Benes László: Faktum I/VII.
Bevezető

A koronavírus okozta pandémia ötszáznegyvenötödik napjának kora délutánján a szökőkutat körülvevő kényelmetlen, támla nélküli padok egyikén apró emberke ült. Hosszú, leginkább kenderkóchoz hasonlatos szakálla a mellét verdeste. Simára borotvált koponyája csúcsát a kipa és valamiféle ósdi házi sapka ötvözete fedte. A szemzacskóitól kiinduló mély ráncok, vastag lebernyegeket képezve, egészen a szakálláig futottak. Arca így leginkább egy csonkig égett gyertyára emlékeztetett, amelyen vastag erekben folyt le a faggyú!
Csontos, bütykös ujjai közt hosszú cigaretta füstölgött. Időnként, elkeseredett arccal, szinte félve szívott bele, amit szörnyű, szűnni nem akaró fuldoklás, hörgőgörcs követett. Ez minden egyes szippantásnál ismétlődött. Láthatóan igen súlyos asztmával küszködött, ám a dohányzásról semmiképpen sem tudott lemondani!
Hirtelen velőtrázó csörömpölés csattant fel a háta mögött. Annyira megrettent, hogy majdnem kiejtette kezéből a félig szívott cigarettát. Hátrafordulva egy fiatalember fűből kiemelkedő meztelen felsőtestét pillantotta meg, amint az előtte tornyosuló községi közigazgatási hivatal épületét bámulja. Majd kilépve a pázsit közepén lévő, kockakövekkel szegélyezett víznyelő aknából – amelyben eddig állt –, futásnak eredt egyenesen a pad felé, amelyen ő ült. Döbbenten állapította meg a tényt, miszerint a szeles, eléggé hűvös idő ellenére, az ifjún egy sportgatyán és tornacipőn kívül más nem volt.
A semmiből előbukkant alak megkerülve a padot, a szakállas emberke orra előtt elsuhanva, a szökőkút vízsugarai közt kirohant a parkból, és hamarosan eltűnt a szemben lévő utcasarok mögött.
A közigazgatási hivatal felőli zebráról éppen egy kismama tolta be gyermekkocsiját a parkba. A szakállas emberke odasietett hozzá:
– Bocsánat! Látta ezt a gatyás fiatalembert, aki éppen most futott át a parkon?!
A fiatal nő iszonyattal a tekintetében nézett rá, majd nagy ívben kikerülve őt, szélsebesen tolva a babakocsit, iszkolt a jóval távolabb lévő rózsaágyások felé.
Most a gyalogátkelőhelyhez közeledő rendőrségi járőrkocsit megpillantva, hanyatt-homlok rohant ki az úttestre, és elébe ugorva, két kézzel hadonászva megálljt parancsolt neki.
A volánnál ülő rendőr, akinek az utolsó pillanatban kellett fékeznie, azzal az eltökélt szándékkal ugrott ki a kocsiból, miszerint alaposan helyben fogja hagyni az elvetemült rendbontót, ám a szakállas szánalmas kinézete láttán rögtön le is mondott erről.
– Egy ember mászott ki az imént abból a csatornából! – hebegte-habogta az apró emberke, a pázsiton lévő kikövezett részre mutatva.
– Hogy honnan?! – ámuldozott a rendőr.
– A víznyelő aknából!… Miután felnyomta az öntöttvas rácsfedelet!… Bentről jöhetett, a föld alól, mivel előtte nem láttam ott senkit!
– Vezessen oda bennünket!
Miután egy ideig némán szemlélték a vízlevezető aknát, a rendőr jelentőségteljes pillantást váltva társával, így szólt:
– Ebben az aknában ember nem fér el, a kivezető csatorna átmérője pedig úgy húsz centiméter lehet. Talán nem képzeli, hogy bejelentéséről egyáltalán jegyzőkönyvet veszünk!

Következik: Az eltűnt személy >