Juhász Zsuzsanna
Szűz száj kiadó

Hirdessél, basszus! Ahhoz neked hirdetni kell, te hülye! Bocsi a hülyéért, de nem látod, mekkora biznisz van ebben?
Hát persze, hogy nem! De nem baj, majd én menedzsellek, adom én neked a szaktanácsot orrba-szájba, még pénzt se kérek érte. Esetleg majd később, majd ha nagyot kaszálsz, ha majd megfogod a te szűz száddal az Isten … Lábát, na! Mert te, te kis dalolgató pacsirta, te nem is tudod, mekkora kincs vagy! Micsoda őstehetség, vagyis őstehetetlenség, vagyis szüzesség, na! Micsoda szűzföldje, ez az! Ennek a sok tehetetlen (ajjaj) pasinak. Vagyis teszetoszának, na. Meg ne sértődj már, na. Nem azt akartam mondani, hogy pénzért állogasd azt, amit inkább jobb volna dőlni hagyni, vagyis fittyedten! Ajjaj, ez egyre rosszabb lesz, és végül tényleg megsértődsz, pedig micsoda találat vagy te, vagyis általam meglelt kincs. Találmány, női találmány, fortély. Jaj, most már tényleg meg ne bántsalak, azt nem akarom. Nem, dehogy! Hogy újra és újra szűznek hirdesd a szádat, hogy válogathatsz a jelentkezőkben, vagy horribile dictu felrakd a netre a szádat, hogy a fittyeteg, ugyanakkor gazdag férfiúk, honatyák, vagyis inkább honunk kirablói, szóval a még valamitől itt maradt és még gazdagnak maradt pasik licitálhassanak terád, vagyis a szádra. Nem kérlek, ez itt teveled nekem barátság, barátságot akarok én teveled, leendő kolléganőmmel, és a női vagy akármilyen barátság, már megálljon a világ (fasza), na! Szóval ez szűz terület, ne félj, kettőnk közt se politikának, se pénznek helye nincsen (annyit itt nem keresünk, ne félj, hogy akárcsak kölcsönadjunk egymásnak), szóval a pénz itt nem fog megrontani semmit, mert az itt nincs. De majd rájössz te magad is, különben is, főnökeink kiadták, ukázban van, hogy ne ijesszünk el benneteket, újakat. Ne mondjuk, hogy bele fogtok dögleni a munkába ti is, de megélni nem fogtok. Mert otthon ez tényleg, annyit vagyunk itt lassan, sőt többet, mint otthon, és tényleg első otthonunk lesz lassan, mert az elsőt, az igazit, hol szeretteink élnek (tengődnek velünk), azt nem tudjuk fenntartani. De ide se költözhetünk családostul. Szóval forradalmi itt a helyzet, forró, mint… Mint a te … szád, mert már csak az szűz, bocsánat, de te jöttél haza, hét évig külföldön éltél, dalolgattál gondtalanul (jól megfizettek, vettél egy jó kocsit), és nem tartottad a kapcsolatot a fiaddal (pénzt küldtél csak), és ezért, habár fogalmad sincs, nem lehet fogalmad, mibe csöppentél te ide vissza. Már ha a csöpp tud ide-oda cikázni két haza között, két haza közt vagy mifene, inkább két élőhely közt, mint a madár, igen. Az ide-odaköltözők. Gólyák, vadkacsák, ilyesmik. Szóval, ha hét éve elhúztál innen, te, te kis pacsirta, bár lehet, hogy az nem költöző madár, te akkor is itt pacsirta vagy, mert estére, este te énekelsz, énekelve dolgozol, énekelve húzod az igát, te pacsirtafejű barom, már megbocsáss, de tényleg. Hát hogy lehetsz ilyen érzéketlen, tapintatlan! Hogy mikor mi este már bőgnénk a fáradtságtól (mert helyetted is dolgozunk egész nap, pótoljuk egész nap a te gyakorlatlanságodat), és agyilag is elfáradunk, mert gyorsnak ugyan gyors vagy, talpraesett, de hebrencs is vagy, kapkodó, látszik rajtad, hogy nem itt lennél, nem szeretsz te egy helyen sokáig, egy dolgot csinálni (nem látod, hogy jót akarok, ugyanis a péniszhez türelem kell). Látod, ugye, már, hogy nem eladni akarom a szádat (és csókolni sem, mert azért a női barátságnak még szerintem határai vannak, én még keresem a felemet, vagyis a nő is, férfi is fél ember a szememben, és… és szóval engem a másság izgat fel, valami mély, ősi módon, a nők meg valahogy olyan egyformák). Szóval a férfi az más (nekem és még). De te, szóval te tehát, mikor mi kornyadozunk a fáradtságtól, de még hajtanunk kell, kipréselni magunkból az utolsó csepp erőt (mint prosztatás férfi éjjelente a pisit, hogy ne kelljen már annyiszor felkelnie, hogy ne büntesse már az ég annyiszor kialvatlansággal, hogy neki prosztatája van, hogy férfinak született). Na látod, nem kell félned, szeretem én a férfit, de ne félj, a te pasid az nekem tabu. Szóval te akkor elkezdesz énekelni, mert neked még van erőd, kedved, te már hazakészülsz, mikor mi csak a végét várjuk, hogy legyen vége a munkaidőnek, aztán majd csak hazavánszorgunk, hazatévelygünk valahogy. Tehát akkor te elkezdesz énekelni. Dalolni valami búsédes, édesbús, női, sóvárgós, nem (a férfi sóvárog), tehát inkább vágyakozó dalt. És ezzel eszünkbe juttatod, hogy de rég voltunk úgy kipihenve, hogy a párunk után sóvárogjunk, és az is eszünkbe jut, milyen ciki, hogy te egyedül, a megkérdezésünk nélkül, valami vaníliás punciszagtól illatozó lánykollégiummá, zárdává teszed ezt itt, ezt a munkahelyet. Mi ugyanis nem vagyunk szüzek, főleg lestrapált családanyák vagyunk. És te dalolsz szüntelen. Képes vagy végigdalolni a mi utolsó két óránkat, képes vagy beletrillázni, izzadó arcunkba lökni, a mi nőarcunkba a te szűz vágyakozásodat, megbecsteleníteni izzadó hónaljunkat és mellünk alját, ahonnan a sós lé záporozik lefelé, hogy viszket tőle a karunk, oldalunk. És még neked van időd zsebkendővel homlokot törölni, mi csak vakarózunk, mert csíp az izzadság, és nem törölgetjük semminket, mert sajnáljuk rá az időt. Itt ugyanis a munkaidő addig tart, míg a munka. És a munkát be akarjuk fejezni minél előbb, bár olykor jóval túl a munkaidőn.
De te ezt nem érted, te szűz száj, te dalolós száj, te pacsirta. Majd megérted, ha maradsz, ha itt maradsz, hogy pechvogelnek jöttél vissza. (És persze lehet, hogy mi is csalimadarak vagyunk itt. Ágra ragasztott madárkák, kínból dalolók, akik újabb madarakat csalnak az ágra, hogy legyen mit eladni a kereskedőnek.) De te csak dalolj, még inkább, énekelj, hogy befogd a füled, és fogd be a mi fülünket is. Hát tényleg, ólom kéne ide, ólom. Ha nem lehet, hát akkor legalább a fülekbe. Hogy ne halljunk, ne halljuk… A szívünk dörömbölését, hogy elég, pihenni kell, különben kitör, fellázad, és nem ad több vért a testünknek, inkább elcsorgatja az erek falát szakítva szét. (Infarktus.)
De neked, barátném, eszed legyen, és hirdess! Hirdesd meg, hogy a te szád még szűz, és vállalkozókat keresel, akiken gyakorolhatsz, mert frigyre készülsz, társat, hű férjet és nagyapát keresel leendő unokáidnak. Mert hülye vagy te, hogy azt mondod, azért hagynak el a férfiak, mert gondod van az orális szexszel. Hogy azt te nem gyakorlod, és nem is gyakoroltad soha. Mert ilyen nincs, ilyen nő nincs a világon, 16 fölött. Sőt, talán már 14 fölött se. És akkor te egy kincs vagy, bogaram, gyémánt, egy szexuális Kohinoor. Nagybetűvel, mert abból csak egy van. (Esetleg még néhány kisebb, 14 és 16 között.) Mert ne, nem, édesanyám, ilyen nő nincs, ötvenhat évesen biztosan nincs. És akkor tényleg hirdetned kellene. Hátha a gyakorlásodra vállalkozók közül feleségül vesz valaki. Sőt, még az is lehet, hogy valami sznob a luxustárgyait (háremét) gyarapítandó, látatlanba lecsap rád, a csöpp pillangóra, vagyis madárkára, és ha nem is elsőnek, de másod- vagy harmadfeleségül vesz.
Nem lenne jobb aranykalitkás madárnak lenni, mint eladó madárnak itt! Munkaerejét eladó nőnek, vagyis inkább nemtelenített, jámbor jól hízó baromnak? Aranytojást tojó tyúknak itt, akit mégis b…szogatnak folyton, hogy gyorsabb legyen, és folyton a s…ggében vannak, hogy ellenőrizzék, vajon kidolgozza-e a bérét (a belét), vagy lóg. (Bár a személyzeti vécéablak folyton nyitva van, télen-nyáron, pedig a fűtés drága a főnöknek, de azt az ablakot mindig kinyitja. Nem is ülünk ott sokáig, nagydolgozni különben is csak otthon tudunk. Hogy is tudnánk itt, mikor folyton dől a hideg a meztelen p…csánkra.) Hát látod, majd meglátod, ilyen a meztelen, a korai kapitalizmus, a csecsemő vasfogakkal. Az újszülött, ami cápafogakkal a szájában születik, de szeretni kell, mert nekünk ilyen adatott. Ez jött ki belőlünk. Ezt dobta ki társadalmunk történelme, vajúdása, hogy maradt volna inkább meddő még egy kicsit. De te ne félj, vagyis most már nem tudom.
Mert te, lehet, hogy mégse olyan jó biznisz a te szűz szájad? Lehet, hogy felcsúszott? Hogy a férfiak, fiatal szűz fiúk félelme a puncitól felcsúszott a szánkig? Hogy ahogy a puncitól kicsit félnek, hogy elnyeli őket végleg, vagy esetleg kárt tesz bennünk odabent, most már a szánkra is érvényes? Szóval kiterjedt ez a félelem, és nem csak a fiúcskákra jellemző, de most már felnőtt, meglett férfiakra is? És mi az hogy meglett? Előbb el kell veszniük, hogy aztán meglegyenek? (Hát persze, de hülye vagyok!) Előbb be, aztán kibújnak, világos! Elvesznek, majd meglesznek. Elvesztik a fejüket értünk, aztán megtapasztalkodva újra fényre kerülnek. (Mint a rossz pénz.) De tényleg. Miért gondolják, hogy mi csábítjuk el őket, holott ők csábítanak el szívesebben, és nem csak egy kicsit, hanem nagyon. Bár ahogy én tapasztalom, egyre kevésbé csábulnak. De egy próbát azért megérne, bogaram, meg, hogy vajon lecsapnának-e a szádra, vagy csak kerülgetnék óvatos duhaj módjára? Mert te itt nem maradsz sokáig, az biztos, ide szufla kell és kitartás, a munkaerőd jó beosztása, és ha nem hagyod abba ezt a… dobolgatást, egyszer bedühödünk, és nem, nem panaszkodunk rád a főnökeinknek, de először magadra hagyunk, nem segítünk be, hogy egyedül is előbb-utóbb végezni tudj a munkával, segítünk hát, de beszélgetni nem fogunk veled addig se, az hótziher. Pacsirta nekünk nem kell estére, se női vágy élesztgetőnek, se azért, hogy idejekorán hazavágyjunk. Mert sok, sok az a 13 óra egyhuzamban, késő délután már vágyunk, hazavágyunk, de el kell nyomni, meg kell fojtani magunkban a hazavágyat, mert még maradni kell itt vagy 2-3 órát.
És hogy mondtad? Hogy a férjed igen, és sokszor, te meg őt egyszer sem, sosem? Te jó szagú Úristen! Tudod, hogy mit csináltál? Nem mondta anyád? Nem volt neked barátnőd? Soha senki nem mondta neked, hogy nem bűn, ha egy nő barátságból, baráti szánalomból egyszer-kétszer életében bármilyen családi állapotban leszop (megkönnyít) egy férfit? Elcsábul, de nem ölbéli vágyból, csak szívbéli, anyaszívbéli sajnálatból a szegény, hitehagyott férfi iránt, aki éppen romjaiban van (elhagyták, kisemmizték, földönfutóvá tették, csődbe ment stb.). Szóval ez nem bűn, de bűn felizgatni a férfit, bűntudatosan csábítani, ha egyebet nem akarsz vele, ha nem akarsz semmit tőle. És ugye, ha hagytad, ha mindannyiszor hagytad, hogy orgazmusig nyalakodjon rajtad, akkor hát… Bizony felizgattad, és tudatosan, de aztán tudatosan hagytad a pácban, fordultál el tőle aztán. A falnak, hogy aludj. És akkor tényleg csapna beléd a mennykő, te nemünk szégyene, te! Hogy csapna le rád a sas vagy keselyű vagy mifene húsevő nagy madár, te madárálruhás gyilkos, te! Te embergyilkos madár! Te lélekgyilkos, te férjed szívének elvéreztetője, te! Hisz mondtad is, szívrohamban halt meg, jó pár éve. Hát hogy is ne abba, hisz szeretett, még a fenekedet is kinyalta, mellette jó dolgod volt. De te nem szántad meg, egyszer se szántad meg a hiába meredező, árva farkát, mert teveled nem az a baj, dalos kedvű pacsirtám, hogy szűz a szád, hanem hogy a szíved szűz. Azt nem érintette meg se férfi, se nő, azért röpködsz még ágról ágra és énekelsz, csalogatsz csak, de a szíved üres. Üres, mert nem adsz, még sajnálatból se adsz senkinek, és nagyon üres, ha lehet, most még inkább üres, mert nem is kap senkitől semmit. És ne is kapj! Óvakodjanak tőled a férfiak inkább! A fenébe a hirdetéssel inkább, és a fenébe a barátsággal is. Nekem ilyen barátság nem kell.
Én már-már azt hittem, hoztál ide közénk valami újat kintről, valami friss megoldást, vagy felfedeztél, újra megtaláltál valami ősi, asszonyi praktikát, valami jót, ami jó férfinak, nőnek egyaránt. De te nem is vagy nő, de férfi se vagy, egy önző gyerek vagy. Gyerekpacsirta, akinek jobb, ha még ne fogja a száját, míg felnő, mert megfogja a vadász és beleteszi a zsákjába eladni. (Az arab gazdagoknak.) Ehhez viszont már kicsit öregecske vagy. Viszont engem elgondolkodtattál, hogy ugyan mitől erogén zónánk a nyakunk (hogy a férfiaknak is). Mert én azt hiszem, de te ehhez még kicsi vagy, hogy féltünk, kezdetben féltünk minden ránk törőtől. És hátat fordítottunk neki, és bénultan vártunk vagy futottunk, de aztán beért az az utánunk lihegő valami (másik emberős valahonnan vagy vadállat), és akkor csendben maradtunk. És igencsak örültünk, ha az derül ki, hogy csak egy férfi a csapatból. Na az volt igazi meglepetés! Hogy nem a széttépés vár ránk, hanem más. És naná, hogy boldogan pucsítottunk befelé neki, és hajtottuk félre a fejünket, adtuk oda a nyakunkat, finom harapdálásra. Az etetést mímeltük vele, hogy ha akarja, belénk vájhatja a fogait, és vérünket nyalhatja, húsunkat eheti (ahogy ezt a vadállatok teszik mivelünk), de ő nem akarta, dehogy, mert addigra bunkócskája megtalálta a helyét. És elszállt minden dühe és félelme, és kezdte egyre jobban érezni magát mibennünk és mivelünk.
Hát ezek jutottak eszembe most terólad, kérlek szépen. És hogy ugyan miért tiltakoznak meztelenül ukrán nők per pillanat a szexturizmus ellen. Ha nincs ló, jó lesz a szamár is. Ha máshogy nehéz, miért ne lehetne szexszel pénzhez jutni. A pénznek nincs szaga. És ne is legyen, ha nincs elég belőle. A többi nő meg ne finnyáskodjon, nem nekik kell az utcára menni, ők jó lóra tettek bizonyára. Nekik férjük van vagy állásuk vagy mindkettő, de mit csináljon az a sok szép fiatal lány, aki csak tanulni akar, továbbtanulni, vagy csak élni, megélni. És nem jutott neki se kapanyél, se jóltartó pár? Hát nem emlékszel, barátném? Énekórán tanultuk pedig, hogy „ennek a kislánynak nem akadt párja, bizony megharagszik”. És akkor nem jobb az utcasarokra menni? Vagy éppen hogy a státuszukat féltik a meztelen tiltakozók, a feleség státuszt, az eltartottság nimbuszát? És félnek, hogy ha így halad a világ, előbb-utóbb őket is fiatalra cserélik, fiatalabbra, mint a kocsit, és ők is a sarokra kerülnek?
Vagy olyanok inkább a tiltakozók, mint te? Buta kislányok, akik a jó ügyért áldozatot hoznak, de titokban, valójában boldogan mutogatják magukat az utcán. Csorogtatják magukra a férfiak nyálát.
De csak azt. Nem többet. Semmikor.