Takács Nándor: Üresen maradt helyek
Ki azt mondja, este

Nem kelhetek birokra vele, nincsen más,
ki elviselne itt. Felidézünk olykor neveket,
elmeséljük régi mítoszaikat, de nevetésünk
hamar idegessé válik, azután elül.

A kályhában az utolsó láng remeg.
Az udvarra bekúszik a köd,
a térdig érő gyom fölött megáll.
Hofmannsthal-sorokat ismételgetünk.
Rekedt hangunk becsalogatja a hideget.
Szavakat pingálunk a repedt porcelántál
üresen maradt helyeire.

Feltámad a szél. Örök hangján
az éjszaka megérkezik és szétterül,
hullámaiban ott remeg a hold.
Csónakba szállunk, és eloldjuk a kötelet.