Wilhelm József
Csendélet-féle

Hűvös, magukba zárkózó
női lábfejek
simulnak bele a pepita kövek mintájába,
pincérek surrannak a fényjátékban,
aprólékosan megformált,
sminktől súlyos
burokarcok
nevetséges torzulásai villannak fel
a kávézó asztalainak
tükröződésein,
ürességgel töltött szeglet-mosolyok
és
súlyos
mindennapiság
feszül az emberek között,
kőillatú férfiak
hangtompított beszéde
lapul a cukrászsütemény-pultok
üvegére,
pár csésze koccan,
egy kiejtett kiskanál csilingel,
vizslató gyermekszemek tapadnak
a csábító szín- és ízkavalkád
rengetegére,
a világ divatos szegélyének
egy részlete tárult
elém:
a könnyed szórakozást
űzők,
vagy inkább
a tehetetlenségből lehetetlenségbe tempózó
lények
csendélet-félesége
fogott-e meg
éppen?

A délután most lopakodik a
koraest felé.
Kulturált
finomkodástól sűrű
a levegő.
A világ már csak
ilyen:
folyton előjön valami
megcsámcsogható!