Hernyák Zsóka
Gyöngytyúkok és kenguruk

Az állatkert egy félreeső szegletében, a nyilvános vécétől keletre fekvő kicsiny kifutón kétféle állatfaj kapott helyet. A gyöngytyúkok, ezek az Afrikából származó, apró termetű madarak, a kopár területen kapirgáltak. Csúnya madárfejükön lévő vörös sisak drámaian bökött az ég felé. A gyöngytyúkok, mint évszázadokkal korábban háziasított jószágok, jól tűrték a kifutó korlátait. Csak néhányszor kerültek összetűzésbe. Ilyenkor fülsértő, rikácsoló hangjukkal igyekeztek megfélemlíteni fajtársaikat. Gyakran raktak kemény héjú, sárgás tojásokat, amelyeken a tojók napokig kotlottak türelmesen. A kifutó másik szegletében, az akácfa árnyékában néhány kenguru ütött tanyát. Izmos lábaikat csak nagyritkán használták. A kicsi területen nem volt hová ugrani. Barnás bundájuk csaknem egybeolvadt a talajjal. A gyöngytyúkok szemszögéből alig mozgó földkupacoknak tűnt csupán az erszényes állatok heverésző csapata. Az Ausztráliából származó kenguruk gyorsan alkalmazkodtak az állatkert körülményeihez. Egykedvű megelégedéssel vették tudomásul a napi többszöri bőséges étkezést, amit az állatkerti gondozók cipeltek be a területükre. Az ugrálásról is gyorsan leszoktak, az elektromos kerítést néhány nap után messze elkerülték. Szaporodási hajlandóságuk nem volt nagy; a nőstény kenguruk erszénye az év nagy részében üresen ásított, mint egy viseltes szőrmesapka. A kenguruk a napok többségében az akácfa alatt pihentek. Tágra nyitott, álmos gombszemükben tükröződött a kapirgáló gyöngytyúkok serege. E két faj más körülmények között soha nem tartózkodott volna egy területen. Szerencse, hogy annyira jelentéktelenek voltak egymás számára, hogy egyiküknek sem állt érdekében bármin is változtatni.