Balogh István
A sánta prímabalerina titkos szerelmei

A sánta prímabalerina
beért a székesegyház hajójába.
Csak Marius Petipát látta.
Rá várt a férfi izgatottan.
– Vőlegényem ő! – súgta
az első fényes oszlopnak.
Engem vár épp egy évszázada!
Azóta zsibbad lába az oltár előtt.

Atyámat elvesztettem útközben.
Kibe kapaszkodjak? Ki segít
átugornom leányságom kerítését?

Petipa szerelme Odette.
Én vagyok Fehér Odette.
Mire az oltárhoz érek
hópihe tollruhám koromfekete!

– Hess, innen, te, ördögök leánya!
üvölt rám imádott Mariusom.
Százszor fölrepültem. Megijedtem.
Mindig nagyon megijedtem.
Mondanám, ez varázslat, Petipa,
Boszorkány lánya, Odilia! Bagolyszárnyú.
Csak fejet cserél velem, bűbáj az egész.
Én nem tudok védekezni ellene!

Atyámra rájött a vodkázhatnék.
Ellépett menyasszony lánya mellől.
Kövér csaposnő előtt ünnepel.

Megszöktem az Uszpenszkij székesegyházból.

A Szent Péter társaskáptalani templom
oltára előtt vár Matthew Burne (aki amúgy Sir).
Körötte hercegek hullajtják keserű könnyeiket.

Apám még mindig Moszkvában vodkát iszik.

Egyedül járulok vőlegényem elé. Minden
balettlépést, mozdulatot bemutatok neki,
amíg hozzá érek. De ő lordmozdulattal
levegőt söpör a csodálkozó szobrok előtt.

– Az nem baj, hogy sánta vagy! Egyedi lény!
– Emlékszel? Én vagyok a menyasszonyod!

A koreográfus bólogat. Szűkült szemmel vizsgál.

– Holdbéli prímamasculin válhatna belőled.

– De te nem vagy kan! Nagytökű, kemény férfi!
Odette és Odilia két büszke Csődör! Telivér!
Nem fehér, nem fekete! Sötét Pegazusok!
Vágtatnak csillagok között! Orrukból zúgó zivatar!
Égzengés! Villámlás! Istenek örökös csatája!

Odabiceg a sánta prímabalerina apja mellé.

Moszkvában. Lelkükből csalódott vodkaforrás.

– Apa! Te tudtad, hogy a Hattyú-tó partján
egyedül élő, bús férfi szidja gyűrött kalapját?
– Ha leejti? Én bele is rúgnék! Röpüljön fenébe!

– Mondd, miért nem gratulál a prímabalerináknak?

2024. április 18–19.