Jódal Kálmán
I Wanna Die

„I Wanna Die” cikázik át Piroska agyán, és hisztérikusan felcsattan.
– Azt akarom, hogy erőszakot kövessenek el rajtam!
A farkas a sebességváltóval babrál. Szemei összetört jádekövek. Somolyogva veti oda:
– Nos, ilyesmi nem lesz.
Piroska a fűzöld selyemfűben heverve, meglehetősen indulatosan tovább löki a rizsát.
– A szabályok szerint neked először meg kéne enned nagyanyót, majd engem, ám előtte kíméletlenül megerőszakolsz. Végül jön a vadász és felvágja a hasad, ahonnan sértetlenül előbucskázunk: a nagyi, és én. Légy hű magadhoz. Ne véts a játékszabályok, az íratlan törvények ellen.
A farkas elröhhenti magát.
– A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Miként a törvények is.Viszont, ha akarod, végigszopogatom a lábujjaidat. Engem ugyanis ez gerjeszt be, de irgalmatlanul.
Azzal lehúzza Piroska lábáról a cipőcskét, a fehér, virágos térdzoknit, majd sugárzó arccal buján kezd hódolni a lábfetisiszta örömöknek.
Piroska először megütközve mered rá. Bárcsak egy másodpercnyire. Utána előveszi zsebéből a sípját, majd belefúj.
Nyolc szellemfarkas-atléta jelenik meg tüstént, s azt kérdik:
– Mit parancsolsz, édes gazdánk?
P. elhúzza a száját.
– Dobjátok ezt a farkasparódiát a Hádész hullámaiba, előtte persze verjétek félholtra. Valamint tépjétek le a fejét. Selejtes változat.
A szellemfarkasok felnevetnek.
– Útközben módosultak a szabályok, kislány. Már nem parancsolgathatsz nekünk a végtelenségig, meg amúgy is egy ideje már egymásra bukunk. Fölfogtad? – Ezt követően ott helyben vígan rácuppannak egymás süvegcukrára.
Piroska bábut vesz elő, és beleszúr egy kötőtűvel.
– Majd meglátjuk, kié lesz végül a lepetés.
Betoppan közéjük a négydimenziós Szfinx-Nagyanyó nagy könnyhullatások közepette.
– Kislányom, gondold meg! Az átok mindig visszaszáll a kibocsátójára!
Piroska lerúgja lábáról a szorgoskodó farkast, feláll, és csalódottan beszáll hattyúfehér Porsche Cayenne-jébe.
Elsuhan, miközben az villódzik a szintetikus alkony neon egén, hogy „I Wanna Die”.
– Milyen valósághű – szűri ki a fogai közt P. –, még ha celluloid-birodalom, akkor is.
A végtelenbe vesző aszfaltút szalagja mellett kétoldalt rizspapír-napraforgók mosolyognak rá univerzális ürességgel, bután és közhelyesen.
Piroska hirtelen megállítja az autót. Kiszáll, leönti magát egy kanna benzinnel, amit a csomagtartóból halászott elő, s azt dúdolja magában: I Wanna Die. I Wanna Die in the Disco. Majd az üzemanyagtól, meg a gerjedelemtől csöpögve, egy szál tűsarkúban, valamint napszemüvegben fölfekszik a motorháztetőre, kifejezéstelen, lestrapált arccal várva a megsemmisülést.