Radivoj Šajtinac
Az alsó és a felső én
(szomorú paródia a kettősség szószerintiségéről)

Azt ott lent kinek a járása lassú és bizonytalan
Egyre nehezebben ismerem fel
Kikerüli a lyukakat, bokrokat, a szemetet, vizet
míg én hajolok, szemlélődöm, egyensúlyom fölé emelkedem

valójában semmi sem történik, semmi sem mozdul
már sem őt sem engem meg nem döbbenthet semmi
ez az a pillanat a baj s a boldogság kihívásának pillanata
ő sem fog felszállni, s én sem elesni

innen, ha úgy tűnik, hiszed is, minden szó a tiéd
tisztább a levegő, a láthatár nagyobb, közelebb minden értelem
nem vonják el a figyelmet sem hangok, sem árnyak, sem színek
kereshette, láthatta mindenki, mit akart, be is lélegezhette

vigyázhat ő is magára, megszólalhat kedve szerint
elsőbbség nincs, vonzalom, érdem, tisztelet
az akarat, mi megmaradt, az óhatatlan tekintetekben
minden ok feltárható – felszállni lent vagy zuhanni a magasban

mit akartunk az történik csak
míg egyek voltunk vagy mindketten saját magunkban
egymásra néztünk, köszöntünk, beismerve, hogy találkoztunk
fénytől beárnyékolva vagy sötéttől megvilágítva

kettőnk közül kin van a sor hogy mindezt leírja
kin van a sor hogy mert külön élünk bosszút álljon
kin van a sor hogy csak írjon lélegezzen
és kin hogy felszálljon vagy leessen

?

(Kovács Jolánka fordítása)