Sándor Zoltán
Spirál
(részlet)

0

Ha Isten Mindenhol jelen van, hogyan lehetséges a Semmi?
Nem véletlen fogadták fenntartásokkal, és ellenezték az ürességet megtestesítő Nulla bevezetését a számrendszerbe a középkori vallási vezetők Európában.
Magát a Sátánt vélték felfedezni az Indiából származó és az arab világon keresztül a pogány mór hódítók által érkezett istentelen számban.
Mai szemszögből figyelve: teljesen jogosan!
A Nulla használatát Európában Fibonacci híres itáliai matematikus finomította tovább, aki kezdetben arra használta az új számot, hogy segítségével abakusz nélkül folytasson számításokat. Módszerét lassan átvették a kereskedők, ám a sátáni jövevénynek még így is több évszázadra volt szüksége ahhoz, hogy meghonosodjon az öreg kontinensen.
A Nulla elterjedése egész Európában az 1600-as évekre tehető. Már a következő évszázad végén kitört a francia forradalom, ami az ész győzelmét hirdette a vallási hit felett.
Ekkor fordult ki végérvényesen tengelyéből a világ. A régi értékrend, amit az Isten akaratából uralkodó király, és a rendet képviselő pap, tanító és katona szimbolizált, teljesen eltűnt. Az új kor főszereplőivé a gyáros, a kereskedő és a bankár léptek elő.
A tizenkilencedik század vezető filozófusai tort ültek a halott Isten felett, huszadik századbeli politikai utódaiknak pedig a két világháború alatt sikerült ország-világ előtt is tudatosítani a nagy hírt.
A Nulla mindeközben a hétköznapok részévé vált, és már a legegyszerűbb számtani művelet sem képzelhető el nélküle.
Újabban a bináris számrendszer alkotóelemeként beköltözött a számítógépünkbe, ahol algoritmusokat alkotva fejti ki áldásos tevékenységét, igazolva, hogy nemcsak az van, ami létezik, hanem az is létezhet, ami nincs.

1

Harmath Anti szerint a lét koronájának tartott matematika természeténél fogva sokkal közelebb áll a vallási tanokhoz, mint az anyagi világhoz. Más-más módszerekkel ugyan, de mindkettő a természetet teljes egészében vizsgálja, és örök érvényű következtetések levonására törekszik.
Bár alkalmazott matematikusként maga is belőle élt, Harmath Anti úgy tartotta, hogy a számtan és a geometria vívmányainak alkalmazása a fizikai térben, a tudomány és a filozófia határmezsgyéjén fogant szellemi diszciplína vulgáris kiaknázása az önös érdek oltárán.
Egész lényét átjárta a matematikát átszövő misztikum érzete. Tudós elmeként azonban félre tudta tenni az összes transzcendenciával kapcsolatos gondolatot, ilyenkor kizárólag a számok által kifejezett egzakt adatok foglalkoztatták, amelyek alapján a káoszelmélet, a statisztika és a valószínűségszámítás prominens szaktekintélyeként messzemenő következtetéseket tudott levonni a gazdasági és a politikai élet szereplőinek.
Számára az lett volna a legegyszerűbb, ha a racionális gondolkodásával összhangban le tudta volna vetkezni a transzcendencia iránti belső igényt. Ám ezt egy benső késztetésből egészen egyszerűen nem tehette meg. Egyáltalán nem csodálkoznék, ha egyszer kiderülne róla, hogy Eckhart mesterhez hasonlóan azért imádkozott Istenhez, hogy ne létezzen. Mármint Isten.
Amint azonban letette a zord tudós álarcát, a számok megváltoztatták számára a jellemüket, és levetkezve mennyiségbeli attitűdjüket, immár milyenségbeli elemekként viselkedtek, amelyek magukban hordozzák a lét titkait.
Igazi misztikusként Harmath Antit elsősorban a számok őstermészete érdekelte.
Szűkebb szakterületére összpontosítva, a nulláról és az egyesről különösen sokat töprengett.

1

Ahogyan kör alakú formája, az önmagába visszatérő görbe is jelzi, a nulla a számmisztikában a végtelent szimbolizálja. Egyszerre a kezdet és a vég, mindig önmagába tér vissza. Ám ha tudjuk, hogy többféle geometria létezik, felmerül a kérdés, vajon melyik írja le a legpontosabban a teret, és ez esetben beszélhetünk-e még egyáltalán végtelenről.
Ha tisztában vagyunk a középkori szerzetesek figyelmeztetésével, akkor azt az eshetőséget sem zárhatjuk ki, hogy a nullához hasonlóan a nemeuklideszi geometria is az ördög műve, amivel a megtévesztő térrengeteg által az ember elbizonytalanítására törekszik a gonosz.
A nulla ellentmondásos természete továbbá az algebrában is tetten érhető. Ha bármelyik számhoz hozzáadjuk vagy bármelyik számból elvesszük, semmi sem változik, a nulla minden esetben az értéktelen jelenség szerepét ölti magára, semmire sincs befolyással. Ám, ha számjegyként bármelyik számhoz hozzáadunk egy nullát, nagyságrendbeli ugrást tapasztalunk: 1, 10, 100, 1000, 10000, 100000, 1000000 és így tovább, egészen a végtelenségig.
Nehezen cáfolható tehát a nulla univerzális paradoxon jellege. Mi van azonban akkor, ha tényleg csak az istentelen ürességet testesíti meg?!
Amennyiben ez így van, akkor a másik oldalon is kell lenni valaminek, ami az isteni teljességet képviseli. Szűkebb szakterületemnél maradva, ha a bináris számrendszerből indulok ki, ez csakis az egyes lehet! Az a természetes szám, amely mindennek a kiindulópontja, amelyet nem lehet részekre bontani, merthogy teljes egységet képez, viszont lehet szaporítani, mint a kenyeret és a bort.
Azonban bármennyire szaporítod is, az egyesben foglaltatott egység nem borul fel.
Az egy az isteni princípium hordozója.

2

– Az utazásokban az a legjobb, és talán az egyetlen pozitívum, hogy ilyenkor a természetes állapotom normálisnak tekinthető – válaszolta legutolsó találkozásunkkor Harmath Anti arra a kérdésemre, nem fáradt-e már bele a munkájából eredő rengeteg utazásba, tekintélyes szakértőként ugyanis gyakran vett részt különféle nemzetközi jellegű tudományos konferenciákon, különösen a gazdasági világválság kirobbanása utáni időszakban.
A vendéglő faszerkezetű tornácáról, a teánkat kortyolgatva a naplementében gyönyörködtünk. Ő szokásos körútján járt, én pedig egy ex-yu jellegű filozófustanácskozás résztvevőjeként találtam magam a szlovéniai turistaközpontban.
– Tudod jól, én mindig és mindenhol idegennek éreztem magam. A szülőfalumban, az általános iskolában, a középiskolában, az egyetemen, a városban, ahol tanulmányaimat folytattam, valamennyi munkahelyemen, választott lakhelyeimen, és hacsak valami radikális változás nem áll be, azt hiszem, bárhová is vezéreljen a továbbiakban az élet, valószínűleg ott is így fogok érezni.
Akkor még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az elhangzottaknak, csak hallgattam a barátom érvelését, aki képletesen próbálta megértetni velem, mit is érez pontosan.
– Olyan mintha farmerben, pólóban és tornacipőben becsöppennél egy fogadásra, ahol minden nő estélyiben, minden férfi öltönyben van, te pedig végig feszengsz, mert úgy érzed, annyira kirísz, hogy mindenki téged bámul. A legrosszabb, hogy akkor is veled marad ez az érzés, ha egyébként tudomást sem vesznek rólad.
Megigazította a fején a sapkát, és elmosolyodott.
– Lázadó tizenévesként valóban tettem ilyet. Szakadt tornacipőben, biztosítótűkkel teleaggatott farmernadrágban és kitűzőkkel teli dzsekiben tiszteltem meg jelenlétemmel egy-egy magasztos összejövetelt. A szembetűnő öltözet az évek során lekopott rólam, de az érzés annál inkább felerősödött. Úgy látszik, ifjú punkból átvedlettem vén posztpunkká. Már nem a külsőmmel „tüntetek”, és egyetlen öltönyös majomnak sem ordítok a pofájába, ehelyett inkább mosolyogva kezet fogok vele, és ha olyan kedvemben vagyok, a fülébe súgom: Hülye pöcs!
Elképzeltem Harmath Antit ahogyan kedélyesen elküldi melegebb éghajlatra az európai politikai és gazdasági élet meghatározó szereplőit.
– Talán ez a különös érzés miatt nem okozott sohasem gondot idegennek lenni egy új közegben. Ismeretlenek közt könnyű elvegyülni. Ismerősök közt igazán nehéz idegennek lenni.

3

Az idegenségérzet számomra is ismerős érzés volt. Azt hiszem, mindig és mindenhol kívülállónak számítottam. Mint az Anti által sokat emlegetett nulla: se pozitív, se negatív, hanem egyedi.
Töprengésemből a telefon csörgése szakított meg.
– Igen?
– Anti eltűnt!
– Szia, Dalma.
– Szia! Ne haragudj az udvariatlanságért, teljesen ki vagyok készülve!
– Mikor történt?
– Már napok óta nem tudjuk őt elérni. Se én, se a gyerekek. A születésnapján reggel szó nélkül kisétált az ajtón. Azóta senki sem látta, és senki sem hallott felőle semmit. Hívtam már a rendőrséget, a kollégáit, valamennyi kórházat a városban és a környéken, az összes egyetemet és intézetet, amelyekkel kapcsolatban állt. Fél Európát feltárcsáztam, senki sem tud semmit, teljesen kétségbe vagyok esve.
– Sajnálom.
– Gondoltam, hátha neked jelentkezett, ti ketten olyan különös bensőséges viszonyt ápoltatok mindig...
– Az már nagyon rég volt, Dalma. Évtizedek óta alig értekeztünk, amióta pedig külföldre költöztetek, csak egyszer találkoztunk Antival, többé-kevésbé a véletlennek köszönhetően.
– Tudom, de ismered Antit és a rigolyáit, talán még nálam is jobban. Esetleg van ötleted, hol lehetne?
– Valóban fogalmam sincs. Reméljük csak valami szeszélyszünetet vett ki, és hamarosan újra feltűnik, ugyanolyan váratlanul, mint ahogyan korábban eltűnt.
– Tudod, amióta eltűnt, egyfolytában az az általa sokat ismételgetett tétel jár az eszemben, miszerint a káosz akkor áll be, ha szétválik, aminek egyben kell lennie, vagy egyesül az, aminek külön kéne léteznie. Azt hiszem, most kezdem megérteni, milyen a káosz.
– Jelzem, ha a tudomásomra jut valami, vagy esetleg valami ötletem támad.
– Köszönöm, Zoli.
Letettem a kagylót. Nem lepett meg túlságosan Dalma hívása. Aznap reggel hét óra hét perckor ismeretlen címről kaptam egy e-mailt.

5

A misztikus matematikus papoktól, akik önkéntes száműzetésben élnek hetvenhét méter mélyen a föld gyomrában, és akik számkombinációikban őrzik minden egyes ember jövőjét, a minap kaptam egy levelet, amelyben közeli halálomról értesítettek.
A végzetes eseménynek tegnap kellett volna bekövetkeznie.
Amikor a postás kihozta a küldeményt, épp nem tartózkodtam idehaza, így a házmesternek kézbesítette azt, akinek viszont hazaérkezésem előtt jelentették, hogy a szomszédvárosban elhunyt az egyik rokona. Az illető csapot-papot maga mögött hagyva, elrohant az adott helyre, teljesen megfeledkezett a levelemről, amelyet csak hazaérkezése után, másnap este hozott át hozzám. Mire elolvastam az üzenetet, alig huszonnégy órám maradt hátra.
Sebtében nekiláttam üzleti és egyéb ügyeim rendezésének, hogy a kitűzött időpontig minél több mindent elvégezzek. Közel huszonhárom órán át megszállottan rendezgettem irataimat, feljegyzéseimet és kapcsolataimat, úgyhogy alig egy órával a kijelölt pillanat előtt holtfáradtan zuhantam az ágyba.
Álmomban katonaszökevény voltam, akit dezertálás miatt halálra ítéltek. Hátrakötött kézzel a kivégzőosztag elé állítottak, de mielőtt még eldördültek volna a fegyverek, felébredtem.
Bármennyire is hihetetlenül hangzik, átaludtam a saját halálomat! Ébredésemmel pedig megmenekültem egy másiktól! Amikor az órára pillantottam, alig hittem a szememnek. Ennyit egyhuzamban még sohasem aludtam.
Ha már így alakult, nem tehettem mást, el kellett fogadnom a valóságot. Kávét főztem magamnak, és a gőzölgő feketével leültem a számítógép elé.
Miközben ezt írom, egyedül az bánt, hogy akaratlanul is lejárattam a barátaimat. Fennáll a veszély, hogy a beavatottak körében az esetem miatt elveszítik a hitelüket, amit évezredes kimerítő munkával érdemeltek ki. Úgy döntöttem, írok nekik egy másik levelet, amelyben javasolni fogom, hogyan simítsuk el a dolgot. Csatlakozom hozzájuk. Itt már úgyis mindent elrendeztem, és senkinek sincs többé szüksége rám.
Csakis nekik köszönhetően.

8

Harmath Antit Újvidéken az egyetemi városban ismertem meg.
Előadásra igyekeztem éppen, amikor a matematikai kar épülete előtti kertben megpillantottam egy srácot, amint négykézlábra ereszkedve az éppen nyíló virágok fölé hajol.
– Jól vagy? – kérdeztem tőle, nem tudtam ugyanis eldönteni, hogy szórakozottságból szívja magába a virágok bódító illatát, vagy rosszul van.
– Olyan mint a spirál – mutatta elragadtatva.
Akkor fogtam fel, hogy a virágszirmok erezeteit vizsgálja.
Az okfejtést a bölcsészettudományi kar kávézójában folytatta.
– Odavagyok a spirálért! – lelkendezett. – Ez a jellegzetes alakzat mindenhol megtalálható körülöttünk! – a kifújt cigarettafüst karikáival a forró kávéba öntött tejszínhab gyűrűzésére mutatott. – Lépten-nyomon rábukkanunk a természetben: a DNS, az örvény, egyes csigaházak, számos hurrikán és tornádó is spirális alakú. Figyeld csak meg – szólított fel –, hogy a hulló tárgyak a levegőben is ezt a görbét követik, legyen szó akár falevélről, akár repülőről – kezével a levegőbe rajzolta egy zuhanás képzelt vonalát. – És a világűrben úgyszintén fellelhető! A spirálköd és a tejútrendszer is ily módon rendeződik. Állítólag még a fekete lyukak körüli, egyre növekvő korongokban is fellelhető a spirál!
Számos friss kutatási eredményről is beszámolt kiselőadása közben. Nem mindent jegyeztem meg abból a tengernyi információból, amit akkor rám zúdított, ezért utánanéztem, miféle adatokkal szolgál manapság ezen a téren az internet. Nem kis meglepetésemre olyanokat tudtam meg, hogy az emberi szív bioelektromos impulzusainak spirális mintája alapján vernek a szív kamrái spirális pulzáló ritmussal, a jelek szerint a neuron impulzusokból álló agyhullámok is spirális görbét követve haladnak a gerincvelőn át, nem utolsósorban bizonyíték van arra is, hogy a szülés alatt a vajúdási görcsök is bioelektromos spirálmozgást mutatnak.
Amióta elolvastam ezeket a lényegében véve érdekességeket, bár semmilyen bizonyítékom nincs feltételezésemre, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az adott bejegyzést, akárcsak megannyi másikat a témában, számos álneve egyikén maga Harmath Anti írta.
– Még az emberi embrió is spirál alakú! – folytatta eszmefuttatását a bölcsészkar kávézójában. – Mondhatni, spirálként jövünk a világra! Nem véletlen, hiszen ez a forma jelentős mértékben védi a magzatot a külső hatásoktól.
– A csigavonal ősi kép, szinte mindegyik kultúrában megtalálható – szólaltam meg, ahogy elhallgatott. – Benne van az örökös újrakezdés, merthogy a spirál íveinél mindig ott van a visszatérés, ugyanakkor a folytatás egy magasabb szinten. Mindig ugyanaz, mégis mozog, halad előre, ha úgy akarom, fejlődik. Nyilván ezen tulajdonságából kifolyólag tartják a lélek szimbólumának.
– Nagyon jó! – bólogatott, felhörpintve a maradék kávéját. – Mit tanulsz?
– Filozófiát.
– Én matekot. Engem leginkább az érdekel, hogyan lehetne ezt a formát kihasználni a periodikus adatsorok ábrázolásában, és a szoftverfejlesztésben maximalizálni a felhasználását az alkalmazott matematika terrénumán. Egy új, más világot teremteni! A semmiből! Ahogyan Bolyai tette a nemeuklideszi geometria feltárásával!

(Az írás a Magyar Írórezidencia Program keretében született)