Balogh István: Egyedül ünnepi katedrálisban
5. Communio
Anyád csomagolta a kolbászt.
Két napig őrizzük, arany tartalékunk.
De befaljuk, harmadnapon ez történik!
Harmadnapon s legszentebb időben!
Isten ránk mosolyog,
Villámok elkerülnek minket.
Szúrt sebeink vannak,
Majdcsak behegednek,
Tán nem gennyesednek?
Ülj az asztalomhoz, Jóka,
Üljön itt kedvesed, és minden maradékod,
És az én kedvesem is üljön ide,
Meg az én maradékaim is,
Mi most várjuk unokánkat,
Én meg röpdösöm, a világmindenségben,
Röpülök, Jóka, örömömben, mert megértem,
Megéltem ezt a pillanatot!
És letöröm kiherélt kenyeremből a pillét,
Mert cukorbajom miatt rendes kenyér nem jár énnékem:
Félreteszem az imitációt,
Neked teszem félre, ez ma a világom.
Szürke Úrvacsora készül, Jókám,
A legszentebb helyen,
Kálvin gyalulatlan asztalánál,
Kereszt és csillag, üvölt a filmterved visszafelé!
A mi sivár konyhánk szürkén kedves asztalánál, amely mellé
Annyiszor leülsz, ha tengerről jössz meg
Szecessziós Szabadkára, amelyet
Megszokunk, te is, én is,
Mindig másról beszélünk, mindig
Máshol vagyunk, Újvidéken, Zentán,
Feketicsen, amelynek neve most Bácsfeketehegy,
De nem vigasztalódsz,
Nem vigasztalódhatsz.
Anyád csomagját harmadnapra kibontjuk.
Harmadnapra ez esik minálunk,
Šupljikác vajda sivár utcájában.
(Lefordul a hős a nyeregből
A félkatonai parádén,
Halljuk huppanását.)
Befalunk mindent,
Húst és belet,
Füstöt és kormot.
Ördögöt elűző fokhagymát.