Bíró Tímea
fehér borítékok

mint az angyalok lehullott szárnyai
úgy hevernek az ágyneműtartóban
a fehér borítékok
ritkán tudom megetetni őket
néha csak soványak néha üresek
ha a telihold bevilágít az ablakon
még éhesebbnek tűnnek
a sok nyitogatástól tele vannak ráncokkal
amik csak az elhasznált időt jelzik
de a holnapokra nincs ígéret
túl sok a tétel a szükséges tárgy
a gyomorból hűségesen felkúszik
a csillapíthatatlanul hangos étvágy
minden nap az utcasarkon vár
a kudarc hogy nem tudom elegendő
élettel megtölteni a szöveteket a sejteket
hogy akadály vagyok a fejlődésükben
pedig már benzinre és buszra se
inkább előbb indulok és munkára menet
végighuzatol a tizenöt kilométer
félúton már nyitott szájjal
nyelem a januári telet
visszaszámolom a hideg napokat
pedig a nyár sem könnyebb
csak nem látszik a sóhajaink
kifújt levegője