Aztán kapcsolt: álmában megjelentek a hupikék törpikék, és sorban, egymás után megkefélték.Nem igaz, hogy a hupikék törpikéknek nincs nemi szervük. Mindegyikük lomposa a földet súrolja.Earl of Agram először félresöpörte ennek a lehetőségét. Túl bizarrnak tűnt neki. Ám aztán, véletlenül, a reggeli kávét főzve, hármójukat felfedezte a kék bársony hálószoba-függöny mögött, ahogy el próbálnak rejtőzködni villámló tekintete elől.
Egyiküket sikerült elkapnia a grabancánál, de a kék kisszivar addig ficánkolt a kezében, míg sikeresen belemart, és vér serkent a sebből. Furcsa, bársonyszerű, mély kékeslila színű.Earl of Agram zavargászni kezdte a hupikék törpikéket, s mikor sarokba szorította őket, azt vette észre, hogy kék bársonyból vannak. „Ez agyrém” gondolta magában, „ilyen biztos, hogy nincs. Képzelődöm”.Ám akkor a trió tagjainak szája óriásira nyílt, és hegyes acélfogak bújtak elő belőlük, amik mohón falva-harapdálva felzabálták a fél arcát, meg ami mögötte található. „Totál konfúz zűr, nonszensz káosz” cikázott végig Earl of Agram maradék szürkeállományán, majd beborította valami hideglelősen jó, nedves, puha sötétség. Olyasmi, mint mikor egy kékeslila árnyalatú, cukrozott sósavban megmerített, bársonyszerű szubsztancia burkolja be az embert.Az már el sem jutott a tudatáig, hogy a hálószobája, a háza lángol, mintha benzinnel locsolta volna le egy láthatatlan kéz.Másnap valaki kihívta a rendőrséget, de hiába keresték Earl of Agramot a füstölgő romok között, csak egy megperzselt krokit találtak helyette, ahonnan egy kacagó, nemi szervét lóbáló hupikék törpike vigyorgott-vicsorgott rájuk, bele a vakvilágba.