Hagymás István
A napútfestő pillangói
(magfestészet)
Csontváry 40 éves korában, 1893-ban festette pillangók c. képét. A mester pályáját-életművét bemutató írások, könyvek, kiállítási katalógusok rendre ezt a művét szokták nyitóképként a festői életmű első darabjaként számbavenni, de maga Csontváry is ezt a festményt "vállalta" először. (Köztudott, hogy Csontváry Keleti Gusztávnak a Hintarajz-iskola igazgatójának az 1880-as években küldött rajzokat, festményeket elbírálásra).0/a
Az a szárnypróbálgatás, amelyet a Pillangók révén Csontváry elénktár több szempontból is figyelemreméltó, ugyanis igazi ősképről0 van szó. A műalkotás szerény méretei ellenére (32.5 x 47cm.) mégis kivételes helyet foglal el az életműben.1 Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a képe a mesternek az életmű kis koronaékszere, méghozzá a rovarvilág legszebb ékeiből, a pillangókból kirakva.
Ha igazán közelebb akarunk férkőzni a mester rejtett képi üzeneteihez, akkor a legjobb, ha már az elemzés legelején elmossuk az éles határokat a művész és a tudós alkotó között, lehetetlennek tartom ugyanis hogy pusztán ún. esztétikai keretrendszerben eredményesen tudnánk a festő "szívével gondolkodni". Márpedig ezen a szinten, (hogy József Attilára hivatkozzak), nemcsak a művész alkot hét emberként (amely egyszersmind magábafoglal egy tizenkettességet is)2, de jó esetben a nézőben, a befogadóban, az elemző műélvezőben is még kell, hogy legyenek azok a "receptorok", amelyek érzékelik a festményben megtestesült teremtőt és magát a megteremtett "kis mindenséget". A "felnőttre" és a nyugat-európai emberre jellemző differenciált, racionális, "vagy-vagy szemléletet" el kell felednünk, és elő kell vennünk gyermeki énünk archáikus analógiás "is-is-logikáját", azt, a világot egységes egészként megélő és érző látásmódot, mellyel a "keleti ember" és Csontváry is érzékelte a valóságot, a "jobbik eszünkre"3 kell tehát hallgatnunk. Másrészről viszont Csontváry írásai szolgálhatnak útmutatóul ha a képes talányok (talányos képek) után eredünk, úgy tűnik ugyanis, hogy, mesterünk nemcsak az ecsetnek volt ura, de (a közhiedelemmel ellentétben)4 a tollat is igazi költőhöz méltón forgatta, sőt minden valószínűség szerint éppen írásaiban fedte fel képi világának rébuszait.5
De térjünk vissza a pillangókhoz.
Első megközelítésben egyszerű tanulmányképről beszélhetünk, "ujjgyakorlatról", amely mindenekelőtt egy pályakezdő képzőművész festői képességeit hivatott prezentálni, technikai tudását bemutatni. Az efféle stúdiumok egyben azt a célt is szolgálják-szolgálhatják, hogy a (gyengébbek kedvéért)6 a mester bizonyítsa, tényleg tud festeni ha akar. Ahhoz viszont, hogy leellenőrizzük "nem vert-e át" bennünket a festő holmi fantázialepkékkel, nem árt ha magunk is tudunk egyet s mást ezekről a tarka, színes "repülő virágokról". Pillangásszá kell tehát válnunk átmenetileg, igazi bogaras tudóssá, és annak rendje és módja szerint be kell tudnunk azonosítani, rendszerezni az "anyagot". Elárulhatom, hogy Csontváry igazi "profi", ugyanis minden nehézség nélkül beazonosítható szinte valamennyi egyed.
Íme a bizonyíték: 1. ábra
1. Halálfejes lepke
Éjszaka repül, az európai lepkék közül a legnagyobb testű faj, (régi magyar nevei: Halálfő boszorka, Méhfarkas). Előfordul a Földközi tenger vidékétől (É. Afrika) egészen a Brit szigetekig és Skandináviáig és Magyarországon is honos. Igazi vándorlepke, májusban-júniusban párzás után délről északra vándorol, ahol lerakja petéit. A hernyók (lárva) bebábozódnak, s a bábok szeptember-november táján alakulnak át lepkévé. Színe és mintázata a fakérget utánozza, ezzel a mimikrivel védi magát ellenségeitől. Egész lénye emlékeztet a lódarázsra is, ami szintén egyfajta védelmet biztosít támadói ellen, akik elől villámgyors röptével menekül, mielőtt jól megijeszti őket. Ha "minden kötél szakad" mérgező anyagokat tartalmazó teste jelent halált annak, aki táplálékul elfogyasztja. Szereti a mézet s időnként a vadméhek fészkének megdézsmálójaként esik áldozatul a méheknek akik megölik s tetemét viaszsejtek közé ágyazzák. Tápnövénye a burgonya, a dohány, a nadragulya és az ördögcérna. Jellegzetes ciripelő hangja van.
2. Szőlőszender
A palearktikus7 régió jellegzetes éjjeli lepkéje, szép lilás-barnás-rózsaszínes mintázatával igazi virága a virágnak melyre rászáll. Kedvelt tartózkodási helyei az erdei tisztások, ártéri ligeterdők, de a nagyvárosokban is előfordul. Tápnövényei a petúnia, verbéna, floxia, fűzike, galaj, szőlő. Kétnemzedékes.
3. Nagy pávaszem
Európa legnagyobb éjjeli lepkéje. Minden szárnyán barnában-vörösben-feketében játszó szemfolt van, "szemöldökkel" és "pupillákkal". Kertekben, házak körül gyakori. Tápnövényei a körte, dió, szilva, mandula, alma. Hernyója tüskés-szőrös, kék szemölcsei mérget tartalmaznak. Igazi hazája Dél-Európa, de Magyarországon is gyakori. Repülési ideje április-június. A báb farepedésekben telel át, s akár több évet is kibír. Pödörnyelve nincsen.
4. Selyemlepke
Kínából származó röpképtelen lepke, amelynek évente több száz generációja is felnőhet. Eperfán él. Kemény falú gubót sző, amelynek szívós szála legombolyítható és az emberiségnek évezredeken át az értékes selymet szolgáltatja. Természetes állományai ma már nem léteznek. Szárnyuk általában fehér, de akadnak barnás formái is.
5. Hajnalpírlepke
Áprilistól júniusig látogatja a réti, erdei, kerti virágokat. Tápnövénye: a kányazsombor és a réti kakukktorma. Nappali lepke. A hím szárnyán narancsszínű folt látható. A bábot a családra jellemző fonal erősíti övszerűen a növények szárához.
6. Kis rókalepke
Az egyik leggyakoribb európai lepke, viszonylag kis termetű, élénk rovar. A nyár végén kikelő példányok sziklarepedésekben, faodvakban, padlásokon telelnek át. A csinos megjelenésű rókavörös alapszínű lepkék nyitott területeken, kertekben, városi parkokban, erdőszegélyeken és réteken csapongnak napos időben a virágok körül. Tápnövénye a nagy csalán.
7. Vastagcsápú díszmoly
Hosszú és erőscsápú Európa szerte kertekben, erdőkben elterjedt jellegzetes lepkék.
8. Vérpettyes (acélszínű?) csüngőlepke
Júniustól augusztusig repül. Hernyója sárgászöld. Testében levő keserű méreganyaga miatt a madarak nem fogyasztják őket.
9. Magyar boglárka
Bokorerdőkben élő de sziklás területeket is kedvelő lepkék. Dél és Közép-Európában, Törökországban, Iránban, Észak-Afrikában elterjedtek. Szárnyai ún. színjátszószárnyak8. Nappali lepke Hernyója szintén bíborrózsaszínű. Tápnövénye a Pukkantó dudafű termése.
10. Gyapjaslepke
Júniustól októberig (éjjel) repülő zömök testű, sűrűn szőrös, kisfejű, pödörnyelv nélküli lepke. A két ivar feltűnően különböző. Petéit potrohának szőrpamatával vonja be. Lombos fákon, főleg tölgyön él s képes akár egész erdőrészleteket elpusztítani. A hernyók és a peték áttelelnek.
11. Csíkos medvelepke
Száraz hegyi erdőkben, erdőszéleken, napos helyeken virágokon ül, éjjel is, nappal is repül. Sárgásfekete elülső szárnyain széles fekete sávok vannak, a feketefoltos hátsószárny alapszíne viszont vörös, de előfordulnak sárga változatok is. Hernyója a medvelepkére jellemzően dúsan szőrös barba-tarka. Málnán, szedren, mogyorón, szarvaskerepen, füzikén él.
12. Oleánderszender
Nagy termetű, látványos, bonyolult mintázatú vándorlepke. Afrikából, Dél-Ázsiából Európába is elvándorol. Az imágók9 egész évben éjjel repülnek. Tápnövényei a leánder, a szőlő és a télizöld.
13. Gyászlepke
Más fajjal összetéveszthetetlen lepke, Európa egyik legnagyobb lepkéje. Bársonybarna alapszíne, ragyogó kék szárnyszegélyei, halványsárga sávjai mindkét ivarnál hasonlók. Erdei tisztásokon, erdőszéleken, sűrűn bokros helyeken szálldos, csapongva a napfényben. A fák kicsorduló nedvét szívogatja. Társasan él a nyír, a nyár és a fűzfákon.
14. Selyemlepke
15. Köszmétearaszoló
Nagyon változékony. A fehér alapszínű fekete és a sárgasávos formától, a fekete alapszínű fehér szárnytövű alakokig minden változat előfordul. Éjjel is, nappal is repül. Bokros helyeken, kertekben, ligetekben látható. Hernyója ribizkén, kökényen, szilván él, és gyakran ágszerűen megmerevedik. Laza szövedékben telel át s tavasszal alakul át bábbá. Élénk mintázata jelzi, hogy a faj ehetetlen a madarak számára.
16. Párducfoltos araszoló
Májustól augusztusig, erdei réteken nappal repül.
17. ?
18. Fehérpettyes álcsüngő lepke
Erdei tisztásokon, kaszálókon, legelőkön röpdös de szívesen elüldögél a virágokon, nektárt szívogatván. Lassan-egyenesen igen rosszul repül. A medvelepkékkel áll rokonságban. Teste karcsú, szárnyai kicsinyek. Nappali lepke. Útifűn, gyermekláncfűn él és társasan bábozódik.
19. Magyar boglárka
20. Nagy tűzlepke
Ragyogó, narancsvörös színű, pompás lepkefaj. Nappal repül, előfordul Európában és a mérsékelt égövi Ázsiában. Tápnövénye a tavi lórom.
21. Fekete medvelepke
Májustól júliusig éjjel repül, nappal viszont a növények levelein ül. Hernyója fekete. Árvacsalánon és más gyomnövényeken él. Nem gyakori, de feltűnő faj Európában.
22. Folyófűszender
10-12 cm nagyságú éjjeli lepke. Májustól szeptemberig repül. Illatos és hosszúkelyhű virágokon jelenik meg. Virágról virágra röppen és hosszú pedernyelvével szívja a nektárt. Vándorfaj. Sebes repüléssel nagy területeket jár be. Nagy izmos test, keskeny szárny és nagy szem jellemzi. Tápnövénye a mezei szulák. Bábjai a földben húzódnak meg. Repülés közben jellegzetes zúgó hangot ad.
23. Nappali pávaszem
Egyedülálló mintázatú, mutatós nappali lepke. Egész Európában elterjedt de Ázsia mérsékeltégövi tájain is előfordul. Szárnyfelszíneinek szemfoltjai védelmet nyújtanak a madarak ellen. A legszebb nappali lepkéink egyike, amely márciustól októberig repül. Erdei tisztások, parkok gyakori vendége. Maga a tény, hogy különösebb nehézség nélkül siketült a nevén neveznünk Csontváry pillangóinak szinte valamennyiét10, tehát újfent megerősíti bennünk hogy a festő már első művével bizonyította, hogy a "kisujjában" van a festés csínja-bínja, hogy nemcsak jó megfigyelő, de festői ecsetje is maradéktalanul engedelmeskedik szellemének. Írásaiból tudjuk, hogy már kora gyermekkorában behatóan tanulmányozta a természetet, s a lepkék fontos szerepet töltöttek be nemcsak ifjúkorában, de később is újra és újra felbukkannak11. Egyetemi tanulmányai során valószínűleg megszerezte azokat az ismereteket is a lepidopterákról (ez a lepkék tudományos neve) amelyek birtokában a lepkékhez kötődő közvetlen gyermekkori élményekre, "rárétegződött" egy "könyvszagú" tudományos szemlélet is. Minden valószínűség szerint tudott arról, hogy nagyságukat, formájukat, színezetüket tekintve roppant változatos lényekről van szó, amelyek éghajlati viszonyokhoz való alkalmazkodásuk révén a Föld egyik legsikeresebb állatcsoportjává avatja őket, melynek révén a sarki tundrától a magas hegycsúcsokig és a forró trópusi esőerdőktől a tengerparti mocsarakig minden élőhelyet benépesítenek. Nem kerülhette el a figyelmét az a tény sem, hogy az éjjeli lepkék kb. 140 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön (a nappaliak 40 millió éve), s kialakulásuk egybeesik a virágos növények megjelenésével, törzsfejlődésük szorosan egybefonódik. Végül, de nem utolsósorban (valószínűleg saját tapasztalatai révén)12, pontról pontra ismerte a lepkék egyedfejlődésének minden stáciját, az ún. teljes átalakulás (metamorfózis), egyes fejlődési fokait, azt, hogy a petében fejlődő embriót burok védi, s kis idővel a hernyó kibújása előtt (hernyó = lárva) a pete láthatóan megsötétedik, hogy a hernyó először egy kör alakú nyílást rág a peteburkon, s ezen keresztül préseli ki testét tekergő mozdulatokkal (ilyenkor a legsebezhetőbb), majd miután kibújt az üres peteburkot felfalván nyer energiát míg rá nem lel a tápnövényére. A hernyóállapot a táplálkozás fő szakasza. A hernyó növekedése közben időről időre levedli kutikuláját. Bábállapotban az állat testének anyagai a burkon belül lebomlanak, s lepkévé rendeződnek át. A lepkék, vagyis a kifejlett rovarok (imágók) egy része a levelek színeire ragasztják petéiket, mások a fonákra, ismét mások résekbe, vagy növények szövetei közé petéznek. Azok a lepkefajok amelyek hernyói sokféle növényen megélnek (polifágok) gyakran repülés közben petéznek. Míg tehát a hernyó a "táplálkozásállapot" addig a báb a "belső fejlődés" és a külső "teljes nyugalom" állapota. A kifejlett rovar, a lepke a szaporodás állapotát jeleníti meg.11a
Nagyot tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ezzel a tételszerű felsorolással és "lepkeismertetővel" "ki is merítettük a témát", olyan gyújtóponthoz érkeztünk ugyanis, ahol az ún. természettudományos szemlélet és az ún. esztétikum találkoznak, hogy az egyes lepkék is, de maga a "Pillangók" c. festmény is több és más is "egyszeri önmagánál". Csontvárynak nem csak az volt a célja, hogy pontos leltárt készítsen a Magyarországon honos legjellegzetesebb lepkefajokról, hogy egy elképzelt vagy valós lepkegyűjteményt természethűen lemásoljon, de körvonalazódni látszik ebben az első "mesterműben", a majdani kiteljesedett életmű is. Innentől kezdve tűnik termékenynek a bevezetőben szóvá tett "jobbik ész" bekapcsolása az asszociációs folyamatokba, tudván azt, hogy magától Csontvárytól sem volt idegen a "szavakon való lovaglás", a szavak, hangtestek összecsengése, nép, város és személynevek stb. egyeztetése, ahogy ezt mások mellet Mezei Ottó is észrevette Csontváryról írt tanulmányában. Ahogy a tudományos tények is többértelmű jelentéssel töltődnek fel "szimbolizálódnak" úgy a beszélt írott nyelv szavai is egyszerre hordoznak "konkrét és átvitt" jelentéseket s kerülnek ez által új képzettársítások metszéspontjába. Csontváry Pillangói, az egyes lepkék bennünk keltett képzetei, a képzetek szóalakjai tehát további vizsgálódásunk tárgyát, figyelembe véve természetesen az ábrázolt valóság "szimbolikus potenciáljait" is. Innen nézve úgy is fogalmazhatnánk, hogy Napútfestőnk pillangói révén vált maga is pillangóvá, ivarérett imágóvá saját emberi-művészi fejlődésének belső átalakulásai útján. Ahogy a kifejlett lepke is a szaporodás állapotát jelenti ebben az összefüggésben, úgy Csontváry is hosszú rejtőzködő, lappangó, életszakasz után (20 évi felkészülés) került a termékeny müvész ihletett állapotába, s "röpülte be a neki rendelt (Napút)pályát élő virágsziromként virágról virágra, világról világra, ahogy erről festményei is tanúskodnak.
Csontváry írásaiban tudósít bennünket arról, hogy milyen nagy jelentősséget tulajdonít a háttér megfestésének14. Ezen a képen sem kerülhetjük meg azt a sötét homogén mélységet, amelyből, mint fény kvantumok törnek a magasba ezek a röpülő-világító lelkek.15 Őskép ez a javából, a szónak nem is csak abban az értelmében, hogy az első, amellyel magát és a világot meglepte, s nem is csak azért mert ősével, apjával azonosult (Aknai Tamás Csontváry - Éjszaka c. cikkében ad hangot azon feltételezésének, hogy a lepkegyűjtemény, dr. Kostka - Kosztka László, festőnk apjának kollekciója volt), s az őssejtig vált minden őssé, a művészi gesztus révén, mint József Attila, de mintha a bibliai teremtés archetípusa a kezdet kezdete is megfogalmazódnék:. "és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság; és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot Napnak és a setétséget nevezé éjszakának; és lőn este és lőn reggel; első nap. Minden kétséget kizáróan ez Csontváry legsötétebb, méreteit tekintve legkisebb festménye, mintha az oly sokat emlegetett kis fekete magot látta volna bele ebbe világtalan háttérbe, s mintha ebből a sötétből kelnének ki a fénycsírák pillangó alakban. "Teremtő festői ige" tehát Csontváry "startképe", melynek során maga alakulá át lappangó bábból" "festői imágóvá", s talál magára pillangók alakjában. A fekete alap tehát párhuzamba állítható a "kozmikus múlt" végtelenül sötét és sűrű, ősrobbanás előtti "semmijével", de ugyanígy ráillik a "biológiai lét korai sötétségeire" (lásd pl. a "140 millió éves" éjjeli és a "40 millió éves" nappali lepkéket, vagy a "lepkévé-válás" hosszú, sötét latens "mag-szakait"), mint ahogy a legősibb mítoszokban is a sötétséget megelevenítő erőké a főszerep (holdimádat). Ezzel szemben a világosság egy "viszonylag fiatal", törékeny és múló jelenség olyan, mint maga az élet, vagy mint a pillangók. "A Nap köztudomásúan központi helyet foglal el Csontváry kozmológiájában, eszmerendszerének mozgatóereje, amellyel végső soron önmagát is azonos lényegűnek tartja" (Mezei Ottó)
Fénylények tehát a pillangók , megannyi világító Nap-imágó. Nemcsak a lepkékkel azonosult tehát a "zsenge festőzseni" lefestésük révén, de olyan archetípusra "érzett" rá, amely évezredek óta ott szerepel az asztrálmítoszi hagyományban, ugyanis szoláris jelkép. Mindamellett vándorló szellemek és léleklények is egyben (a görög psiche lélek szó egyben pillangót is jelent), mint ahogy jelentik-jelenthetik az újjászületést is. De tágabb értelemben is egybevágnak Csontváry "modelljei" a világgal, magyarán magát a világosságot keltik szárnyra. A világ szavunk ugyanis nem csak nyelvünkben "rokona" a virág szónak, de pl. a szláv nyelvekben is (cvet = virág, svet = világ)17, a lepkékről pedig nem véletlenül állítottuk hogy repülő-élő virágszirmok, hiszen színpompájukkal méltán rászolgáltak erre, de (mint ahogy erre is utaltunk korábban) a virágok és a lepkék törzsfejlődése szorosan összekapcsolódik. Pillangóvá válni tehát Csontváry esetében azt jelenti (jelentheti) ebben az összefüggésrendszerben, mint szerves-spirális pödörnyelven festve-beszélni a virág-világnyelvet, e nyelv révén magához venni a virágvilágnektárt (gondoljunk az enni főnévi igenév és az én személyes névmás egylényegűségére, vagyis arra, hogy azok vagyunk amiből táplálkozunk), de az analógiát tovább folytathatjuk, nem emlékeztetnek-e a polyfág, repülés közben petéző lepkék a "Napútpályára "született" Csontváryra, aki jártában-keltében "le-lerak egy egy "megtermékenyített mag(a)képet.
Az archaikus gondolkodás "szűkebb világon" általában azt érti, amit a mai differenciált-racionális, "bal észjárású" szemlélet tágnak érzékel. Magyarán, egy Nappal azonosuló festő, útja során definíció szerint Naputat kénytelen bejárni, vagyis az állatövön sorra járni az egyes zodiákusjegyeket, mind a tizenkettőt, és vándorlása során találkozni a "hagyományos", geocentrikus világ hét bolygójával. Úgy tűnik, hogy maga a Csontváry életmű ennek a kettős (földi-égi) utazásnak a lenyomata, míg maga a Nyitókép, a Pillangók, ennek a nagy utazásnak "tervrajza", "képmagba" sűrített "genetikai kódja".
De miről regélnek vajon maguk az egyes lepkék? Milyen "önmagukon túlmutató" üzenetek hordozói? Már az "első leltárnál" megállapítottuk, hogy mely lepkefaj tagjait képviselik, az egyes egyedek, hogy melyek élnek "letelepült életet" s melyek a vándorlepkék, melyek repülnek nappal és melyek éjszaka, melyek a gyorsröptűek s melyek a lustább, ügyetlenebb "közlekedők", melyek azok amelyek színükkel hívják fel magukra a figyelmet, vagy éppen rejtőzködő "ruházatot öltenek", jelentéktelen külsővel maradnak észrevétlenek a veszedelmeket túlélve. Melyek a rossz ízű-mérgező ehetetlen fajok s melyek jelentenek esetleg csemegét a madaraknak, melyek tűrik a rossz kedvezőtlen éghajlat viszontagságait s melyek az érzékenyek, melyek "szelídültek meg", "háziasodtak el", s melyek a vadon élő, nagy károkat okozó fajok. Melyek kedvelik jobban a virágok szirmait s melyek a gyomnövényeket, melyekhez milyen babonás elképzelések társulnak, s hogy a népnyelv milyen találós egyben költői nevekkel ruházta fel őket stb.
Vajon nem jeleníthetnek -e meg Csontváry pillangói, esetleg emberi karaktereket, archetípusokat, imágókat, vagy nem feleltethetők-e meg az asztrálmítoszi hagyományból ismert égitestekkel: bolygók, csillagok, csillagképek, antropomorfizált-zoomorfizált égi vándorok, vagy hogy tovább tágítsuk a kérdést, nem fogható-e fel úgy ez a "kis festői nyitány" mint egy mindenségmodell?
A válasz természetesen igenlő, de hát mi mást is várhat az ember egy Napútfestőtől? Nem járunk messze az igazságtól akkor, amikor azt feltételezzük mesterünkről, hogy a Magyarországon (is) honos legjellegzetesebb pillangókból rakta ki saját Napútpályájának stációit, a Kostól a Halakig, de nemcsak ezt az égi körszínpadot "lepkésítette el", a dráma szereplői is "pilleszárnyakon röpdösnek bolyongva". De akárhogy számolunk is, egyre csak a 23-as szám a summa, ami sehogyan sem illik bele a mi klasszikus 12-es, 24-es asztrálmítoszi keretünkbe. A hiba nem az "adóban", hanem természetesen bennünk, azaz a "vevőkben" van, nem látjuk ugyanis a "fát az erdőtől", hiszen nem vettük számba a legnagyobb lepkét, magát A PILLANGÓT, amely 23 "részpillangóból" rajzolódik ki a szemünk elé, ha képzeletben (vagy a valóságban: lásd az ábrát) kontúrt húzunk a pillangók köré. Így alakul ki egy (2x10)+3+1, azaz 24-es rendszer. A "törzs" (egyben szimmetriatengely) három tagja, átfedésbe hozható a rovarok (így a lepkék) testének hármas tagolódásával (fej, tor, potroh), míg a szárnyakat kitevő tíz-tíz színes lepke, mint megannyi pikkelylemez "játszik a fénnyel". Noha a két "szárnyrészt" nem teljesen azonos lepkék alkotják (ez alól csak a két magyar boglárkának ill. két selyemlepkének tűnő pillangó a kivétel) színüket, mintázatukat, karakterüket, stb. tekintve mégis megvalósulni látszik egy olyan tendencia, minta a két oldal lényegét tekintve tükörszimmetrikus volna. Próbáljuk meg tehát ezt a 24 pillangót is beazonosítani. Ehhez a művelethez keresve sem találnánk jobb támpontot, mint ennek a szintén "nem képzelt lénynek" a méreteit. Talán nem véletlen hogy a világ legnagyobb lepkéjeként számontartott Atlasz-lepke, szárnyfesztávolsága megközelítőleg akkora, mint Csontváry "nagy pillangója", vagyis úgy tűnik, mintha "életnagyságban" előttünk "feszítene" a görög-római mitológiából ismert, égboltot tartó óriás? De nemcsak az égboltot tartja óriáspillangónk, hanem (tekintve, hogy az atlasz szó egyben térképet is jelent) égi-földi térképet, vagyis magát a mindenséget kelti életre. S hogy "rövidre zárjuk az áramkört" van a fentieken kívül egy további jelentése is az atlasz szónak, egy arab eredetű értelmezése, történetesen selyemből készült kelmét neveznek így. Nem tudom kell-e kommentálni a tényállást? Mert az még rendjén volna, hogy festőnk pillangókból kirakja a világ legnagyobb lepkéjének mozaikképét, amelybe belesűríti a makrokozmoszt, de az már minden várakozást felülmúl (gondolok itt elsősorban a racionális-nyugati észjárású elvárásokra), hogy a szemünk láttára szö(vet) selymet pillangóival(ból).
A csoda megtörtént, s hogy valóban a lepkék szövik e selyemfonalaikkal a vásznat, vagy a vászonselyemből röppennek életre a pillangók, hogy Csontváry mester irányítja-e ezeket a metamorfózisokat vagy mi magunk lettünk részei a "lepkelétnek" már nem is olyan fontos, a lényeg, hogy a mű él, hat, alkot, gyarapít, hogy felépül lassan egy olyan folyosó, híd, komunikációs csatorna Csontváry pillangói és a mi lelkeink között, amelyen keresztül szabadon szárnyalnak oda-vissza a "pszihék". Lássuk ezek után, hogy mit is kezdhetünk a "maradékkal", hogyan tudnánk beleilleszteni Csontváry pillangóit egy "más léptékű" rendszertani egységbe az asztritoszi keretbe.
Első megközelítésben nevezhetünk minden éjjeli lepkét "Hold lepkének" (lévén éjjeli világító) és minden nappali lepkét "Nap lepkének", de tágíthatjuk tovább ezt kört és az évre vetítvén, képviselhetik egyben az esztendő sötét ill. világos periódusait, vagy akár az ún. nagyév18, (precessziós év) fényszegény és fénygazdag 6-6 világhónapját. A Kosra, mint gyapjas állatra, jól rímel a Gyapjaslepke, de ha magának a képnek a szerkezetét szemléljük, akkor is egy olyan érzés uralkodik el rajtunk, mintha valamennyi lepke egy közös pontból (közös ős?) szállna fel, ill. röpülne széjjel. A Kosság lényegével, a mindenkori (mindenhoni) (nap)kezdéssel (kelettel) azonosulván indítja Csontváry is pillangóival festői útjának stációit, és építi bele a kompozícióba a Kos asztrológiai-asztronómiai jelét. (A továbbiakban látni fogjuk, hogy más, szintén igen szembeszökő, de az imént megállapítottakkal is "harmonizáló" rendezői elvek is felfedezhetőek lesznek a kép szerkezetében.)
A Bika archetípusát talán tápnövényéről ismerhetjük fel legkönnyebben ("azok vagyunk, amit megeszünk alapon"), vagyis az egresben, a piszkében, amelyen a Köszmétearaszoló araszolgat. Az ún. bogyós terméseket az asztrálmítoszi hagyomány a Bikához-bikasághoz társítja, de a köszméte maga is áprilisban-májusban, tehát a Bika havában érik, végül de nem utolsó sorban némi formai hasonlóság is felfedezhető a köszméte "kerek feje és szarvai" ill. "bikaarc között", a lepkétől függetlenül. Az Ikreket egyszerre két lepkepárral is beazonosíthatjuk, ti mind a Selyem lepkéből mind a Magyar boglárkából egy-egy pár "teljesít szolgálatot" a kollekcióban. Lévén a Magyar boglárka pár az egyedüli, amelynek nemzetisége is hangsúlyt kap a pillék sorában, talán nem hat túl merésznek annak a gondolatnak a megfogalmazása, hogy ez a lepkepár (a Magyar boglárka), egyszersmind a Nyilast a Nyilas19 archetípussal azonosuló magyarságot is képviseli, vagyis jelenlétükkel, mintha az ún. élettengely20 kulcsfigurájára az Ikrekre és a vele oppozíciós Nyilasra hívnák fel a figyelmet, de a Tejút vonulatára21 is. Ezen a ponton érdemes kitérni az élettengelyre merőleges ún. haláltengelyre is, ti. a Halak-Szűz oppozícióra. Érdekes módon, a "háziasított", selyemfonalat szövő Selyemlepke22, "magában hordozza"
Szüzekre jellemző munkakedvet, kitartást, szorgalmat és tanulékonyságot, egyszersmind ugyanezen pillangók azok, amelyek olyan terméknek teremtik meg az alapanyagát, amelyhez éppen a "Halak illenek", ti. a selyemfonalból szőtt "kelme", felfogható "sűrű szövésű háló" gyanánt is. (emlékeztetnék a hal-halál-háló szavaink egylényegűségére). A két "számfeletti" lepke egyben (és itt újra előtérbe kerül a lepkék" nemzeti karaktere"23 beleillik Csontvárynak azon "koncepciójába", miszerint a magyarok (távol)keletről (is) eredetezhetők, vagyis a kínaiak és a magyarok szegről végről rokonnépek. Ez a vezéreszme lehetett az alapja valószínűleg a selyemtenyésztést szorgalmazó Csontvárynak is, hiszen maga is érezte, hogy a selyem a "szövetek Napja' (a Nap szövete) a selyemfonal a Nap sugara, s maga a selyemlepke is "naprovar". Ahogy tehát a Nap keleten kél, úgy kelnek a "kezdet pillangói" is életre az "első vásznon".
Az Oleánderlepke, minden valószínűség szerint a gyűjtemény Rák ekvivalense. Az asztrálmítoszi hagyomány ugyanis ehhez a jegyhez társítja a női ősöket, az anyai eredetet. Vajon ez az afrikai "ó-leány" lepke nem minden ember ősanyját, a fekete földrészről elvándorolt Ős-Évát rejti-e magában? De szűkíthetjük is a kört, és "nemzeti ősanyánkat" Emesét is "beleláthatjuk", ebbe a látványos éjjelilepkébe, annál is inkább, mert Csontváry (vajon vannak-e véletlenek?) a Rák jegyében, július 5-én. Emese (N)napján született.
A Róka, az ún. 28-as Holdházrendszerben az Oroszlán helyén "ül", így tehát a Kis rókalepke fogható fel olybá, mint Oroszlán, de ugyanezt a szerepet játszza el a Párducfoltos araszoló is, lévén a Párduc az ún. keleti zodiákus24, Oroszlánja.
Mind a Csíkos medvelepke, mind a Fekete medvelepke Szűzi karaktert rejt magában (a Medve a 23-as Holdházrendszer "szűzi" tagja), de mint már említettük, a Selyemlepke is rendelkezik néhány Szűzre jellemző tulajdonsággal. A szőlő az asztrálmítoszi hagyományban a "Mérleg gyümölcse".
A Szőlőszender, már csak központi helyzete miatt sem bújhat ki a "Mérlegszerep" alól, hiszen nemcsak az egész kompozíció "szárnyait" egyensúlyozza, mérlegeli, de a "fej" és a "potroh-lepke" között "érzékeli a differenciát". Kompozíciós szempontból sem elhanyagolható ez a "centrumpillangó", hiszen az időt precessziós órával mérve a jövőt mutatja, "visszafelé járó nagyidőben", a Vízöntő harmadik dekanátusára, a Mérlegre kell majd újjáébrednünk, ha "meghalljuk a csörgőórát"26, amely ezúttal lepkeszárnyak rezgése alakjában, "pillangó effektust indukálva27 terjed tova, mint egy apokalipszis.
Mind a Halálfejes lepke, mind a Gyászlepke a Skorpió havában esedékes halottak napjára hívja fel a figyelmet.
A nyilast megjelenítő Magyar boglárkáról már szóltunk.
A Bakra leginkább az a lepke illik amely erős, kecskeszarvszerű, vastag csápjaival tűnik ki a sorból, és ez nem más mint a Vastagcsápú díszmoly.
A Vízöntőt a Folyófű idézheti fel képzeletünkben, hiszen már a nevében is hullámszerű a Folyófűszender tápnövénye.
A Selyemlepke kapcsolatát a Halakkal már részleteztük. Járjunk utána most annak is, hogy miként ölt lepkeszárnyakat az archaikus világ hét bolygója Csontváry tolmácsolásában. Arról már volt szó, hogy "éjjeli-nappali relációban" melyek az inkább Nap-os s melyek a Hold-as pillangók. Nem nehéz azonban pl. a Nappali pávaszemben vagy a Tűzlepkében sem felfedezni a Napos vonásokat, mint ahogy az a Nagy pávaszemet is a "Holdlepkékhez" sorolhatjuk, ha konkrétan a "nevén akarjuk nevezni a gyereket". A Fehérpettyes álcsüngőlepke akár a Naphoz legközelebb keringő, vagyis, mint egy "rajta csüngő" fürge kisbolygóra, a Merkúrra is ráillene. A Vénusz karaktervonásai természetesen a Hajnalpírlepkében lelhetők fel a legevidensebben, míg a Marsot28 a Vérpettyes (de lehet Acélszínű is) csüngőlepkében láthatjuk viszont. A Jupitert, mint a mindenség atyját (a mesékben ui. ő az atyaúristen) talán maga a nagy Atlaszlepke eleveníti meg. A külső sötétség vándorát, a Szaturnuszt megelevenítheti tulajdonképpen minden olyan lepke, amely valami miatt ellenlábasa a Nap-fényének, pl. akár a sötét gyászlepke, de a Halálfejes lepke is.
Kíséreljük meg ezek után megfejteni azokat az üzeneteket, amelyeket a kép "szerkezetébe sűrített Csontváry. Az óriáspillangót már szemrevételeztük, észrevettük azt is hogy a Kos csillagászati-asztrológiai piktogramja is a kompozícióba van kódolva, ill. utaltunk a központi lepke, a 2. sz. Szőlőszender Mérleg funkciójára (ez az asztrálmítoszi hagyományokból ismert ún. kardinális kereszt egyik szára, ti. a Kos-Mérleg tengely).
Ha képzeletben vagy a valóságban összekötjük a szélső (egyben testméreteiket tekintve legnagyobb) azonos karakterű pillangókat, akkor két háromszög bontakozik ki: egy lefelé mutató csúcsú (fordított) háromszöget a három éjszakai szender alkot, ti. a Halálfejes lepke(1.), az Oleánderszender (12.) és a Folyófűszender (22.), míg a másik, a felfelémutató csúcsú (álló) háromszöget egy éjjelilepke, a Nagy pávaszem (3.) és két nappalilepke, a Gyászlepke (13.) és a Nappali pávaszem (23) alkot. A két síkidom átfedéséből egy majdnem szabályos csúcsára állított rombusz keletkezik, amely mint egy keretbe foglalja a központi lepkét, a Szőlőszendert (2.) Talán mondanom sem kell, hogy ez a két "rejtett" háromszög, amely (magunk közt legyen szólva) majd ki üti a szemünket milyen sokféle irányba terelheti további gondolatainkat. Pl. A csúcsával lefelé tekintő , éjjeli-vándorlepkékből "összeálló", felfogható úgy is, mintha az a bizonyos kis háromszögletű fekete magvacska volna, amelyet a festő bal kezében tartott annakidején amikor "művészi-önmagára" ébresztette a titokzatos hang, míg a csúcsával felfelé tekintő háromszög akár a koronája is lehetne annak a cédrusfának, amely ebből a kis fekete magból sarjadt, s mint egy világító (két nagy nappalilepke, és a "legvilágosabb" éjjelilepke alkotják a jelzett "triangulumot) "közlekedési jel", vonzza maga köré a világ zarándokait.
De társíthatjuk természetesen ezekhez a háromszögekhez mindazokat a képzeteket, amelyek magától érthetődően voltak-vannak jelen az archaikusan érző- gondolkodó emberek tudatában, így a mi festőnk is a négy ún. őselemet a tüzet, a vizet, a földet és a levegőt ("háromszögletesítette" a rombusz) komponálta bele a kompozícióba. Ha képzeletben a "magháromszöget" lefelé, a föld, a víz, a női princípium, az anyagi világ stb. felé mozdítjuk, míg a "koronaháromszöget" felfelé a levegő, a tűz, a férfi princípium, a szellemi szféra irányába, akkor az egymásba írt két jel az ún. Dávid csillagot adja ki, amely az ellentétek egyensúlyát fejezi ki. Ezt a képzeletbeli, megvalósulni látszó egyensúlyt hivatott a most még négyszögbe foglalt szőlőszender fenntartani. Betölthet a "háromszögfonatos kompozíció" gondolkodást, összpontosítást segítő funkciót is (gondoljunk a tantrikus Sri Jantra jelre) s hadd ne folytassam a sort.
Ha tovább analizáljuk az ún. "magháromszöget", észrevehetjük, hogy abban egy még kisebb "magháromszög" is ott lappang (tehát az. 1-12-22 sz. lepkék által kijelölt háromszög tartalmazza az l-4-5-6-3-16-15-14 sz. lepkék által közrefogott háromszöget). Mintha saját szavait illusztrálná ezzel a szerkesztési elvvel Csontváry: ..."energia és művészet lappang a petében, melyben él a hernyó, s pille, s a pille petéje".
Korábban kitértünk rá, hogy mennyire tekinthető ez a festménye a mesternek, amolyan belső önarcképnek, saját lélektükrének. Ezen a ponton viszont szeretném felhívni a figyelmet egy "külsőségre" is. Arra tudniillik, hogy a festmény legnagyobb pillangója mégiscsak a Nagy pávaszem, (most tekintsünk el az "imaginárius" Atlaszlepkétől). Ő itt a "vezérlepke" , ő a "feje" az egésznek, s ő az aki egyenesen felfelé a fény felé tart. Úgy is mint "páva" és úgy is mint "szem" a fényesebbik égi vándor, a Nap archetípusa, de mint éjjeli repülő, egyidejűleg a Hold ősképe is, méghozzá azé a Holdé, amely a Rák jegyében született Csontváry "szerencsecsillaga". A "páva" négy szuggesztív szeme ugyanúgy követi a néző tekintetét és minden mozdulatát, mint az 1900 körül festett önarckép "mindent látó" szempárja. Röviden a 3. számú fény-lény maga Csontváry. (Utaltunk rá, hogy festőnknél általában az adott kép méret egyenes arányban áll Csontváry neki tulajdonított jelentősségével. Most viszont arra hívnám fel a figyelmet, hogy az egyes képeken az egyes motívumok nagysága a többi motívumhoz képest (más mellett) tükröz egyfajta hierarchiát, vagyis a mesternek a legnagyobb motívum a legfontosabb. A Pillangókhoz visszatérve tehát a Nagy Pávaszem nem véletlenül került a pillangók élére, lévén ő (az?) a "Csontvárylepke".
Lapozzunk vissza Csontváry önéletrajzában, s keressük meg az ideillő részt:
."Burkus volt a nevem, s a fiúk között, mint bíró szerepeltem".
Ahogy Kis Szebenben is a fiúk élén állt, úgy a pillangók között is ő az "avantgarde".
Ezen a ponton érdemes újra elgondolkodni, azon hogy mit is jelent-jelenthet a Napútfestő jelzős szerkezet. Úgy tűnik ugyanis, hogy Csontváry nemcsak a Nappal azonosuló és a Nap útját járó (értsd a Nap éves útja az évkörön, vagyis az állatöv mentén), festő, de "egyetemes világítóként" is "kering" vagyis legalább olymértékben "kénytelen" a Holdal is azonosulni, mint a Nappal, annál is inkább, mert a Hold a Nappal együtt ugyanazon az úton halad, és mint "éjjeli Nap" világít. Ha "végiglapozzuk" az életművet, meglepően tapasztaljuk, hogy viszonylag kevés olyan képe van a mesternek, ahol a Nap közvetlenül ábrázoltatik, annál több viszont azon alkotások száma, ahol a két égitest egyidejűleg jut szerephez, pl. alkonyatkor29. Sok ún. Holdas képe a bizonyíték arra, hogy az éjszaka, nemcsak "festői téma" volt számára, de egyben alkalom arra, hogy maga is "Holddá váljon". Az 1899-ben festett: Visszatekintő nap Trauban c. képén, a Nap közvetve tekint vissza a bal oldali ház ill. az óratorony faláról, míg a közvetlen fényforrás, amely velünk néz farkasszemet, a narancsvörös kerek telihold. Az 1901-ben festett Holdtölte Taorminában "magáért beszél". Az 1905-ben festett: Az olajfák hegye Jeruzsálemben c. képén szintén e telihold látható a kompozíció bal oldalán halványan, csakúgy, mint az egy évvel korábban festett: A Jupiter-templom romjai Athénban c. alkotásán, amelyen szinte a szemünk előtt kel útra a telihold. Ugyanebben az évben alkotta meg Kis Taormina c. képét, amelynek szintén fontos szereplője a "ballról rajtoló" telihold. "Holdas főműve "mindenképpen az 1908-ban festett: Mária kútja Názáretben, amelyen a kelő telihold fénylik a kútfalon a vizeket uralván, mint ahogy maga Mária is a "tengereket mozgató" Holdistennővé30 lényegül vissza, miközben a gyermek Jézust, vagyis a Napot tartja karjaiban.30/a A legtitokzatosabb "Holdas képe" viszont minden bizonnyal a: Sétakocsizás Athénben újholdnál c. kis remekműve, amelyet 1904-ben "vetett vászonra". A "kínosan precíz cím", mintha nem lenne összhangban a "tartalommal", vagyis magával az újholddal, ez ugyanis a Földről "per definitionem" nem látható. Csontváry viszont egy keskeny fénysarlót "kanyarintott" az ég világosabb oldalára. Biztosak lehetünk benne, hogy mesterünk tökéletesen tisztában volt a Hold Föld körüli keringésének következményeivel, a holdfázisokkal, maga is jól tudta, hogy az újhold láthatatlan. A látszólagos ellentmondásnak csakis egy magyarázata lehet, mégpedig az, hogy a "fénylő kifli" Athén egén 1904-ben nem a Hold, hanem a Nap "sarlója". Igen, Csontváry egy teljes napfogyatkozás előtti állapotban örökítette meg a Napot, de egyszersmind a Holdat is, vagyis egy részleges napfogyatkozást festett meg. A Hold (az éjszaka Napja) csakis egy alkalommal lehet "erősebb", fényesebb, fontosabb a nappali Napnál, ugyanis csak napfogyatkozáskor árnyékolja be nappali "imágóját", fénylőbb önmagát, részlegesen vagy akár teljesen is. A Hold sötét árnyéka a kép baloldalán már feketébe borítja az utcát, a házfalat, mint ahogy az égbolt bal oldala is éjszakai Biztosak lehetünk benne, hogy ha mesterünk egy-két perccel későbbi időpontban rögzítette volna a látványt, egy teljesen fekete kép lett volna az eredmény, egy pillangók nélküli feketeség.
Végül, hogy pontot tegyünk ennek a kis "Holdutazásnak" a végére, a "mesterséges Holdak", vagyis az ember által előállított, "másodlagos fényforrások" is "kiveszik részüket a képek megvilágításában", és egyáltalán az "általános megvilágosodásban.". 31
Úgy tűnik tehát, mintha a Nap, Napút, Csontvárynál egyet jelentene a fénnyel, a fény útjával, a szó konkrét és többszörösen átvitt értelmében is, a "külső és a belső" láttatással és látással, az igazságnak, a lényegnek, a dolgok velejének, magvának a megismerésével: "Bal szemem, ez a művészi szem olyan páratlan, hogy a Napot ellenőrzöm működésében, erre nem képes senki sem, megvakítaná az embert és én csinálom", írja egyhelyütt. Akaratlanul is önarcképe jut az ember eszébe, amelynek szúrós szemei (de leginkább a hozzánk közel eső bal szem, mi ugyanis egy tükörből visszatekintő szemet érzékelünk jobbként, a valóságban ez a mester bal szeme-), mint Isten mindent látó tekintete követik a mi tekintetünket. Talán nem puszta véletlen, hogy ez a bal szem felfogható úgy is, mint 'kihelyezett, előretolt jobb agyfélteke"32, vagyis a világot egységében, "feldolgozó" művészi "központ". És most érkeztünk el az álcímben jelzett ún. magfestészet bővebb leírásához. A kulcsot és egyben az összekötő kapcsot az eddig elmondottakkal a szem szóban kell keresnünk, annál is inkább, mivel szem szavunk egyszerre jelöli a látás érzékszervét, a fényre érzékeny, a világosságot-sötétséget áteresztő "kaput" és a magot, vagyis azt a legkisebb egységet, amelyben minden élő lényege benne foglaltatik. Maga Csontváry számtalanszor kitér írásaiban a magra33.
Vajon nem kulcsképe-e Csontvárynak a Pillangók c. műve a fentiek ismeretében, konkrétan megfogalmazva nem foghatók-e fel a pillangók egyszerre magként is és szemként is. A válasz természetesen ismét igenlő. Egy, a Napot és a magot saját festészetének középpontjába állító festő keresve sem talált volna jobb, "didaktikusabb" azonosulási mintát, modellt mint a pillangókat. Az elhúzódó "mag-állapot", a lappangó létet ill. az ehhez képest viszonylag rövid "manifeszt imágó megjelenést kiválóan prezentálja a lepkék egyedülálló egyedfejlődése, a metamorfózis, s mint korábban erre tettünk már utalást maga Csontváry is 40 éves koráig élte a lepkékre jellemző pete-lárva-báb állapotok egyes létszintjeit, s éppen pillangói révén vált maga is pillangóvá, lépett a világ színe elé.
Másrészről viszont a szem mint érzékszerv is felfogható úgy mint egy pillangó. Gondoljunk csak arra hogy a szempillákban végződő szemhéjak nem hasonlóak-e a lepkeszárnyakhoz, s a szemgolyó nem úgy "ül"-e az alsó és a felsö szemhély között, mint a lepketörzs a pilangószárnyak között Ugyanez a kettősség (Napútfestő=mag(szem)festő) fogalmazódik meg "konkrétabban" önarcképén is, amelyen a kézben tartott kis háromszögletű fekete maggal rajzolja bal szemével látott önMAGÁT.
Az analógiás gondolkodás és a szinkronicitás néhány további a tárgyhoz szorosan kapcsolódó tényt is megvilágít Csontváry és a mag vonatkozásában. Az egyik ilyen egybeesés a festő születési helyének, Kis Szebennek a nevéhez pontosabban a név jelentéséhez kapcsolható, ugyanis a szó jelentése magam (visszaható névmás). Ha tehát ezt "sebe=magam" - szláv - momentumot is társítjuk Csontváry háromszögletű kis magvához, amelyből cédrusként kell kifejlődnie, akkor a szó szoros értelmében is igaz az állítás, hiszen mesterünk valóban "Kis-magában" született. De tovább megyek, a Kosztka név szótöve: kost nemcsak csontot jelent de egyszersmind mag értelemmel is bír (gyümölcsök csonthéjas magvát szokták a szláv nyelveken így nevezni). Ha tehát a Kosztkát magyarra fordítjuk akkor pontosan oda jutunk mind Kis Szeben kapcsán jutottunk, vagyis a kis maghoz, magvacskához.
A festő tudatosan kereste a szlovákra rímelő; de attól többetmondó. magyar megfelelőt saját családneve kapcsán. Erre utalnak írásai, amelyeket hol Csonty, hol Csontosi, hol meg egyszerűen csak Kosztka szignóval látott el, amíg végül "megállapodott" a Csontváry Kosztka Tivadar névnél. Ha most magát a "bővítetten elmagyarosított" családnevet fogjuk vallatóra, akkor három dolog jut kapásból az eszünkbe. Az egyik az az, hogy egy Csontvár nevű településről származik az illető. Tudomásom szerint ilyen nevű település nem létezik, különben is maga mondja, hogy Kis Szebenben látta meg a napvilágot. A másik dolog amire ezek után gondolnunk kell az nem más mint egy csontból épült vár. Ilyen viszont létezik ill. létezett egykor, nem árt ugyanis tudni, hogy emberelődeink egykor tényleg építettek maguknak saját hajlékot állati csontokból amikor még éltek mamutok a földön, s agyaraik alkalmasak voltak "boltíveknek", míg a köveket-téglákat a csigolyacsontok helyettesítették. Ez tehát a csontház, csontvár prototípusa, de mint ilyen egyben ugyanez az építmény magháznak is beillik s az az érzésem, hogy festőnk ilyen eredendően szerves magos-magas-magvas-mágus stb. házból valónak tudta magát. (Pap Gábor hívta fel a figyelmet a festő nevének sámánsághoz kötődő aspektusára, ti arra, hogy minden "valamirevaló" sámánnak van ún. fölös csontja (pl. foggal születik, vagy hatujjú). Csontváryban a fölös csont a nevében rejtezik, ugyanis végső formájában az kétszer tartalmazza a csontot, egyszer tótul, (Kosztka) egyszer magyarul (Csontváry). Végül párhuzamba állítható a név "magyarráválása" magának a festőnek a magyarráválásával. Anyja ugyanis német, míg apja szlovák (Tót) volt. Valószínűleg gyerekkorában nem is igen beszélte a magyar nyelvet. Írásaiban többször kitér arra, hogy az apja az alföldre küldte, hogy magyarul tanuljon.
Ha most a fenti, névvel-nemzetiséggel kapcsolatos megállapításainkat a "mag" ill. a pillangó szemszögéből értelmezzük akkor talán nem tűnik teljesen előzmény nélkülinek Csontváry metamorfózisa, magáratalálása a "Pillangókban (pillangóvá válni nála azt jelenti magyarrá válni). Tegyünk kísérletet most arra, hogy megleljük Csontváry elhintett magvait más festményein is. Az első, mag(á)tól értendő példa a Jajceben festett képek sorozata, mégpedig azon az alapon, hogy a Jajce szó jelentése tojás, s mint ilyen, "magvassá" tesz mindent ami a helyhez köthető.
A másik "magcentrumra" Szicíliában lelt rá Csontváry. Minden valószínűség szerint abban a tudatban festette szebbnél-szebb képeit (és egyik főművét ezen a háromszögletű kis magra emlékeztető szigeten a mester hogy a történelmileg igen nevezetes hely őslakói a szik-ek és a székely magyarok, szegről végről rokonok. A dologban talán az a legmeglepőbb (vajon vannak-e véletlenek) hogy, szik szavunknak is van mag értelme. Innen nézve tehát egyre megy hogy Szikelt vagy magyart mondunk, szikes, magvas népre gondolunk mindkettőt hallván.33/a Az elmondottaktól függetlenül érdemes kitérni néhány Taorminával kapcsolatos további asszociációra is)34.
És végül de nem utolsósorban magos-magas képként értelmezhetők a cédrusokat megjelenítő festmények, ill. tágabban mindazok a munkák, amelyeken fák (is szerepelnek. Valamennyin egyszerre konkrét és többszörösen átvitt értelemben jelenik mag a mag: növényi-állati-emberi "őssejt", saját mag(j)a, a magyar nemzethez kapcsolódó képzetek, az emberiséggel összefüggő asszociációk, és végül kozmikus léptéktű analógiák (a fa a mag magzata) (lásd korábban - napfestészet =magfestészet).35
Ezek után azt hiszem mindenki számára világos, hogy Csontváry híres Libanoni cédrusai és a pillangók egy tőről fakadnak, egy forrásból táplálkoznak. Érdemes talán egy pillanatra elidőznünk az első skicc (vényre rajzolt tinós szekér) és az első festmény (Pillangók) körül egy más szempontból is, tudniillik a vény szempontjából. A receptrerajzolás ugyanis felfogható egy gyógyszerészjelölt gyógyító gesztusaként is, ahol maga a rajz a "gyógyír", ami azt is jelenti egyben, hogy a rajzolónak lenni és gyógyítónak lenni egyre megy. Ebben a kontextusban tehát (megmaradván az analóg gondolkodás logikájánál) minden első gesztus, tett, prototípusa egy későbbi folyamatnak, az ős esemény megismétli magát minden hasonló helyzetben, vagyis minden festői vászon vénnyé, recepté és minden ráfestett motívum gyógyírrá válik a festés kapcsán, míg maga a festő egyben gyógyító is nemcsak akkor amikor éppen fest, de közvetve akkor is amikor a képeit nézik, a kortársak és a kései utódok. A "Pillangók" felett meditálva tehát reménykedhetünk abban hogy esetleg megszabadulhatunk kárt szenvedett lelkünk nyavalyáitól, persze ha maradéktalanul hiszünk a gyógyulásban és a gyógyítóban, mint hittek őseink a sámánban, aki síppal, dobbal, dobhártyára rajzolt lélekábrákkal révületben szabadította meg eleinket a gonosztól. (Pap Gábor művészettörténész hívta fel a figyelmet Csontváry és a sámánok, a festés és a révülés, a festővászon és a dob, az ecset és a dobverő egylényegűségére).
A Pillangóktól némileg eltávolodva, de szem előtt tartva továbbra is a Napot és a magot lássuk, vajon tényleg olyan magányos, társtalan festő volt-e Csontváry, pontosabban hasonlítható-e valakihez élete munkássága? Maga, Raffaellót választotta ki "mértékül" már amennyire önmaga volt, amikor az elhivatás hangjait hallotta), tőle kellett nagyobbá lennie, őt kellett meghaladnia, legyőznie "festészetileg". Tudjuk azt is, hogy nagyra tartotta Munkácsit, szeretett volna vele találkozni is, az más "számításba veendő piktor" számára úgy tűnik nem is létezett, igen elmarasztaló hangon irt mind kortárs festő kollégáiról, mind a művészettörténet ismert nagyjairól. Úgy tűnik azonban, hogy van valaki, egy kortárs, aki tőle függetlenül, (de inkább úgy fogalmaznék, hogy akitől Csontváry függetlenül) olyan életet, életművet teremtet, amely meglepően sok átfedést mutat az ő Nap-magfestészetével, Vincent, Van Gogh-ra gondolok. A Csontváryról szóló irodalmat tanulmányozva több helyen is rábukkanhat az ember olyan írásokra, amelyekben "egy lapon említik" a két festőt. Részletesebb összehasonlítást eddig nem olvastam ebben a tárgykörben, a "műkritikusok" viszont rendre, úgy vélekednek, hogy Van Gogh az, akinek teljesítménye meghaladja a mi Napútfestőnk zsenijét. De vajon mi is tulajdonképpen az, amit össze akarunk, össze lehet hasonlítani. Kezdjük talán úgy és azzal, ahogy és amivel a véletlen (vajon vannak -e véletlenek) sugallta.
Egy Van Gogh kevésbé ismert rajzaiból rendezett kiállítás arra hívta fel a figyelmemet hogy a skicceken a "látvány mögött" további látványok rejtőznek, az első látásra tájképnek tetsző stúdiumok vonalai, emberiállati arcokat, tárgyakat stb. takarnak, csak jól oda kell figyelnünk, vagy szükség esetén megforgatni a munkát, esetleg hunyorítani és kicsit elrugaszkodni" s máris részesei lehettünk egy "másodlagos", - "harmadlagos" lappangó képi valóságnak. Eszembe jutottak "korai Csontváry élményeim", amikor a képeslapokra "reprodukált" Csontváry festményeket tanulmányozván fedeztem fel a "kártyákat rakosgatván" a tájrészletekben az "odavarázsolt" furcsa "belső világot", egy egész állatsereget a vízesésekben, süveges szakállas profilokat a sziklákban, víz alá süllyesztett lovakat a tengerparton, mint ahogy egy-egy portré, arcrészlet is a tájkép illúzióját keltette képzeletemben.36 stb. Íme az első átfedés. De menjünk tovább. Nemcsak a Van Gogh rajzok, a festmények is "gazdag tárházai" a tájba rejtett arcoknak, arcba rejtett tájaknak, hasonlóképpen mint a mi Csontvárynknál.
Itt van aztán két közismert Van Gogh kép: az 1887-ben festett Tanguy apó portréja, és az 1888 augusztusában festett Patience Escalier portréja. Nem úgy tűnik-e mintha "közvetlen rokonai" volnának Csontváry 1902-ben festett Öreg halászának (figyeljük meg a Csontváry festmény" Svájcisapkájának "füstölgő vulkáni hegyre emlékeztető" Kúpja "mennyire emlékeztet Tanguy apó kalapjának háttérül szolgáló "Fugijamajára", valamint a másik Van Gogh kép "kalap nélküli része" és Csontváry festménye-szintén kalap nélküli részének - törzsének - meglepő identikusságára). Mintha a Csontváry kép magába foglalná: koncentrálná a Van Gogh alkotás egyes kulcsmotívumait, de mintha az öreg halász "kisugárzása" hatványozottabban ejtené rabul szemlélő tekintetünket mint Gogh mester darabjai külön külön.
De "lapozzuk végig" Van Gogh életművét (írások + festmények) "tematikailag": Bányászok, Krumplis csendéletek, krumpliszedők és krumpliültetők, magvetők, "Krumpliarcú" földszínű portrék, krumplievők, tojásokat rejtő madárfészkek, virágcsendéletek, napraforgók, virágbaborult tavaszi fák, búzamezők, mesterséges és természetes fényforrásokat ábrázoló éjjeli képek, székek, naplementék, pillangók, monomániásan ismétlődő végtelen sora. Nem megannyi "mag-nap" kép-e valamennyi? Mintha Van Gogh, aki "alulról rajtolt" (Hollandia alsó földet, lenti országot jelent) festői útja elején maga is sötét tónusú földközeli, "nyirkos, nedves", hangulatot sugalló krumpli és magvetői, a pálya delén (maga a festő is délre, vagyis fel, közel a Naphoz költözött meleg, világító, sugárzó búzamezők és napraforgók társaságában teljesednek ki. De vajon a mi Csontvárynk szűkebb pátriája nem Sáros megye volt-e, s nem Baalbekben, vagyis Heliopoliszban, a Nap városában teljesedett-e be a küldetés? S a pillangók nem koromfekete mélységből, az 1898-ban festett festőlegény nem a pincéből tör-e a Magas Tátrába, Fel Taorminába, vagy az "égig érő cédrusok birodalmába"? Ezek után úgy gondolom - nem okoz különösebb meglepetést az hogy ugyanabban az évben 1853-ban születtek (a Kínai horoszkópban ez a Bivaly éve, ami az európai zódiákus Rákjának felel meg), azon viszont érdemes eltöprengeni, amit a középkori krónikások is számontartottak, hogy ti a magyarok ősei Góg és Magóg leszármazottjai, vagyis, ha a nevek útján indulunk el, akkor szükségszerűen jutunk el az "őssejtig", a magig.
Ebben a megvilágításban kap új értelmet Van Gogh 1888 novemberében festett két képe: Van Gogh széke pipával és Gauguin széke könyvekkel és gyertyákkal, ti. nem tekinthető puszta véletlennek, hogy Van Gogh éppen széket választott modellül akkor, amikor barátjában, "névrokonában" a másik Gog-ban Gauguinban kereste, a bennük rejlő közöset. Valószínűleg ugyanaz a valami mozgatta a tudatalattiját a témaválasztáskor mint Csontváry tudatát Szicíliában. Mindkét festő magát, a magot, a sziket kereste és találta meg a sz(é)(i)kben. S most "csavarjunk" még egyet a "dolgon":
Köztudott, hogy Van Gogh milyen szoros kapcsolatban volt testvérével Theodorusszal, akinek anyagi, erkölcsi támogatása nélkül valószínűleg sohasem "futotta volna" arra a teljesítményre, amelyet végülis Van Gogh produkált. A másik "elválaszthatatlan" ember-festő-társa Gogh-nak Gauguin volt (hogy Gogh saját magaként élte meg Gauguint bizonyítja, hogy miatta emelt kezet magára, szabadult meg fülétől, végül magától is), aki legalább olyan szenvedéllyel kereste a nagy motívumot utazásai során Dél-Amerikától Óceániájig mint a mi Csontvárynk, a Nap útján. Vajon a Gogh Gauguin-Theodorus-név triász nem ugyanazt fejezi-e ki, mint amit Csontváry -Kosztka-Tivadar? Nem úgy tűnik-e, hogy a mi mesterünk esetében egy személyben koncentrálódik mindaz, amit "kollégáinál" három emberre osztott szét a teremtő? S vajon nem fordítható-e úgy mindkét hármas mint isten ajándékmagvai? (a Tivadar név annyit jelent Isten ajándéka, a csont és a mag kapcsolatáról már részletesen beszéltünk az előbbiekben, a Gog-Magog Gauguin "névrokonság" pedig mint láttuk szintén a maghoz vezetett)?
Ha tehát a fentieket szem előtt tartva kellene rangsorolnunk festőinket, akkor per definitionem Csontváryt illetné a legmaga(o)sabb hely, legalább "harmad testhosszal" maradnak el mögötte a ma legnagyobbnak kikiáltott festőóriások, vagyis tényleg igazat sugallt a hang annak idején Iglódon. Ezek után nem marad más hátra, mint napirendre térni Raffaelo fölött is. "Közös nevezőket" kell tehát keresnünk, összehasonlítási alapot Raffaello és Csontváry között, s nem biztos hogy a szűkebben értelmezett esztétikát alapul véve találjuk meg a rokon vonásokat.
Arról nincs tudomásunk, hogy Raffaello is sugallatra, "közvetlen Isteni Kapcsolaton alapuló" festői pályát futott volna be mint a mi Csontvárynk, az viszont tény hogy szinte egész művészi karrierjét a Vatikán és a pápa szolgálatának szentelte, vagyis "közvetítőn" (a pápán) keresztül volt "összeköttetésben a teremtővel. Furcsa módon mindkét festő a nevében is hordozza az Istennel való kapcsolatot. A Rafaél héber eredetű név, és azt jelenti. Isten meggyógyít, míg a Tivadar (a görög Theodórosz név latinosított, rövidített változata) úgy fordítható magyarra, hogy Isten ajándéka.36/a Érdekes módon tér vissza a mag is Raffaellónál, anyját történetesen Magianak37 hívták. Kis Szebenben született Csontvárynk (korábban kis magnak fordítottuk a várost) és "Mag(ia)méhének gyümölcse Raffaello, hogy úgy mondjam a szó legszorosabb értelmében "maggyermekek", ill. "beteljesedett magfestők". Noha Csontváry nevében 'nem volt szent, mint Raffaello38, élete mégis olyan volt mint a szenteké: jámbor, Istennek szentelt, igen erkölcsös, annak ellenére, hogy közvetlenül nem tekinthető vallásosnak. Nem véletlen talány az a tény sem, hogy a föműveket olyan helyeken alkották meg mestereink amelyek köztudottan Nap-városok (Baalbek=Heliopolisz, Róma -ahol Raffaello korában X Leo pápa "helyettesíti Istent", - pedig mundánasztrológiai szempontból tekinthető a Nap városának, ugyanis az Oroszlán (Leo) rendeltetik hozzá .)
De nemcsak Nap, "Napút vonatkozásban is" egybevágnak a dolgok, s ismét gyújtóponthoz érkeztünk. Raffaelloról köztudott, hogy ugyanazon a napon született, mint amely napon meghalt, történetesen 1483 április 6-án született nagy pénteken és 1520 április 6-án halt meg, szintén nagy pénteken (37 éves korában mint Van Gogh). Egyes források szerint halálát erotikus kicsapongás okozta, s szintén figyelemreméltó adat az, miszerint halálát Krisztus halálához hasonló jelek kisérték: a vatikáni palota kettéhasadt, s kis híja volt hogy össze nem dőlt. Csontváry önéletrajzát idézve neki is volt egy nagy pénteki "jelenése" 12 éves korában, méghozzá egy szinte "meghalással újászületéssel" (ez a húsvét lényege) egyenértékű - egylényegű története39.
Attila, a Hunok vezére (akivel Csontváry oly messzemenően azonosult) szintén túlfűtött szerelmeskedés áldozata volt mint Raffaello, s végül, de nem utolsósor érdekes az az átfedés szinkronicitás is, amely a Vatikán falainak Raffaell halálakor bekövetkezett megrepedése (talán földrengés okozta) és Csontváry Munkácsy temetésekor megjövendölt földrengése40 között fennáll, már csak azért is, mert a Csontváry (mint ezt már korábban említettük) csak két festőt tartott magához mérhetőnek: Munkácsyt és Raffaellót.
De térjünk vissza Raffaello napútjára. Elképzelhetőnek tartom, hogy Csontváry tisztában volt vele, hogy az akit túl kell szárnyalnia életével-halálával (is) "bizonyította," hogy napútfestő, hiszen szabályos, teljes - körre, vagy ha úgy tetszik a Nap útjára" írta sorsát".
Csontváry nemcsak festői útjain járta be s örökítette meg a "földrevetült állatövet" és írt le szabályos kört "Napútjártában", (s ebben tényleg túlszárnyalta Raffaellót, hiszen "festőelődje nem sokat utazott), de "nem festői-fizikai léte is a körhöz kötődik. Mint már említettük Július 5-én, Emese napján, a Rák jegyében született és június 21-én, egy nappal Raffaelló napja után, a Nyári napfordulón, vagyis a leghosszabb nap- napján, a legvilágosabb napon halt meg, az Ikrek jegyében. Az állatövi jegyek tekintetében tehát elmondhatjuk, hogy valamennyit sorrajárta, hogy aztán a Napútpálya, a legvilágosabb napján maga is fénnyé lényegüljön, léleklénnyé, Psychevé, pillangóvá reinkarnálódjon és immár az "Ikrek ablakán" át szárnyaljon egy magasabb létfokozat felé, a Napúton túlra, és a Tejút vonulatán keresse az övéit, talán a Nyilas irányába, az életfa legtetején41.
Az a tény, hogy Csontváry életében nem adott el egyetlen képet sem ,-noha erre lett volna alkalma (ez részben önéletrajzi írásaiból derül ki, részben Feszty Masa visszaemlékezéseiből42) hanem valamennyit magánál tartotta abban a reményben, hogy talán egyszer egy állandó kiállításon lesz látható az egész életmű, szintén jelképértékű. Életenergiát festményekké alakítani s ezeket az alkotásokat egybetartani, összesűríteni, koncentrálni és várni a kellő pillanatot a kibontakozásra vajon nem a magra jellemző tulajdonság-e? És mi a valóság?
Úgy tűnik hogy napútfestőnk pillangói (lélekmagvai) a mester halála után is rokonlelkeket igéztek meg s biztosították az életmű, mint önálló-élő entitás kibontakozását a kellő pillanatban. A rokonlelket Gerlóci Gedeon személyében kell természetesen keresnünk aki "szinte a legutolsó pillanatban került Csontváry hagyatékának közelébe, és legalább olyan megmagyarázhatatlanul érzett rá Csontváry zsenialitására, mint annak idején a principálisa Iglódon aki a háta mögé lopakodván a vállára vervén ütötte festővé:
"Mit csinál: hisz maga festőnek született".
Igen, a festői életműről hírt hozó galamb Gerlóci alakjában testesült meg (gerle = galamb), s mint a lepkékkel-pillangókkal rokon lélekmadár fedezte fel, járta be képről-képre maga is ezt az új festői világot, mielőtt világgá kürtölte volna a nagy újságot. Ő tehát "Csontváry Colombusa"(colombo=galamb), az új igéret hírnöke, aki Noé galambjaként olajággal:
Csontváry életművével hirdeti a harmóniát és a megbékélést.
Epilógus:
A "Kis Szebeni mag" tehát Iglódon (a tű fokán) pattant fel, Csontváry pedig Budán (Buddha =megvilágosodott, nirvánába távozott személy), hagyta el a legvilágosabb napon ezt a világot, de képei tüze Pécsett (Pécs= kemence, tűzhely (szláv) ill. Pécs= Sopianae (Sophia)= bölcsesség (görög)), árasztja, a meleget, és tűzi szét a Napvilágot.
A festői pálya első darabjának pillangói a "zárófestményen" lovasok-alakjában érkeznek meg a tengerpartra, innen viszont csak felfelé, a Napba vezet út, pillangóvá kell tehát újfent válniuk szükségszerűen, Naplelkekké.
Jegyzetek: