Címkérdés

Mi szél hozott?,
Budapest, 1989.

Budapesten idén tavasszal jelent meg Sziveri János ötödik verseskötete. Címe Mi szél hozott?, s e cím értelmezése nem egyszerű, ami hamar kiderül, amikor idegen nyelvre kellene lefordítani, mint jelen esetben. Honnan jöttél?; Miféle szerencsecsillag vezérelt errefelé?; vagy éppen ellenkezőleg: Miféle balsors sodort erre? A magyar nyelv mondatszerkesztési sajátosságai rejteni tudják azt, hogy ki is lenne e mondat tárgya: Mi szél hozott - téged?, engem?, bennünket?, titeket?, de még a hatvan vers között sem találunk olyant, amelyik megmagyarázná, hová is sodort a szél valakit, és hogy vajon ki az, aki a kérdést felteszi.
Támpontot a válaszhoz inkább a Sziveri-bibliográfiában találunk. A költő (1954-ben született) első két kötetét 1976-ban, illetve 1981-ben az újvidéki Forum, a harmadikat 1987-ben az Újvidéki Íróközösség kiadásában jelentette meg. A negyediket 1988-ban Budapesten (ezt a kötetet a Vajdasági Írók Egyesülete az év könyvévé nyilvánította), és a most következő, a hatodik is budapesti kiadó asztalán van. E bibliográfiában szembetűnik, hogy a szerző vajdasági magyar létére csak első két kötetét jelentette meg a Forumnál, amely köztudottan az egyetlen olyan kiadóház az országban, amely magyar nyelvű irodalmi műveket gondoz. Az is érdekes, hogy harmadik kötetét (a Dia-dalokat) az íróközösségre bízta, amely, egyelőre legalábbis, kizárólag szerbhorvát nyelven jelentet meg könyveket (kivételt esetleg nem irodalmi jellegű kiadványok képeznek), és végezetül utolsó három kötetével a budapesti kiadókhoz kopogtatott be. Így tehát már nem csak az első, és számára a konvenciók szerint egyedül lehetséges kiadóját kerülte meg, hanem kilépett saját irodalmi szülőhazájából is. Ez utóbbi választása azért is különös, mert az irodalmi és könyvkereskedelmi csereforgalom jól bevált sémája szerint a jugoszláviai magyar írók művei szinte kizárólag a Forum mint kiadó és exportőr által jutnak el a magyarországi olvasókhoz.
Ha a költő munkásságának életrajzából is megvizsgálunk néhány adatot, még közelebb kerülünk a címkérdés értelmezéséhez. Az olvasó talán még emlékszik az Új Symposion folyóirat szerkesztőségének 1983-as leváltására. De az "anarchistának", "álbaloldalinak" titulált magyar értelmiségiekkel való dicstelen és kegyetlen leszámolás esetéről tavaly télen a Vajdasági Írók Egyesületének tribünjén is megismerkedhetett, ahol végre megtört a csend az agyonhallgatott téma körül. A sajtónak köszönhetően a szélesebb nyilvánosságot is megérinthette az önálló gondolkodású egyének eltávolításának még egy újabb esete. Ezek miatt a "bűnök" miatt, amelyek egyébként már abban az időben is minden józanul gondolkodó emberből megbecsülést váltottak ki, ma pedig - amiatt az áldozatvállalás miatt, amellyel, mint oly sokszor mifelénk, az ilyenfajta becsületességért és önbecsülésért keményen meg kellett fizetni - mértéktelen megkeseredettséget és bánatot keltenek, Sziveri Jánost, mint a folyóirat főszerkesztőjét, és nem csak őt, kiközösítették, munkahelyéről elbocsátották, minden méltányos munkalehetőséget megvontak tőle, és ettől fogva, igaz, saját akaratából is, de mindkét oldal megelégedésére, nincs jelen a jugoszláviai magyar irodalomban. Kit hozott hát a szél, és hová? És ki kérdez?
E cikk folytatása már az (irodalmi-tárcaírói) fikcióhoz tartozik: gondoljuk el, ahogyan a (képzeletbeli) Szerkesztő irodájába belép a Költő (a valóságos), és ahogyan a Szerkesztőt az ajtónyitással hirtelen hideg csapja meg, felemeli tekintetét, és meglátja maga előtt a fiatalembert, de még mielőtt megszólalna, pánikszerűen int neki, hogy csukja be maga mögött az ajtót (élete során már jócskán elege lett a hideg szelekből), és amikor a Költő becsukja az ajtót, a Szerkesztő még dideregve, merthogy a jéghideg valójában a Költő papírjai közül árad, végre szólásra nyitja a száját, és nem minden meglepettség nélkül, kissé védelmező hangon, mint amikor vidéki rokonához szól az ember, de kedvesen, mert éppen a családnak egy igen derék tagjáról, vajdasági legényről van szó, megkérdezi: MI SZÉL HOZOTT, SZIVERI JÁNOS?
És amíg a Költő a válaszon gondolkodik, a Szerkesztőnek a múló pillanat alatt eszébe jut, egy frissebb - de egyáltalán nem hideg - szél, amely egy-két évtizeddel korábban életet lehelt a szinte teljesen szocreálba borult magyar irodalomba. Ez a légáramlat éppen annak a jugoszláviai Új Symposionnak nem túl nagy, de igen erőteljes ventillátorából fújt, amelynek bélyege, valójában már csak hege ott van ennek a fiatalembernek a homlokán. Így van ez, gondolja a Szerkesztő - aki talán túlságosan is hajlik az általánosításokra -, a modern költészet belső drámája ezen a vidéken mindig a belső gerillaharccal kezdődik, a vendégmunkások poétikus-egzisztencionális kormányeltörésével* folytatódik, hogy azután önkéntes vagy nem önkéntes irodalmi (ön)száműzetéssel végződjön.
- Mi szél hozott? - ismétli meg a Szerkesztő mindenesetre, és szívélyesen mutat az egyik székre.
A Költőnek nincs ereje ahhoz, hogy elismételje azt, amit mi már tudunk, szótlanul leteszi a Szerkesztő asztalára a papírokat, amelyekből a fordító kiválaszt egyet, és kötelességtudatára hallgatva, megtekintésre a közönsége elé tárja.

L. I. fordítása

* A Szerkesztő minden bizonnyal Tolnai Ottó Gerilladalok és Domonkos István Kormányeltörésben című műveire gondol.