Slobodan Ilić
Vágyakozás

Plazma-palotája magányában Spermator Őaprósága egyszer csak elhatározta, magáévá teszi az álom fortélyát. Valahol, valakitől azt hallotta, hogy sok spermatomnak sikerült már belekóstolnia e szenvedélybe. Ő azért nem engedhette meg magának, hogy ilyesmit csak úgy elhiggyen. Nem is hitte el. Mint már ki tudja hányadszor, feltette fejére a bla-bla-sisakot, hátha most majd összejön. A bla-bla-sisakot egyébként harmincadik születéspercére kapta. Az ajándékozó ismeretlen maradt, nyilván nem ebben a pirinyó és áttetsző világban lakott, amely fölött Spermator volt az úr. Az ismeretlen feladó e küldeményével Spermatort egyúttal arról is tájékoztatta, hogy ahol ő tartózkodik, ott általános a bujaság, amelyet a bla-bla-sisak "planetáris baszoda" feliratú villogó fényüzenete is érzékeltetett. Spermatort ez felizgatta, bár nem sejtette, miről is van szó. Próbálgatta a sisakfelhelyezés különféle módozatait, hátha majd az egyik elröpíti az álom birodalmába. Mindenki más előtt rejtély maradt, mire is alapozta a próbálkozás sikerességébe vetett meggyőződést.

Spermator Őaprósága bármit is tett, csak unalomból tette. Hatalma közepette is magányos maradt, és környezetében senki nem akadt, aki megérthette volna. Szükség se volt erre. Spermator már jó előre tudta, hogy mint mindegyik nagyra tartott elődje, ő is megértetlen marad. A közönséges spermatomokról tudomást sem vett. Mi köze volt hozzájuk, mint ahogy még annyi minden máshoz is. Egyedül aludni szeretett volna, s ha rövid időre is némi bepillantást nyerni abba a világba, ahonnan az ajándékok érkeztek, s amelyekkel nem tudott mit kezdeni, legfeljebb játszott velük, találgatta, miféle bűvös hatással rendelkezhetnek, csakhogy az unalmat, amennyire csak lehet, enyhítse ezzel. Így volt ez ezzel a bla-bla-sisakkal is, amelyet épp ebben a percben röpített a nyálka-hasadékba, kedvenc hulladékgyűjtőjébe, amelynek gondját viselte és úgy ápolta, mint saját testét. Szerette ezt a gyűjtőt, amelyet sokszor csak kertnek nevezett. "Roncstelepem, drága kertem.", minden dalát ezzel kezdte. A hangütés oly szörnyen szomorú volt, hogy ha a dalt egy spermatom meghallja, minden bizonnyal önkezével vet véget életének, szemben magával Spermatorral, aki ha csak úgy, kedvtelésből rázendített, felettébb vidámmá, más világok, új csodák iránt vágyakozóvá lett, amelyekben egy percre sem szűnt meg hinni.

Szeretett volna találkozni Costern Tojásdaddal. Tudta, hogy ez alig lehetséges. S ennek több oka is volt, de egyikről sem akart tudomást szerezni. Szeretett volna találkozni vele, és szerette volna plazma-palotájában megvendégelni. Szeretett volna - elődjei közül elsőnként - egy trónon ülni vele. Hogyan is történhetne az első találkozás? Meddig tartana uralmuk? Szívből szeretnék-e egymást? Mi tenné ezt a szerelmet emlékezetessé? Tette fel a kérdéseket Spermator, és válaszokat rájuk nem talált. De ez csak tovább fokozta izgalmát. Akkor ötlött eszébe. Összehívta nemzetsége bölcs spermatuzsálemeit. "Menjetek és derítsétek fel Costern Tojásdad világát!", adta ki Spermator a parancsot. Azok savanyú mosoly kíséretében tüstént dolgukra kúsztak. Tudták, ha parancsára hallgatnak, az számukra a véget jelentheti, ám nem volt más választásuk, legfeljebb hogy becsapják, de a hazugság még mindig nem állt rendelkezésükre, ha tudták is, eljön majd a nap, amikor megdönti az unalmas bizonyosságot.

Spermator heverészett és várt.

A bölcsek egy idő múlva megjelentek, és a maguk megszokott módján kúsztak Spermator elé. Azt mesélték, hogy a világ, ahol jártak, felettébb különös, hideg és mély. Hogy mély, azt különösen kihangsúlyozták. Természetesen Costern Tojásdadot is látták. Túl közelre persze nem merészkedtek. Hatalmasnak tűnt, meglehet, minden eddiginél hatalmasabbnak. Spermator nem vágott a szavukba. Sok spermatomot láttak, amelynek Costern Tojásdadot megközelítve egy pillanat alatt nyoma veszett. Egyikük azt mondta, hogy a spermatomok fejükön valamilyen sisakot viseltek, amely azonban nem volt segítségükre a Costern Tojásdadból kicsapó áramlatokkal szemben. Egy másik azt mondta: kíváncsiságuk áldozatai voltak, bár Tojásdad vonzerejét sem szabad lebecsülni, amelynek mi bölcsek, öten is csak matuzsálemi korunknak köszönhetően tudtunk ellenállni. Közös álláspontjuk az volt, hogy ha közelebbi vizsgálódásra vállalkoztak volna, visszatérésük kerül veszélybe. Spremator meg tulajdonképpen egész idő alatt a bölcsek ki nem mondott szavait hallgatta, s amelyek együttesen mindenek előtt azt sugallták, neki magának kell útra kelnie. Aztán hangosan is kiejtette, amit gondolt, mire a bölcsek felkiáltottak: "Semmi esetre sem, Spermator urunk!" Spermator meghallgatta őket, majd egyedül kívánt maradni.

Harmincötödik születéspecére váratlanul újabb ajándék érkezett a palotába. Az elemző kapszulához vitte. Ezt tette minden ajándékával, s főként, ha az abból az ismeretlen világból érkezett, amely után mindennél jobban epedt. Álom utáni vágya tulajdonképpen azon ismeretlen világ utáni sóvárgását tükrözte, amely e különös ajándékocskákat küldte. Ő csak így nevezte őket, s azzal a célzattal érkeztek, hogy a figyelmet Spermator egész birodalmában Costern Tojásdad csábításától eltereljék. Igaz, ami igaz, ő és spermatuzsálemei enélkül is birtokában voltak az ellenállás tudományának, de arra nem volt elegendő ereje, hogy különleges tudásából minden egyes spermatomot részesítsen. Mégis csak azon gondolkodott, hogyan lopakodjon ki és vegye útját ama bizonyos - ahogy a vének mondták - mély világ felé. Amikor végzett az ajándék analízisével, s az eredmény igen kedvére való volt, félretette azt és elhatározta, Costern Tojásdadhoz megy. Világában ő volt a leggyorsabb és küzdött is már az áramlatokkal. Örvénybe került, és egy pillanatra meg is bánta, hogy ilyen bolondságra adta a fejét, ám ahogy ereszkedett alá a sodrás kürtőjében, visszanyerte egyensúlyát, friss erőhöz jutott és mintha már nem is akart volna kikecmeregni onnan.

Egyszercsak olyan hidegséget érzett, amilyent korábban még soha nem tapasztalt. Az örvény legalján először láthatott sötétséget. Mozdulatlanná dermedve várta, mi fog most történni. Semmi nem történt. Csönd volt, hűvösség és köröskörül sötét. Semmit nem tett. Érezte, hogy ez még nem a vég.

Nem sokra rá valamilyen hangra lett figyelmes. "Kész vagy-e rá, hogy új életet teremts?", hallotta az ismeretlen hangot. "Fogalmam sincs róla, mit jelent új életet teremteni", válaszolta, "azért vagyok itt, hogy az Úrnőt lássam", folytatta Spermator. "Az Úrnő most alszik, de úgyis mindegy, őt sem lehet csak úgy látni", hallatszott ismét ugyanaz a hang. "No jó, és akkor mi van?", mondta Spermator. "Módodban áll a sajátodért cserében egy új életet teremteni, ennyi az egész", hallatszott ismét a hang. "Nem tudom, miről beszélsz, de én azért jöttem, hogy az Úrnőnek felkínálja fele királyságomat, az egyesülést, és hogy afelől érdeklődjem tőle, volna-e erre mód?", mondta Spermator. "Ez őrültség!", így a hang. "Várj csak, mit is akarsz igazándiból?", szólalt meg egy másik hang. "Sorra kapom a különféle kütyüket nem is tudom honnan, amelyeket ajándékoknak neveztem, és szeretném megismerni azt a világot, ahonnan ezek érkeztek", mondta Spermator. "Ezeket az ajándékokat, ahogyan te hívod őket, miellenünk, pontosabban énellenem szánták", válaszolt a másik hang. "Tényleg?", kérdezte Spermator. "Alkut javaslok: visszatérhetsz a tiéidhez, ha megígéred, hogy mindezeket az ajándékokat megsemmisíted, amint kézhez kapod őket, mert minden egyes analízised, az ő malmukra hajtja a vizet", hangzott a másik hang. "Kik azok az ők?", kérdezte Spermator. "Sajnos a mi legnagyobb ellenségeink, akik nélkülünk nem is létezhetnének, és most mégis azt szeretnék elérni, hogy mi pótolhatóakká váljunk; ez az ő utolsó csapásuk és végső leszámolásuk, amely a te világodat, Spermator, és a miénket is fölöslegessé teszi!", hangzott a másik hang. Spermator még mondani akart valamit, ám gyorsan letett róla. Biztos volt benne, hogy az Úrnő hangját hallotta. Ez is valami, gondolta fáradtan az átéltektől.

Azonban valamit még most sem értett, csakhogy késő volt már. Emelkedni kezdett azon a pályán, amelyen az örvény az imént aláhúzta. Vajon csak álmodott volna, kérdezte magától. Ha igen, akkor már csak egy kívánsága maradt.

Kibontotta utolsó ajándékát. Különféle napszemüveg, sötét szalag és valamilyen meghatározhatatlan színű por volt a tartalma.

Összehívta a spermatuzsálemi bölcseket. Elmesélte, mi történt vele Costern Tojásdad birodalmában. Most először esett meg vele, hogy úrrá lett rajta az indulat. Sértette az, ahogyan az Úrnő bánt vele. Semmi sem nyerte meg a tetszését ott lenn, az örvény fenekén. Említette nekik az alkut is. A bölcsek némán hallgatták. Spermator már tudta, ez nem a várt találkozás, és nem is az a bizonyos álom volt. Sőt. Ezért úgy határozott, hogy az utolsó ajándékot szétosztja a világához tartozók között. Már nem tartott igényt a bölcsek tanácsára. Egy kívánsága várt már csak a beteljesülésre. Nem ismerte a módját, hogyan válthatná valóra. Megértette, a beteljesítés lehetősége nem az ő kezében van.

A spermatomok már vakon rohangáltak körülötte. Valójában az utolsó ajándék, amelyet megosztott a többiekkel, maga volt a vakság. A vak spermatomok céltalanul cikáztak végzetük felé haladva Costern Tojásdad hullámaiban. Ám szinte egyetlenegy sem végezte rendeltetési helyén. Valahol útközben vesztették el, ott ahol a legkevésbé számítottak rá, létezésük értelmét.

Spermator Őaprósága a többi spermatomhoz hasonlatosan Costern Tojásdad hatótávolságán kívül lebegett. A bölcsek szintén. Hatalmas látványosság volt. Senkinek eszébe nem jutott volna egy pillanatra is feladni, meggondolni magát. "Ez aztán igen, mi!?", kiáltotta Spermator, hogy mindenki jól hallja.

Aztán a csúcsponton Spermator érezte, hogy egy uralkodása során meg nem ismert érzés ragadja magával. Körbenézett és látta, egész népével ugyanaz történik. Mintha mindannyian egy ismeretlen irányba kitörő sugárba kerültek volna, amely még véletlenül sem Costern Tojásdadhoz vezetett. Ellentétben a többiekkel, Spermatornak sikerült szemüvegétől megszabadulnia. De már nem tudott kikeveredni a sodrásból. A minden eddiginél szédületesebb utazás idegenbe vezetett.

Ezt Spermator azért időben megértette. A sötétben, óriási növények tövében ismerte fel azt a világot, amelynek meghódítására tört. Ő is a befogadó világ módján kezdett el gondolkodni és szemlélődni. Spermator Őaprósága a fűből leselkedve egy férfit látott, amint a sliccét gombolja, és valamelyest távolabb, egy fénylő ablakot, amelyben világosan kivehető volt egy meztelen lány, amint egyik kezével a szakadozó függönybe kapaszkodik, míg a másikkal rángások közepette a lába közét dörzsöli. Spermatornak annyi ideje maradt még hátra, hogy tekintetével a sötétben eltűnő férfit kikísérje, és hogy meghallja a lány visszafojtott sikolyát.

(Beszédes István fordítása)