Pressburger Csaba
A Pepsi Sziget mint akarat és képzet

Fontos a stratégia. Most épp az volt, hogy még kinn, a valóságban veszek egy Coca-Colát, aztán úgyis lesz egy hét együttlét a Pepsivel, mindig az egyensúlyra kell törekedni, mondtam magamban, ugyanis ez a harmonikus élet titka, ha valaki nem tudná. Szóval Coca-Colával akartam bemelegíteni a Pepsi Sziget előtt, furcsamód kisvártatva bele is botlottam egy Coca-Cola automatába, dobtam neki 120-at, ahogy kell, de nem változott semmi, még az Úr angyala se szállott alá a változatosság kedvéért. A Nap sütött, a szél lelkesen pajkoskodott, mégis - éreztem, a lelkem harmóniája kibillenő félben; a lábam spontánul az automatát rugdalta, ahogy rángatta az ideg, de semmi - nem pottyant.

Határozottan éreztem: itt az ideje a stratégiaváltásnak. Nálam az ilyesmi nem okoz különösebb traumát, könnyen váltok, rugalmas vagyok, mint állat. Úgy döntöttem, új tartalommal töltöm fel a harmónia titkának vázát: Pepsivel melegítek, hisz már idekint, a valóságban rá kell hangolódni a benti világ meghatározó összetevőire - szólt a magyarázatom.

Sziget-szimulakrum

Nem tudom, Baudrillard járt-e már a Pepsi Szigeten (az idén nem láttam), de az biztos, hogy ha igen, már rég a PostAmerika kötetén dolgozik. Egy kiépített város a maga infrastruktúrájával, mentolos rágógumifagyi illatú műanyag WC-ivel, telepített telefonfülkéivel, lézerárus kofáival, mobiltelefonos sörényes punkjaival, plasztik szeméthegyeivel... És mindez egyetlen hétig létezik, aztán lebuldózerolják, kimenekítik a lakosait, majd elsüllyesztik egy évre az egészet, és egy év múlva kezdődik minden elölről.

Három dolog jut eszembe erről a Sziget-szimulakrumról: Atlantisz, Las Vegas és a tiszavirágzás, vagyis egy megsemmisülő, de kurvafasza sziget, egy reklámból fölépített látszatváros a maga nyerési lehetőségeivel és mindennek a szempillantásnyira rövid élete, illúzió volta. Egy hét élet: zene, tánc, fetrengés, szex, foci, bungee-jumping, nettszörf, züllés. Aztán egy év sivatag. Hogy helyrebillenjen az egyensúly.

Pall Mall ultrahard

Épp utánanéztem: Pall Mall-éknak tavaly még fingjuk se volt a Szigetről, sehol se voltak, az idén viszont a legeslegerőszakosabb reklámkampányt folytatták. A techno-partys arénát teljes egészében ők uralták. A hatalmas sátorban nem volt talpalatnyi hely, área, terület satöbbi, ahol ne Pall Mall reklám zúdult volna az összes érzékszervre egyszerre: Pall Mall multireklámok körös-körül, Pall Mall lézershow, Pall Mall-os ruhában táncoló lányok, a paranoiásabbak szerint a dj-k zenéjébe is belerejtették ezt a márkanevet, hogy a tudatalattinkra is hassanak. És persze Pall Mall cigifüst. Szerintem a világ legjobb cigije a Pall Mall. Én nem dohányzom amúgy, de egy hét alatt elszívtam négy dobozzal, négy doboz Pall Mallt! Azóta rendszeresen szívom, és csakis Pall Mall jöhet számításba.

Gyűjtsd és nyerj!

Az összes "gyűjtsd és nyerj"-, "gyűjtsd és a tiéd"-típusú etetés megtalálható volt a Szigeten (kivéve a Coca-Coláéit, de legyen ezek után magától értetődő, hogy a Coca-Colát mindig kivéve). Ez, tekintve a távol-keletet is überelő népsűrűséget, azt eredményezte, hogy nem volt olyan perc, amikor valaki nem sürgetett, hogy idd gyorsabban a sörödet, mert ha te úgyse gyűjtöd a söröspoharakat, ő már nagyon elvinné. 50 darab az egy Arany Ászok-os lábospiros törölközőt ért. Egy aggastyán úr az unokájának gyűjtötte, a sátor volt az elérendő cél (200 pohár). Öt Pepsi-palackért járt egy kaparós sorsjegy, amivel különböző nyereménytárgyakat lehetett összetarhálni, minden nap egy mobiltelefont is. Ericssont, hogy ne titkoljak el semmit.

Egy hét se kell ahhoz, hogy a Szigeten kialakuljanak az elmúlt években már jól bejáródott társadalmi szerepkörök. Persze ezek a szerepek gyakran kereszteződnek, furcsa egyvelegek jönnek létre, amik igazából csak a külső világban hatnának a meglepetés erejével. Nem zárja ki például az entellektüel szerepét magáénak valló egyén jelleme, hogy egy vitafórum és egy irodalmi est között érzékeny individuumával turkáljon egyet, például a mobiltelefonos sörényes punkok által eldobott plasztik relikviák között.

Én, mint öntudatos fasz, igyekeztem, hogy eme nem ritka skizofrénia ne uralkodjon el rajtam: sikerült is a hét nap alatt csupán 5 palackot összeszednem, többet nem bírtam önerőből begyűjteni, vagyis kiinni, hiába volt a Sziget-létet megelőző stratégiám. Persze jók ezek a palackok, szó se róla, főleg a sátorban, éjszaka, amikor a legközelebbi mentolos rágógumifagyis bódé is legalább 50-100 méter távolságban van, és számos sátorzsinór-csapda mutatkozik az odáig vezető ösvényen. Ó, áldott ilyenkor a jól záró kupak!

Utolsó nap tehát elindultam a Pepsi-térre (miért, pont ez ne lenne?), ahol a beváltás után a mobilt voltam megnyerendő, fekete hányászacskóba rejtettem a palackokat, nehogy Baudrillard meglássa, ha találkozunk; hogy magyaráztam volna meg neki, hogy én csak az általa leírt, de általam megnevezett "bedőlés esztétikáját" (C Pressburger) gyakorlom, hiszen oly gyatra a franciám.

Oda is értem, de nem sokáig maradtam. A kijelölt helyen kábé 50 ember állt tömött sorokban, hatalmas nylonzsákokkal, tele beváltandó cuccal. Mielőtt teljesen nevetségessé váltam volna kispályás játékommal, úgy tettem, mint egy hurutos japán turista fényképezőgép nélkül: egy döbbent hörgés közepette eloldalogtam, mint aki éppen csak erre járt, hogy megnézze, milyen turisztikai látványosság kínálkozik itten, de semmi. Szórakozott mosollyal dobtam az első kínálkozó konténerbe az öt palackot - mindet, a húgyosat is.

Epilógus: a multik igazságossága

Mint öreg szigetelő patkány, aki már negyedik éve látogatok el ide, rutinos gyorsasággal hagytam el a süllyedő Szigetet az utolsó utáni nap reggelén. Lett volna még egy kis kisdolgom civilizált módra, de az In-kall erős embere nem engedett be a plasztik bódéba, csak csóválta a fejét, meg valamit angolosan motyogott olyan "no, no"-szerűt, biztos külföldinek látszott a pofám (ami könnyen lehet, mert igaz). Uhrin Benedek bátyámra gondoltam ekkor (talán, mert az urinát nagyon kieresztettem volna már u(h)rinacsövemen), aki vénségére lelte meg a népszerűséget, csápoló tizen-huszonévesek rajongását a dugig megtelt Táncdalfesztivál sátorban.

Béni apóra gondoltam tehát önkéntelenül is, és úgy döntöttem, ha valamit már nagyon kell, kelljen még jobban, fokozzuk perverz módra, ami már alig fokozható, és a Szigetről lelépve beléptem az első boltba, hogy egy üveg Coca-Colát (meg egy doboz Pall Mall-t!) vegyek. Letekertem a kupakot, és majdnem összecsináltam magam a meghatódottságtól: a kupak belsejében ez állt: nyert egy 0,5 l-es Coca-Colát. Pardon: visszanyert, gondoltam. Hiába, a multik - valahol mégis - igazságosak.