A Ludasi-tavon és környékén élő emlősök névjegyzéke

- problémák és a további kutatások irányelvei

A fellelhető számos forrásmunka alapján elemeztük és összeállítottuk a Ludasi-tavon és környékén élő emlősök névjegyzékét. A listán 34 faj szerepel, a 19 potenciálisan előforduló emlős neve mellett. A munkában kiemeltük a terület kutatottságának a hiányát, valamint azokat az irányelveket, amelyek alapján a jövőben folytatni kellene az emlősfauna vizsgálatát, hogy jobban megismerhessük a Ludasi-tó és környéke természeti értékeit.

Bevezető

A Ludasi-tó 20 évvel ezelőtt került fel a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek listájára. A tó élővilágából eddig legtöbbet és legbehatóbban a madárfaunát tanulmányozták, elsősorban ennek köszönhető, hogy a tavat felvették a ramsari egyezménybe. A szabadkai Csornai Richárd Ökológusok Egyesületébe tömörülő kutatók, biológusok, természetbarátok több generációja foglalkozott és foglalkozik ma is a tó madárvilágának a kutatásával. A gerincesek más csoportjai nem vonták magukra ilyen mértékben a kutatók figyelmét, ezért nincsenek kellőképpen kikutatva. Az egyik ilyen kevéssé kutatott csoport az emlősöké. Pedig ezek sokféleségüknél fogva különleges helyet foglalnak el a tó életében.

Anyag és módszerek

A Ludasi-tó emlősfaunájának a vizsgálatakor áttekintettük a hozzáférhető szakirodalmat. Átnéztük a budapesti Természettudományi Múzeum emlősgyűjteményét, valamint a Csornai Richárd Ökológusok Egyesületének kutatóakciói során összegyűjtött anyagot. Ezenkívül néhány alkalommal rövidebb terepbejárások alkalmával vizsgáltuk a tó és környékének emlősfaunáját.

A listára felvettük és vizsgálódás tárgyává tettük a tó szélesebb környezetében és a védett övezettel határos területeken előforduló fajokat is. A potenciálisan előforduló fajok listájára felvettük a Bácskában és a szomszédos Magyarországon a hasonló élőhelyeken megtalálható fajokat.

Eredmények és elemzés

Amint azt az 1. táblázat mutatja Bácska emlősfaunáját 58 faj alkotja. (Savić et al.,1995). Ebből a Ludasi-tó és környéke emlősfaunájában 34 faj van jelen, és még 19 fajról mondhatjuk el, hogy potenciálisan előfordulhatnak. Feltehetően az európai elterjedési területén belüli státusa miatt, a szakirodalom csak a vidrát (Lutra lutra) említi, mint a tó emlősfaunájának egyetlen jelentős képviselőjét.

A rovarevők közül (Insectivora) vitatható a törpecickány (Sorex minutus) és az erdei cickány (Sorex araneus) jelenléte, mivel valódi nagyobb kiterjedésű erdő nincs a védett övezetben. Ennek ellenére a 2-5 kilométerre, északra elterülő erdők miatt ezeket a fajokat is besorolhatjuk a tó potenciális emlősfaunájába. Ezzel szemben a Garovnikov et al. (1997) által a Ludasi-tó emlősfaunájába sorolt közönséges vízicickány (Neomys fodiens) jelenléte még Vajdaságban sem bizonyított (Petrov, 1992). A vízicickány életmódja és a más jellegű vizes élőhelyekhez való kötődése kizárja jelenlétét a Ludasi-tavon.

A denevérek rendjéből (Chiroptera) mindössze 4 faj jelenléte bizonyított, ami annak tudható be, hogy ezt az emlőscsoportot nem csak Bácskában, hanem egész Vajdaság területén igen keveset kutatták, valamint, hogy a tó környékén hiányoznak a denevérek számára alkalmas búvóhelyek (Savić et al., 1995). Az 1997 áprilisában és júliusában a tóval szomszédos területeken ultrahangos detektorral folytatott kutatások és a szakirodalomban (Dobrosi, 1994/95) fellelhető adatok alapján még 12 denevérfaj jelenlétét feltételezhetjük a Ludasi-tó környékén. Különleges ritkaságként kiemelhetjük a tavi denevér (Myotis dasycneme) megkerülését 1900-ból és a durvavitorlájú denevér (Pipistrellus nathusii) előfordulását 1899-ből. Ezeket a bizonyító példányokat a budapesti Természettudományi Múzeumban őrzik. A leleteket említi Paszlavsky (1918). A tavi denevérnek eddig ez az egyetlen bizonyító példánya Jugoszlávia területéről, míg az említett durvavitorlájú denevér megkerülése egyike az összesen három ismert szerbiai előfordulásának.

Az emlősök osztályának leggazdagabb rendje, a rágcsálóké (Rodentia), a Ludasi-tavon is a legnagyobb fajszámmal képviselteti magát az emlősök körében. A Bácskában feljegyzett 20 fajból (Savić et al., 1995) Petrov szerint (1992) a Ludasi-tavon és környékén 13 fajt jegyeztek fel. Soldatović et Savić (1983) a Balkán-félsziget földikutyáiról (Spalacidae) szóló tanulmányukban a Ludasi-tó mellett elterülő Hajdújárás környékéről megemlítik a földikutya (Nannospalax leucodon hungaricus) törzsalakját. Egy mókust (Sciurus vulgaris) sikerült megfigyelni a Ludasi-tótól északra elterülő erdőben 1997. július végén. Petrov (1992) a mókust csak Bácska legnyugatibb részein jegyzi. A potenciálisan előforduló rágcsálófajok közül négyet vehetünk számba:

- az erdei pockot (Clethrionomys glareolus), Paunović és munkatársainak vajdasági leletei alapján

- a kislábú erdeiegeret (Apodemus microps) és a pirókegeret (Apodemus agrarius) a számukra kedvező élőhelytípusok alapján, amelyek megtalálhatók a tó közelében is, és ezeket a fajokat említi Garovnikov et al. (1997) is. A pirókegeret Schmidt et Topal (1976) Magyarországon, közvetlenül a határ menti területekről említi.

- Petrov (1992) a Szabadka-horgosi-homokpusztán a csíkósegér (Sicista suptilis) jelenlétével kapcsolatban nyitva hagyja a kérdést, viszont Schmidt (1971) Magyarországon, baglyok (Strigiformes) köpeteiben megtalálta a csíkósegér maradványait a tó környékéhez hasonló területen, közvetlenül a határ mentén.

A Ludasi-tavon és környékén a ragadozók rendjének képviselői (CarnivoraCarnivora) számosak és összetételük szinte teljese egészében megegyezik Bácska ragadozóinak az összetételével. Kivételt csak a nyérc (Mustella lutreola) képez, amelynek egyedszáma hosszabb ideje jelentősen csökken, és egész Európában egyre inkább beszűkül az elterjedési területe. Jugoszlávia faunájában utoljára a negyvenes években jegyezték fel (Martino, 1941; Mirić, 1992), jelenleg kihalt fajként tartjuk nyilván (Savić et al., 1997). Az említett vidra (Lutra lutra) a tó leghozzáférhetetlenebb részein fordul elő, állománya 3-5 párra tehető (Paunović et Milenković, 1996). A menyétet (Mustela nivalis) megfigyeltük a Rókatanyánál, a tó keleti partján, 1997 júliusában. A potenciális fajnak számító nyestkutya (Nyctereutes procyonoides) terjedőben van Szerbia síkvidéki területein és a folyóvölgyekben (Ćirović et Milenković, 1996). Annak ellenére, hogy az utóbbi időben a Pannon-alföld déli peremvidékén, a Szerémségben egyre gyakrabban fordul elő az aranysakál (Canis aureus), eddig még nem figyelték meg Vajdaság északabbi részein (Milenković, voce viva). Demeter (1986) adatai alapján, aki a szomszédos Magyarország hasonló területeiről beszámol az aranysakál előfordulásáról, feltételezhetjük e faj jelenlétét a Ludasi-tó környékén is.

A párosujjú patások (Artiodactyla) közül a Ludasi-tavon csak két faj fordul elő, míg a többi nagytermetű faj specifikus helyzeténél fogva a létfenntartásához nagyobb bekerített területeket igényel, ezért még a tó szélesebb körzetének az emlősfaunájába sem sorolhatók be.

A Ludasi-tó és környéke emlősfaunája igen gazdag és sokféle, habár köztudott, hogy védett területen a teljes fauna kevéssé van feltérképezve és nem eléggé ismert. Ezért a jövőben intenzívebbé kell tenni a kutatásokat ezen a téren.

A már jól ismert természeti értékek és a madárfauna mellett szükség van más gerinces állatcsoportok, köztük az emlősök népszerűsítésére is, hogy minél több fiatal, természetbarát, a terület jövőbeni potenciális kezelője ismerkedhessen meg a tó és környéke értékeivel, befejezve Bácska e része természeti értékeinek feltárását és megőrzését célzó munkát. Ezen a téren a közelmúltban a Természettudományi Múzeum, a Palics-Ludas Közvállalat és a Csornai Richárd Ökológusok Egyesülete közreműködésével megtörténtek az első lépések, 1997 júliusában a múzeum néhány munkacsoportja a Ludasi-tavon tartózkodott, és részt vett az ökológiai kutatóakcióban. Ez alkalommal külön szekcióba csoportosultak az akció azon résztvevői, akiket az emlősök, különösen a denevérek kutatása érdekelt. Ez alkalommal sikerült meghatározni néhány új fajt is.

Bár látszólag a kutatás számára kevésbé vonzóak a mezőgazdasági területek, Vajdaság agrocönózisainak megvannak a sajátos értékei. A megművelt területek állandó problémát jelentenek, de új fajok forrásai is Jugoszlávia faunájában (Szlivka et al.,1973; Hám et al., 1983; Mikes et Habijan-Mikes, 1985; Mikes et Habijan-Mikes, 1986; Tvrdković et Džukić, 1977; Savić et al., 1976; Savić et al., 1994; Krsmanović et Purger, 1987; Purger et Krsmanović, 1989). A felsoroltakból kitűnik, hogy szükség van Vajdaság faunájának behatóbb és intenzívebb kutatására, különösen vonatkozik ez a védett területek élővilágára. A kutatások nélkülözhetetlenek a védett területek megőrzése szempontjából.

Milan Paunović

Természettudományi Múzeum Belgrád

(Fordította: Gergely József)