Szűgyi Zoltán

Vándorének pásztorfurulyára

 

Megkívántalak folyóm.

Arcod érintését.

Őszutóban.

Homlokod.

 

Tudom. Hegy, fenyővidék, a tenger is

Miénk. Bölcsőm mégis tebenned ring,

Recseg. S fáradtak a hálók.

Szöknek a halak.

 

Mert magamban olykor,

Titkon asztalom köré ülünk.

Kés mered ránk a tálból.

Kései vonatfüttyöt hallgatunk.

 

Félénk gyíkjainkat nézzük,

Míg be nem kopog a virradat.