A háló könyve

Kettőezeregy májusában is, immáron hatodíziglen, sor kerül az Énekelt Versek Zentai Fesztiváljára. Hogy e fesztivál méginkább a vers ünnepe lehessen, ezúttal hagyományteremtő szándékkal Vers-tárlat is kíséri majd az
előadóművészi produkciókat. A
Vers-tárlat a tervek szerint versek és a versillusztrációk együttes kiállításából áll össze. A kötlők felkérése, a versek begyűjtése a zEtna bevonásával már megtörtént. Ennek eredményét itt publikáljuk. Ugyanitt később a versekhez társuló illusztrációk is megtekinthetők lesznek.

Bakos András: A múltkor
Beszédes István:
Háló
Csernik Előd:
ott por
Danyi Zoltán:
Ködre és holdfényre
Eörsi István:
Háló
Fehér Kriszta:
Ünneprontás
Fenyvesi Ottó:
Blues az Óceán felett
Géber László:
Az Öreg-tónál
Jász Attila:
Három kívánság
Kovács Karolina:
Határvonal huszonnégynél
Pressburger Csaba-Saul: Rosalyn sírja
Sinkovits Péter:
Szellős abroncs
Szűgyi Zoltán:
Vándorének pásztorfurulyára
Tari István:
Nagyra nőnének
Zalán Tibor:
A névtelen velszi bárd

"A lila akác fölfutott a tetőre. Amíg pihenek, s derekamat
egyenesítem, mert még nem szokott hozzá a kapáláshoz,
állam a szélső pala harmadik vályújában; nézem a halványlila
bokrok remegését ezen a valaha szabályos tájon...
"
Bakos András

"Jó lett volna, ha kifeszíti
a hálót a pók a kert felett,
megfogna minden éji álom
egy-egy vergődő szellemet."
Beszédes István

"kukurikú mi a frász
kokó kata kaparász
a domboldalon"
Csernik Előd

"Álmomban egy hálót látok,
ráng és horpad és dagad,
aztán szétrágják a rákok,
doktorhalak, kardhalak.
"
Eörsi István

"Ahogy ujjad a könyvbe szorítod a megfelelő szónál,
mikor látni véled közelgő felkiáltásaival.
Forgácsolt, szétszálkosodott padok alatt fetrengenek
újságpapirosban a mindennapi megnyilatkozások és
félszeműek tapogatják a kukák belsejét,
mint Feszty-körképet."
Fehér Kriszta

"Az élet szépen lassan megy tovább.
Rá lehet pakolni zongorát,
három bőrönd akkordot,
atlanti basszust, hektárnyi magányt.
Egyszer valahol kék volt a tó.
A Huron. A Michigan vagy az Ontario?"
Fenyvesi Ottó

"Köd ült a tatai öreg-tóra
Hiányzik az órám mutatója
Suttyomban fűzfák alatt járok
Sehol egy kibaszott lövészárok
"
Géber László

"A mélység ritka kincseként
boldogan a felszínre húzza
a valósághős az aranyhalat..."
Jász Attila

"Döglötthal alakú
ragasztócsík unatkozik
a küszöbön...
"
Kovács Karolina

"Rosalyn betömi a kulcslyukakat,
nem enged be fényt, varázst,
haja tenger akarás,
szíve lágy szappan."
Pressburger Csaba-Saul

"Az ünnep fényes derűje ékes
kékséggel röpíti kamaszos kedved, mily
sóváran hömpölyög a kaland, ezernyi
tájat bekerítve; kosárfonók módszeres
építkezése!"
Sinkovits Péter

"Megkívántalak folyóm.
Arcod érintését.
Őszutóban.
Homlokod."
Szűgyi Zoltán

"Jaj, édes Istenem, de renyhe volt ez
a tél! Belében állt, megállt a szél . . .
A téboly sorozatvetőinél
ragadt a honfibú, mint egy koszos mez."
Tari István

"Kering a szél, a déli szél,
iszapba bútt halak
tátogják, éljen Eduárd,
de néma szájukat
 
feszíti kín, feszíti gyász.
Hazug lett mára Velsz.
Kiszáradt lelkek árnya és
rongy nép, mit benne lelsz."
Zalán Tibor