Fekete J. József
Az idő természetéről

Bevezető a Kanizsai Írótábor 2001. szeptember 8-i, Az idő mint a játék tere című tanácskozásához

"A halál a legvégső válasz az élet által feltett kérdésekre."

(Internetes graffiti)

 

"Idelent a szuterénben / vívódik a szuper-énem. /

Láthatár és léthatár, / féig tele csésze //

ma kezdődik életem / hátralevő része."

(Szőcs Géza)

"Aki gondolkodik, az egyben játszik is." Így fogalmazott Szentkuthy Miklós, akito l bizony életben, irodalomban nem állt távol a játék általában sem, hát még az ido vel folytatott játék! Egy másik szerző szerint a legtöbb jó költo csak halála után születik. (Georg C. Lichtenberg) Ám ki a franc akar halott költo lenni? Ez pedig már egy harmadik lényeges tétel, annak a három pontnak egyike, amelyek meghatározzák témánk Bermuda-háromszögét, az ido és a játék terepét, amelyen csak akkor evickélhetünk át, továbbra is épkézláb maradva, ha vesszük a labdát, magunk is játszunk, akár játékelméleti textusokban, akár bagatell futamokban, akár néma összekacsintásokkal.

Engedjék meg, hogy az imént idézett három sarkalatos gondolat között magam is megkíséreljem kihalászni az összeköto átlókat!

Kedvemre való hírt olvastam az újságban, lelkesedésem meg kell osztanom a hallgatósággal:

"Észak-Korea megalapításának 49. évfordulóján Phenjan új naptárt vezet be. Az új időszámítás 1912-vel, az államalapító Kim Ir Szen születési évével kezdődik. Az új naptárt a hivatalos államideológiáról Juchenak nevezték el. A Juche ideológia szerint az ember minden dolgok mestere."

Ezzel az értelmező kitétellel máris világos a dolog: minden dolgok mestereként az ember úgy számolja az időt, miként neki tetszik. Ez az ideológia egyébként mifelénk is honos - hányan hiszik magukról, hogy a történelem velük kezdődött! Pedig aligha. Az író-pszichológus Mohás Lívia ezt a tévedést, az idő interkulturális univerzalitásának szem elől tévesztését úgy magyarázta meg, hogy az időre "korántsem az a legjellemzőbb, hogy múlik, inkább az, hogy örökké körbejár. Csakhogy annyiféle körítést, koloncot, csip-csup elemet hurcol magával, ezektől nehéz észrevenni, hogy a lényeg egy és ugyanaz. Minden ismétlődik, ha spirálisan is, csak más-más ruhában".

A ciklikusság elvét a történelmi szemlélet hozta előtérbe, amelyben világosan felismerhetőek az ismétlődések, a periódusok, a ritmikus sorozatok. Ezzel szemben a tizennyolcadik századi idealista filozófia elvonatkoztatva vizsgálta az idő természetét és annak folyamatosságára esküdött. George Berkeley felfogásában az idő "az elmémben lévő ideák egymásra következésétől elvonatkoztatva egyenletesen folyik, s minden létezőt felölel"; David Hume szerint pedig "szokatlan pillanatokból tevődik össze". A huszadik század mindenhez hozzászóló és bevallottan vagy elhallgatva az európai irodalmakra is fontos hatást gyakorló gondolkodó-írója, Jorge Luis Borges ezzel szemben tagadja, hogy létezne egy egyedüli idő, amelyben minden történés láncszerűen összekapcsolódik: "Tagadom, hogy - az esetek nagy részében - létezik egymásutániság; tagadom azt is, hogy - az esetek nagy részében - létezik egyidejűség." Borges szerint az idő észbeli folyamat, amelyben minden pillanat autonóm: "A sebezhetetlen múlton semmi sem változtathat, se bosszú, se megbocsátás, se börtön, még csak a feledés sem. Éppilyen hiábavalónak tartom a reményt és a félelmet, amelyek mindig eljövendő eseményekre utalnak; tehát olyan eseményekre, melyek nem velünk esnek majd meg, hiszen mi a parányi jelen vagyunk... Minden átélt pillanatunk önmagában létezik, képzeletbeli összegük azonban nem létezik."

Ambrose Gwinett Bierce (1842 - 1913?) egyik elbeszélésének hőse az ok és okozat viszonyának sajátos értelmezését tárja fel, állítván, hogy hajlamosak vagyunk oknak, indítéknak tekinteni azt, ami időben megelőzi az okozatot, amit épp ezért következménynek, eredménynek vélünk. Egyszerű példája szerint, ha valaki sokszor látta, amint a kutya nyulat üldöz, de nem látott még soha se nyulat se kutyát más körülmények között, azt hihetné, hogy a nyúl a kutya előidézője. Vagy előzménye.

Az idő furcsa természetéről gondolkodván tételes megfogalmazásig is eljut Bierce hőse: "A tudat a ritmus gyermeke" - szögezi le; s amennyiben ezt elfogadjuk, azt is hinnünk kell, hogy a dolgok is tudatosak, hiszen mind mozgásban vannak, és minden mozgás ritmikus. Bierce itt az evolúció törvényszerűségeit a szervetlen világra is érvényesnek tekintő Herbert Spencer (1820 - 1904) filozófiáját hirdeti. Szerinte az anyag minden atomja élő, tudatos lény. Minden rendelkezik valami valós és valami potenciális erővel. Minden érzi ugyanazt a körülötte levő erőt és befolyásolható azoktól a magasabb rendű és kifinomultabb erőktől, amelyek a tökéletesebb szervezetekben lakoznak. Egyszerűbben: ha az ember az anyagot akaratának végrehajtása céljából munkaeszközzé formálja, az magába issza az ember intelligenciájának és elgondolásainak egy részét.

Az időrend tagadása - még abban a formában is, miként Észak-Koreában történt az új időszámítás bevezetésével -, ahogyan Borges írja, nem egyéb, mint kétségbeesés, egyszersmind titkos vigasz. Sorsunk ugyanis irtóztató: visszafordíthatatlan és vastörvényű. Vigaszt egyedül talán a metafizikai megközelítés adhat, az a megnyugvás, amit Daniel von Czepko imigyen fogalmazott meg 1655-ben:

"Nem volt idő előttem, s utánam sem leszen,

Énvelem született és sírba tér velem."

"A világ ismereteinek mennyisége minden tíz évben megkétszereződik - és maga ez a tempó is növekvőben van. Még húszévnyi iskolázás is kevés; hamarosan úgy fognak meghalni az öregek, hogy még nem tanulták meg, hogyan éljenek, és teljes kultúránk összeomlik felfoghatatlan bonyolultsága miatt."(A. C. Clarke, futurológus)

A köröttünk lévő világgal szemben jelenleg behozhatatlannak tűnik helyi lemaradásunk, de annak bizonyos, a science fiction társadalom irányába vezető elemei nyugtalanító gyorsasággal vernek gyökeret nálunk is. Nemcsak a kulturális, hanem a politikai, gazdasági mezők is egymásra vetülnek, akárcsak a tudományos és informatikai hálók. Nemrég még a fantasztikum körébe tartoztak azok az elképzelések, hogy az emberiség egyszer majd felkerekedik és kilép a világűrbe, új bolygókat hódít meg fajának. Ma pedig már nagy léptekkel halad a csillagok irányába. Közben azonban az is egyre bizonyosabbá válik, hogy az ember elsajátította saját elpusztításának a módját is, és nem is tűnik annyira futurisztikusnak a feltevés, hogy ezt a tudását alkalmazni is fogja, mielőtt a szükségszerű elvándorlás megkezdődne.

Bízzunk benne, hogy mégsem ennyire fekete az ördög, bár ha mégis, akkor értünk is eljön. Az azonban tény, hogy az új technológiák és a számítógép sok munkától szabadították meg az embert, aki ennek révén sok időt megtakaríthat. Ez a felszabadult idő azonban nem jelent több lehetőséget a pihenésre, a gondolkodásra vagy az elmélkedésre. A technológiai forradalmak ezzel szemben felgyorsították az életritmust; szaporodtak a teendők, egyre több tapasztalatra nyílott rálátás és az emberek belevetik magukat az élményszerzés különböző módozataiba, hogy kitöltsék azokat az órákat, amelyek alig korábban szabadultak föl. Ezt az általános magatartást Erich Fromm, német filozófus a következőképpen fogalmazta meg: A modern ember azt hiszi, hogy elveszít valamit - az időt -, ha a dolgokat nem gyorsan csinálja; a megnyert idővel azonban nem tud mást kezdeni, mint agyonütni.

Mintha Isten felcsavarta volna az időszabályozó gombját - írja e jelenséggel kapcsolatosan Dean R. Koontz A rettegés ajtaja című regényében, rámutatván, hogy a felszabadult időt már nem Isten keresésére fordítja az egyre gyorsabb tempóba kényszerülő ember, hiszen a világ nap mint nap újabb rejtélyeitől kényszerül megszabadulni a tudomány és a technológia előrehaladásának révén: a tudomány, a technika és a változás váltak istenné, ez lett az új szentháromság; s ezek az istenek nem voltak kegyetlenek és ítélkezők, mint a régiek. Ugyanakkor túlságosan hidegek voltak és közönyösek ahhoz, hogy enyhülést tudtak volna nyújtani a betegnek, a magányosnak és az elveszett embereknek.

Új szentháromság uralja az embert, látszatszabadságot teremt köré, miként ezt a német származású amerikai filozófus, Herbert Marcuse rögzítette: A termékek beprogramozzák és manipulálják az embereket; olyan hamis tudat kialakulását segítik elő, amely immunis önnön hamisságával szemben.

Persze kérdés - noha csak költői -, hogy a gépekben, a termékekben van-e a hiba, vagy pedig bennünk. Attól lesz-e izomzatunk petyhüdtebb, akaratunk gyengébb és hiszékenységünk gyermeteg, mert a sajtó termékei tonnaszám kerülnek az utcára, mert a televíziós csatornák mitológiai méretű ismeretvágyra sarkallnak bennünket és a számítógépes világhálón nem is sejtett életszférákba furakodhatunk be, vagy mert ezeket a dolgokat az egyszerű ember csupán kényelmi szükségleteinek kielégítésére használja.

Esetleg Bertolt Brechtnek volt igaza a következő megállapításában: Nem mi uralkodunk, úgy tűnik, a dolgok fölött, hanem a dolgok uralkodnak mirajtunk. Ennek azonban az a magyarázata, hogy egyes emberek a dolgok segítségével uralkodnak más embereken.

Egyelőre még ez a játék szabálya, a játéknak pedig tere az idő. Táborunk ez alkalommal tematikus, nekem tetsző témával, ami azonban az írószoba magányában - és talán időtlenségében bontakozhat ki igazán. Kalász István íróbarátunk például imigyen válaszolt az igaz, balkézből történt meghívására: ... az ilyen tematikus dolgokkal kapcsolatban azonban kicsit kétségeim vannak, afelől, hogy mi marad meg az itt született művekből a nagy időalagútban; az agyat bizonyosan megtornáztatja, kihívásnak is jó,
hiszen az ember megint gyakorolja a toleranciát, a retorikát..., jó a
kapcsolatok építésére is, de sajnos nem hiszem, hogy én ilyen helyen
igazán alkotni - tudom, nagy szó az alkotni - tudnék. Mert ahhoz
elmélyülés kell, nekem legalábbis. Nyugalom. Nekem pedig - ahogyan
öregszem - olyan kevés lett az időm... tegyem hozzá, nekem is - hacsak nem játékkal múlatom.