Balogh István
Árva bojtár kesergője

Tripolsky Géza emlékének

A zentai Nagylaposon

Legelget a barna kosom,

Nyakában a rézkolompja

Csak azt veri és zokogja,

Szökésben a számadója.

Urunk rétjét általrója

Gamós botján, vasbocskorban,

Fáradt nyoma áldott porban.

Mécsvirág kél ki előtte,

Búcsú ingét Cicell szőtte.

Dávid fakó dalainál

Bules, Czakó, Banka Mihály

Hívják Kos-fejétől, érjen

Mezejükre csöndes éjben.

Szolgafán lóg aranybogrács,

Izzik, pillog ganajparázs.

Bules a tarhonyát főzi,

Czakó a tarsolyát őrzi,

Banka Mihály tüze mellett

Birkáiról énekelget.

Van elég hely, terítheted

Mienk mellé köpönyeged,

Szökött ihász, szólalj vissza!

Égben milyen az a Tisza?

Olyan édes, mint ezt tudjuk?

Szülénk, jövendőnk és múltunk.

Víztükrében csillag nyájak

Ide mindig visszajárnak

Ősi szárnyék védelmébe.

Hősi árnyék vés elménkbe

Képet és dalt szépanyákról,

Juhászokról és tanyákról,

Kemény hitről, kételyekről,

Sántaságról, mételyekről,

Füzesekről, legelőkről,

Igazakról, mesehősről.

Harang lélekkel vert értük

Elérkezvén hazatértük.

Néked rézkolompok repedt

Dala mondott keseredett

Búcsúztatót. Fölsorolva

Kötötte közös csokorba

Summázását számadóknak,

Rablásoknak, támadóknak,

Vérfolyam-nagy-szaladásnak,

Túlélésnek, maradásnak,

Születésnek, meghalásnak,

Fazekasnak meg halásznak,

Kubikusnak és révésznek;

Veled együtt révbe érnek.

Örök helyre hazatértek,

Itthon vagytok, már nem féltek.

Szól értünk ünnep harangja.

Bules, Czakó Elek, Banka

Meg más öreg pásztor minden

Génjét továbbadtad, kincsen

Se kapni ilyet, csak örökül,

Huntul, kuntul meg töröktül,

De a magyartul leginkább,

S egybekötnek szederindák,

Ezer évnek acélkapcsa:

Bocskorszíjunk meg a kapca.

Terelgetem árva nyájad,

Baktatunk lassan utánad.

A zentai Nagylaposon

Sírva béget barna kosom,

Elveszett a rézkolompja,

Szökésben van számadója.

Teste-lelke földbe-égbe,

Fény fáslizza csöndességbe.

Kicsi kolomp fenn lakik már

Toronyban a nagyharangnál.

 

2003. február-április