Balogh István
Árva bojtár kesergője

Tripolsky Géza emlékének

A zentai Nagylaposon
Legelget a barna kosom,
Nyakában a rézkolompja
Csak azt veri és zokogja,
Szökésben a számadója.
Urunk rétjét általrója
Gamós botján, vasbocskorban,
Fáradt nyoma áldott porban.
Mécsvirág kél ki előtte,
Búcsú ingét Cicell szőtte.
Dávid fakó dalainál
Bules, Czakó, Banka Mihály
Hívják Kos-fejétől, érjen
Mezejükre csöndes éjben.
Szolgafán lóg aranybogrács,
Izzik, pillog ganajparázs.
Bules a tarhonyát főzi,
Czakó a tarsolyát őrzi,
Banka Mihály tüze mellett
Birkáiról énekelget.
Van elég hely, terítheted
Mienk mellé köpönyeged,
Szökött ihász, szólalj vissza!
Égben milyen az a Tisza?
Olyan édes, mint ezt tudjuk?
Szülénk, jövendőnk és múltunk.
Víztükrében csillag nyájak
Ide mindig visszajárnak
Ősi szárnyék védelmébe.
Hősi árnyék vés elménkbe
Képet és dalt szépanyákról,
Juhászokról és tanyákról,
Kemény hitről, kételyekről,
Sántaságról, mételyekről,
Füzesekről, legelőkről,
Igazakról, mesehősről.
Harang lélekkel vert értük
Elérkezvén hazatértük.
Néked rézkolompok repedt
Dala mondott keseredett
Búcsúztatót. Fölsorolva
Kötötte közös csokorba
Summázását számadóknak,
Rablásoknak, támadóknak,
Vérfolyam-nagy-szaladásnak,
Túlélésnek, maradásnak,
Születésnek, meghalásnak,
Fazekasnak meg halásznak,
Kubikusnak és révésznek;
Veled együtt révbe érnek.
Örök helyre hazatértek,
Itthon vagytok, már nem féltek.
Szól értünk ünnep harangja.
Bules, Czakó Elek, Banka
Meg más öreg pásztor minden
Génjét továbbadtad, kincsen
Se kapni ilyet, csak örökül,
Huntul, kuntul meg töröktül,
De a magyartul leginkább,
S egybekötnek szederindák,
Ezer évnek acélkapcsa:
Bocskorszíjunk meg a kapca.
Terelgetem árva nyájad,
Baktatunk lassan utánad.
A zentai Nagylaposon
Sírva béget barna kosom,
Elveszett a rézkolompja,
Szökésben van számadója.
Teste-lelke földbe-égbe,
Fény fáslizza csöndességbe.
Kicsi kolomp fenn lakik már
Toronyban a nagyharangnál.
 
2003. február-április