Fekete J. József
Ahonnan csak fogyni lehet

Kontra Ferenc művének magyarországi elismertetéséhez feltétlenül újra ki kellene adni 1988-as regényét, az újvidéki Forumnál megjelent Drávaszögi kereszteket, e mű ugyanis ugyanolyan fontos állomása az írói életműnek, mint Balázs Attila esetében a Cuniculus. Csupán a Drávaszögi keresztek ismeretében látható be az az ív, amelyen Kontra eljutott a Gimnazistákig; az elsőben ugyanis a tájmítoszt ragadja meg, és a tájban folyó közösségi létet beszéli el epiko-lirikus történetfüzérben, a legutóbbiban pedig önmagára fókuszál, az elsőben balladisztikusan tragikus a hangja, a mostaniban kesernyésen ironikus. Az első a gyertyalétet és az életről leszakadó sorsokat fűzi mementóként szövegbe, a Gimnazistákban igazából nem fejeződik be semmi, csak visszafordíthatatlanul halad előre, mint a horvátországi Laskó olajos padlójú, negyvenes égővel megvilágított mozija vásznán a hősöket magával ragadó tutaj a River of No Return habjain. A regényben - kétséget kizáróan önéletrajzi regényről lévén szó - az elbeszélő-szerző lesz az ernyedt izmú tutajos, aki kamasz könnyeit nyelve kormányoz két valóság és sziklányi hiányok között.

A lehetőség hozta döntés, hogy horvátországi (akkor még jugoszláviai) magyarként az anyaországban, Pécsett járhat gimnáziumba, egycsapásra felnőtté avatta a regényhőst, az egyedüllét minden felelősségét vállalnia kellett, de ezzel egyetemben az örökös becsomagoltságból eredő hontalanság keresztjét is a vállára vette, többé nem volt igazán odahaza sohasem. Egy illúziókra épült országból érkezett egy ugyancsak látszatvilágba, ahol a képmutatás volt a mérvadó. Az idegen országban szemforgató, elit közösségbe került, csupa alakoskodás és a középszerűséget palástoló affektálás vette körül, hát nem is teszi könnyen zsebre Pécs mindazt, amit a huszadik századi városlakóvá vedlett Kontra Ferenc a szemébe mond ennek a városnak, mindazok közös metonímiájának, akikkel összehozta a négy középiskolai esztendő. Nem biztos, hogy a pécsiek olyannak látták, látják városukat, amilyennek Kontra emlékeiben él, de ebben a regényben ez a kép hiteles. Kontra ugyanis az apollóni distancia objektivitásával kívánta megírni a hetvenes évek derekán serdülő rocknemzedék lázadását, aminek a kollégium falai, a tanárok képmutatása és az önkéntes rendőrök szabtak határt, és ezt az objektivitást oly mértékben sikerült is neki elérnie, hogy gimnazista társai hitelesnek mondják a regényt. Az objektivitás alól azonban átüt a szív iróniája, ami a legkevésbé se kegyes a regény szereplőivel szemben.

Kontra Ferenc a Gimnazistákban a maga írói felkészülését is megírta, azt, ahogyan búcsút vett a versektől, a rockszövegektől, vásárolt három keményborítós füzetet, amibe a Children of the Revolution címen trilógiát kívánt írni, ám szöveg helyett csak rajzok, vázlatok gyűltek a füzetbe, végül a T. Rex együttestől kölcsönzött címet is banálisnak találta és kitépte. A trilógia csak hiányokból épülhetett volna. Ekkor született meg a döntése, hogy a továbbiakban csak magáról ír. És ezzel mintha a magyar regényirodalom krónikáját is megírta volna: a magyar prózában egyáltalán ekkor kezdődött a történet rehabilitálása, ekkor indult meg a folyamat, amely során " az elbeszélés aktusa kilép a történetmondás útvesztőjéből és történetalakzatként disszeminálódik" (Bombitz Attila); innentől fogva vetül az írói tekintet az öntörténet tükrébe, az önelvűen alakuló, fikciós történetek helyébe az életelvűségre alapozó családtörténet, a napló, mint öntematizációs eszköz, a legenda vagy az urbánus anekdota kerül, amiből kiindulva a múlt század kilencvenes éveire eldől, hogy a nagyregény műfajának helyébe a töredékregény lép, hogy a regénytörténet helyét a novellaregény veszi át. Az önmagára való figyelés regénye, a határon túli iskola érzelmi világának az elveszített otthon távoli meglétére való rávetítése végül az örök hontalanság, a kisebbségben levés revelációjáig jut el, amit a regényben az elbeszélő horvátországi-baranyai nagyanyja mond ki: " ...magyar csak itt lehetsz, mert tudják rólad, hogy az vagy. Azok tudják, akik gondoskodnak róla, hogy az anyakönyvi kivonatodon és valamennyi dokumentumodban még a szüleid neve se szerepeljen magyarul, nemhogy a tiéd. Hogy sohase tudd bizonyítani másutt a világon a származásodat. Bennünket nagyon tudatosan radíroztak. Koncentrációs tábor ez is, vagy ha így szebben hangzik neked: nemzetiségi lét, mint az aborigináloké, ahonnan csak fogyni lehet, ennek a tudatát szintén a génjeinkben hordozzuk, éppúgy, mint a tulajdonságainkat, a szorongásainkat, azokat is, amiket a nagyszüleink éltek át. Úgy öröklöd a félelmeiket, ahogyan a szemed színét."

A Kontra-regény előzményei ott találhatók a Légy jó mindhalálig, az Iskola a határon, A város és a kutyák vagy éppen az Utas és holdvilág (meg egy sor más könyv) lapjain - ez azonban más: saját keserűségét tematizálja és nem akar regény lenni, nem akarja, hogy befejeződjön és nem akarja, hogy benne bármi véget érjen. (Kontra Ferenc: Gimnazisták. Magyarország, elejétől fogva. Magyar Könyvklub. 2002)