Kovács Karolina

Felszín

 

Ott ül az óriásplakát alatt

a ragasztott rétegek

tákolmánya: ember. Koldus.

Kinyújtott kezét, valami

láthatatlanra támasztja.

Az apró csörren tenyeredben,

csillogását az égre irányítod,

úgy dobod a mélybe.

Gondolatban ezért

leköpöd magad, de

a puha, mély porban

magadba pördülve fennmaradsz,

s vállveregetve tolod

magad előre.

 

 

A rácshoz közel

 

Ha megkérnéd a kezem,

nemet mondanék,

azt hiszem,

mostanában

annyit vétkeztem,

csak félve nézem

tenyerem vonalát.

Gyermeki bűnök:

a falról körömmel

meszet kaparsz,

lerágott széle a

kiságynak,

gyertyának a viasz.

Nem vigasz

a begyűjtés öröme,

s nem a kitűzött

cél éltet.

Tanulom az alázatot,

elsős vagyok,

kezdő igaz.

 

 

Megszakadt ritmus

 

Nagy szerelmünk tiszta vérét

szennylemosó moraját

erős hangunk esküvését

kitartásunk szilaját

 

üknagyapád tanyatelkén

kommersz filmes hajnalok

borgőzlepte egyikén

legyőzték a hormonok.