Kovács Karolina
Részlet

Amint becsuktam az ajtót, és arra helyre néztem, ahol az imént még kapkodva fűzte a pertlijét, tudtam, hogy néhány perc múlva tekerni fogok a biciklimmel, mint egy őrült, csak, hogy láthassam álmodó tekintetét a buszablakon keresztül.

A plüssállatkák szanaszét hevertek a gyerekszobában, hosszú hajszálak a lepedőn, rendet kellett raknom, mielőtt Tamásék átjönnek focit nézni. Szellőztetnem is kell, a forralt bor és a szenvedélyes szeretkezés illata már a lépcsőházba is kiszivárgott.

A focimeccs ideje alatt, egyfolytában a padlót simogattam talpammal, ahol nemrég még az ő fehér, kecses teste fetrengett alattam.

Megpróbáltam eltiporni, szétcincálni ezt a pokoli, kínzó vágyat. A tükörben, ahol meztelen tükörképünket néztük tágra nyílt szemmel, most csak a saját hitetlenkedő pillantásom kérdez vissza.

Nincs lelkiismeret furdalásom. Amikor esténként a feleségem a gyermekemet fürdeti abban a kádban, ahol vele is voltam, nem érzek mást, csak valami csendes megnyugvást, ami mosolyt biggyeszt a szám sarkára.

Jelzők jutnak eszembe: gyönyörű, nevetséges, ijesztő, játékos, meglepő, groteszk, démoni.

Teljesen őrült, azt mondta, akkor szakítja meg kapcsolatunkat, ha már annyira szeretni fog, hogy lélegezni sem tud nélkülem. Nincs kétségem afelől, hogy időnként hazudik nekem, de elhiszem, amikor ezt mondja.

A levelek, amiket ír nekem, olyanok, mintha egyfolytában írná őket. Csak fölkel megetetni a macskát és folytatja, de közben napok is eltelnek két levél között.

Mintha nem lett volna kezdete a történetnek, és nem tudom, most hol tartok.

Lassan befordulok a sarkon, ahol találkozni szoktunk. Van néhány perc a naplemente után, amikor még lilásan kék az ég alja, elkezdik felgyújtani a lámpákat, és minden szín valahogy valószerűtlen, csend van, és ilyenkor sosem fúj a szél. Szeretném megragadni ezt az átmenetet a nappal és az est között, minél többet elrabolni belőle. Szinte látom, ahogy mosolyogva jön át az úttesten, nem is néz szét, tudja, hogy nem jön semmi és egyenesen felém, a szemembe nézve.

"Súgd, hogy csillagom, és én lejövök neked!" Ilyeneket mond.

Elkezdek gyorsítani, hogy bejárjam azt az utat, amit együtt szoktunk megtenni, mielőtt besötétül. A kútnál balra, gyorsuló cipőkoppanással a nevét szótagolom: E-ve-lin, E-ve-lin. Az első szótag, ami csupán egy magánhangzó, olyan, mint egy kipréselt kéjes nyögés, amikor érzem, hogy csípője elkezd aprón rángatózni, a második szótaggal kiengedem az összepréselt levegőt, az utolsóval pedig mosolyogva megsimogatom az arcát. A park mellett jobbra, szapora léptekkel. Véletlenül továbbgurítok egy gesztenyét, és hirtelen beugrik egy rész a legutóbbi leveléből: "Szeretem a félig érett gesztenye színét és tapintását. Ahogy óvatosan kicsomagolod a tüskés, zöld védőburokból, és elővillan a puha, fehér bélésben mosolygó-, fényes-, fehér foltokkal tarkított-, nedves/ragadós termés." S hogy a káposztalepke a kedvence. A kicsiny, fehér hercegnő, aki szolid, fekete kistáskát visel az oldalán, s azért szép, mert olyan igazi, egyszerű lepkeformája van. És a gyerekrajzok virágformájának megfelelő virágokat kedveli, a margarétát, a százszorszépet. Gyerekkorának egyik kedvence a sárga boglárka, amit csak "büdöskének" nevezett. És, hogy szeretne egy téglákkal kirakott udvart, amelyben burjánzik a tarka kukacvirág.

Soha nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyeneket megjegyezni, úgy érzem, hogy az érzékszerveim maximális befogadásra vannak beállítva, s a legfinomabb íz-, hang- és illatárnyalatokat is meg tudom különböztetni.

Elég, ha csak valaki kiejti azt a szót, hogy: kamilla. Te jó ég! Életem legcsodálatosabb élménye kapcsolódik ehhez a szóhoz, s még csak el se mondhatom senkinek. Kiskölyök korom óta hányszor elhangzott már ez a szó, s nekem csak a megfázás, a torokfájás jutott eszembe róla.

Kamilla! Egyszer kihajtottunk a falu szélére, befordultunk egy földes utacskán, és amikor már biztonságos távolságba értünk, egyszer csak azt mondta, "gyere, láttam valamit!". Kiszálltunk a kocsiból és lassan elindultunk visszafelé. A kukoricatábla után, hirtelen, kitágult a tér és megláttam azt a rengeteg, apró, fehér virágot. Kamillarét! Mindketten lecsukott pillákkal lélegeztünk. Amikor végül egymásra néztünk, már tudtuk, hogy miért jöttünk pont ide.

Egymásba fonódva belehemperedtünk a puha, illatos virágmezőbe. Nem tudom, mennyi ideig szeretkeztünk, de nekem úgy tűnt, mintha a végtelenből raboltunk volna el egy darabkát. Arra eszméltünk, hogy elhallgattak a rigók és teljes a csend. Felültem és hátranéztem: egy vonalban mögöttünk, összesűrűsödtek a felhők és feketére váltottak. Nem vicc, soha életemben ilyen ijesztően sötét felhőket nem láttam. Előttem teljes nappali világosság, hátam mögött dübörgő éjjel, és mind közelebbről hallottuk, hogy Jön. Egyik pillanatról a másikra óriási szél kerekedett, és elérkezett a versenyfutás: ki ér oda előbb az autóhoz.

Emlékszem, hogy aznap délután is erre jöttem át a parkon, és ezek a hatalmas, koromfekete varjak ugyanitt tollászkodtak, mint most. Csodálom ezeket a madarakat, mintha valami mesevilágból csöppentek volna ide nagy testükkel, szürke csőrükkel, s mintha tudnának valami titkot, ahogy nagy bölcsen üldögélnek. Hallottam, hogy a begyűjtött magvakat a jelzőlámpáknál összetöretik az autósokkal, és mikor pirosra vált, összeszedik az ehető darabokat.

Kicsit félek, a múltkor itt állítottak meg, mert nem égett a lámpám, bár ennek most semmi értelme, mert gyalogosan közlekedem, de a lebukás veszélye egyfolytában fenyegeti azt, aki fél. Aztán hirtelen megtorpanok az átkelő előtt. A belső kis dob, mintha kihagyott volna egy tamtatát.

Szinte ott látom magam előtt, ahogy elindul felém, határozott, hosszú léptekkel és nem néz szét. Nézz szét, az úristenit! - kiáltom, és megrémülök, hogy nem csak gondolatban.

Szerencsére, senki nincs a közelben és átfutok a zebrán. Onnan már ugyanilyen tempóban folytatom és a betűk lassan összemosódnak, azt sem tudom már, hogy kell kezdeni, Ne-ve-li-ne-ve-li .A parkolónál jobbra, már látom a lépcsőket, ahol búcsúzni szoktunk. Kis híján nekirohanok a korlátnak, levegőért kapkodva lerogyom az utolsó lépcsőre.

Lélegezz, csak lélegezz még, kedvesem!