Aranyady János magyartanár levele a Kanizsai Írótábor 2002 szervezőihez

Tisztelt Szervezők!

A sajtó révén hozzám is eljutott felhívásuk, amelyben egy esetleges (volt) költő identitásának megleléséhez kérnek segítséget. Örömmel tudatom, hogy magam is szolgálhatok némi eligazítással, noha a Balog nevű egyén/személy/költő tényleges kiléte előttem sem ismeretes. Ám emlékezem egyik tanítványomra, aki talán ismerhette, ugyanis a korszerű vajdasági magyar irodalom stúdiuma során, házi olvasmányként Balog Endre Magamtól tanultam című verseskönyvét mutatta be. A történet azonban nem ilyen egyszerű: a szóban forgó kötetről ugyanis kiderült, hogy soha nem is létezett, tanítványom, Lakatos F. Margit, a későbbi kritikus a síkváradi gimnázium negyedik osztályában egy olyan verseskönyvvel akart átejteni, ami nem is látott soha napvilágot. Sejtem azonban, hogy a szerzője valós személyiség lehetett, erre utal a házi olvasmány idézetekkel tarkított, kritikaszerű ismertetése, amely egy olyan költői szellem működéséről tanúskodik, amilyennel volt tanítványom köztudottan nem rendelkezik.

Balog Endrét nem a tinédzser Lakatos F. Margit találta ki, de negyvenéves tanári munkám során máshol mégsem találkoztam nevével, csak az ő dolgozatában, ami talán első kritikai munkája, és amennyiben Önök közzéteszik e dolgozatát, bizonyára irodalomtörténeti jelentőségű dokumentumot adnak közkézre. Természetesen nem azért őrzőm a poros dolgozatfüzetet immár több mint negyedszázada, hogy irodalomtörténészi babérokra törjek, hanem mert akkoriban, tanári pályám büszkeségében személyes sértésként értelmeztem a diáklány szándékát, hogy egy meg nem jelent könyvről ír beszámolót és azt létezőként kívánja elfogadtatni velem. Gondoltam, botrányt csapok az ügyből, a dolgozatfüzet lesz a bizonyíték az igazgató előtt. Aztán minden elült, de tovább őrzöm a füzetet, mintha csak sejtettem volna, hogy lapjain egy széthulló személyiség eredeti integritása elevenedik meg.

Tisztelettel mellékelem Lakatos F. Margit 1976-ban írt dolgozatát - és bízom közzétételében, hiszen ez lehetne az én kis bosszúm a hajdani csínyért: a kritikus bizonyára nem teszi majd e "zsengéjét" az ablakba -, remélvén, sikerül valamelyest segítenem a szervezőket foglalkoztató kérdés megoldásában.

Aranyady János

Balog Endre: Magamtól tanultam
(elemzés)

Balog Endre az idén jelentkezett első verseskötetével. Az élretörés fiatalos vágya arra késztette, hogy igyekezzék minden oldaláról megmutatkozni. Kötetét ezért három részre osztotta. (Magamtól tanultam - e ciklusban a politikai beállítódását hangsúlyozza; Egyéb szerelmi versek - szerelmi ciklus; és az Ajánlott versek - ugyancsak szerelmi költemények.)

Balog a Magamtól tanultam ciklusban, noha politikai témák foglalkoztatják, mégsem nyújt teljes bepillantást politikai attitűdjébe, így az fogalmilag nem is határozható meg egyértelműen. Állásfoglalását talán első verse foglalja össze legbeszédesebben:

Szabadság

eljönnek

és

lepisálják a

KISZAGOSÍTOTT

WC-ket

A szabadság valóban újszerű megfogalmazásával és értelmezésével állunk szemben. Társadalomkritika lenne? Aligha. Az "atom és erőszak századáról", a "rohanó csigák napidíj-emeléséről" ír. Dekadens látásmód lenne? Az sem. A domonkosi megfigyelés valóban tökéletes példájával állunk szemben. A puszta észlelés versei ezek: nincs bírálat és nincs tanács. Nem is csoda talán, hogy a politikai vers Balog gyenge oldala. Se nyelve, se versmondat-alkotása nem képes feloldódni benne.

Sokkal jelentősebb a kötet második része, az Egyéb szerelmi versek. A ciklus strukturális felépítése: mottó, két cím nélküli vers, majd az epilógus. A mottó és az epilógus tökéletesen egybefogja a versek hangulatát.

Mottó:

Egy évszázadon át

meztelen járni

és szerelemre várni

A megmutatkozás örök és folytonosságot követelő tendenciájával állunk szemben. A versek egy tragikus szerelmen keresztül az olvasó előtt feltárják a költő lelkivilágát. Ennek az emocionális költészetnek a jellemzője, hogy nem nevezi meg a szerelem tárgyát. Sőt még az "ő" és a "te" személyes névmásokat is mellőzi. A költemények asszociatív emóciókból épülnek, amelyek egyaránt lehetnek látomások és emlékek. Az asszociációk leggyakoribb kiváltói a fény, a meleg, egy virág, Picasso kékje, vagy egy Van Gogh-festmény aranya. A szerelem tárgyának elvesztése természetesen fájdalmas érzésekben csúcsosodik, a reménytelenség költészete ez:

Kő-rózsákat

ültetek emlékkertembe

hadd állítsanak szobrot

csalódásaimnak.

Magába zárkózik a költő, csak a múltnak él, talán ez az oka az előző ciklus hiányosságainak is. Az epilógusban a költő hirtelen fellázad maga ellen, de a lázadás csak kísérlet marad, hiszen annál tovább, hogy megállapítsa a múlt feletti hatalmát, nem jut el a költő:

Epilógus

 

belőlem vagy

mint költészetem

s ha akarom

egy mozdulatomra

megsemmisülsz

A mai vajdasági magyar irodalom legszebb szerelmi versei között a helyük ezeknek a költeményeknek. Nem a siránkozó szerelem sorai, sem a kábítószer mámoros képei. Balog a diszkrét szubjektivitás arany középútját választotta.

Az Ajánlott versek ugyancsak szerelmi költemények. Balog számos költő nyomán maga is felfedezi a testi szerelem gyönyörét, és ezt a maga diszkrétségével veti papírra. Igyekszik a nő szellemi világába hatolni, a "pattanásig feszült idegek" között kutat, a "kéj-remegtette izmok"-at boncolja. Állandó, folyamatos boldogság árad a sorok közül:

azt mondtuk boldogság

s szorítottuk egymás kezét

a nap sugarait markunkba

szedtük

s szétosztottuk a nyomortanyákon

A költőt az "édes testgyakorlatok" közepette azonban mégis kísértik az "üres álmok". Ennek ellenére ez a ciklus az előzőekhez viszonyítva a remény költészetét tartalmazza:

hajad elszakadt a kilincsen

a vászon ecsetem alatt sokáig

néma maradt

holnap újra visszajössz

s hajaddal kezemen

vásznamra fektetlek

Szinte árad az impresszionizmus ezekből a sorokból, a versek magukkal ragadják az olvasót, és elévarázsolják a kiragadott pillanat gyönyörét, a festői hangulatot, talán a lányt is, akiről a költő ezt írja:

kilépsz

prizmáidon megtörik

és lehámlik a fény

Balog versei nem engedik meg az érzelmi kitöréseket, a költő a széles skálán játszó emócióit melankolikus nyugalommal veti papírra, a versben teremtve harmóniáját az egymásnak szembefeszülő tartalomnak és formának. Mellőzi a központozást, a rímet, a szabott ritmust, hogy gondolatainak szabad folyást engedjen. A gondolatritmust se ismeri el, poétikája szerint minden versmondat egyenlő fontosságú. Ritkán használ töredékes mondatokat vagy egyszavas verssorokat. Versei kerek versmondatokból állnak. Nem törekszik a versforma megreformálására, számára elsődleges a mondandó, ami esetében nem egyszer a lélekbúvár felfedezéséhez hasonlatosan mélyreható és poétikailag megformált.

Végül idéznék a talán legszebb verséből:

Selymek a napban

 

nem vágysz csillármagasságokra

mert testedből eltűnik a láng

ha egyedül ülsz a homályos lámpafényben

üresen álmok nélkül

kezedből kiesik a toll

és barna foltot hagy

drága asztalodon

és visszatérsz

a sárga papírokhoz

a homályos estékhez

hol árnyak fonódnak egybe

hús tapad a húshoz

és az izmok pattanásig feszülnek

egyszer

te is gondoltál erre

napokig mentél az ég felé

esőbe zárkózva

és selymek lebegtek a napban

Lakatos F. Margit
IV/6