Béres Dezső
Részletek egy kurkász naplójából I.

(A napló első lapján, beragasztva:)

Kutatási engedély

Neve: Mindenre Elszánt

Foglalkozása: kurkász

Munkahelye: az nincs

Milyen tárgykörben kurkászik: Bővebb leírás: nézze meg az UMIL megjelenés előtt álló pótkötetét, a J. Balog Szilveszter címszó alatt. (J. annyit tesz, mint Jobb, tehát egy megkülönböztető, ún. agnomen [ragadvány] név rövidítése, ami föltétlen utal a keresett Balog kétbalkezességére, mintegy jelezvén: jobb keze is bal kéz volt.) Mindenesetre: antifasiszta impresszionista, háborúellenes hősszerelmes, kötet- és munkanélküli, állami ösztöndíjas ultramaratonista sóbálvány, további részletek kutatás tárgyát képezik. (Itt kell megjegyezni, hogy az UMIL említett kötetének kézirata a nyomdában, a gép Bal hátsó lába alatt, mertmivelhogy billeg az az átkozott, hát ezzel póckolták föl.)

Kinek a megbízásából: Nem hatalmazott fel senki. magáncélból. közcélból. acélból. [olvashatatlanszöveg]; . hasznos tagja kívánok lenni.

Engedélyezem:...(P.H.) [...] (olvashatatlan aláírás)

1987. február 23. (hétfő)

A feltételes reflexek működni kezdenek. Pavlov kutyája teszi a dolgát, akárcsak Darwin majma - időnként lejövünk a fáról. Hétfőn - mint buzgó keresztyénnek a vasárnap a templomba, áhítatba, csöndbe és megbánásba való menekvés ideje - indulok én is. Nem egészen olyan dolog ez azért. Ételt, italt két órával a Pillanat előtt nem vesz magához hívő lélek. A hitehagyott könnyű ebéd után a kocsmában, egy korsó sör mellett készül a találkozóra, s óvatosan indul a Dombnak. A Hegynek. A stációk: egy szál cigaretta, a sínek, villamosok közötti botladozás, úttörősködés az iskola előtt, hol alig-duzzadt keblű leánykák és bajszukat sejtető fiak között tör utat magának a kutató, míg meg nem állapodik a nehézkesen nyíló bérházkapu előtt, majd a huzatos lépcsőház, s az utolsó akadály: a csengő által nyílásra fölszólított lakásajtó, s végre ott állok én, a Mindenre Elszánt, a szobában, ahol J., Balog édesanyja meghalt. Ebben a szobában lakik most J., a Balog, egy kartondobozba bezárva. Abe Kóbó, a japán író jár eszemben, az ő embere is egy dobozba költözött. A balga azt hitte, ha ő látja a világot, de őt a doboz eltakarja, akkor nem veszik észre az emberek. Nem a fenét. Addig leskelődött a dobozából, míg egy légpuskával fenéken nem lőtték. Mi ebből a tanulság, költők, költők? Ne feledtessétek magatokat, ne költözzetek dobozba, mert egyszerűen seggbe fognak lőni benneteket.

Másnaposan, kedden

csak most folytatom tegnapi jegyzetkedésemet, mert torkomon akadt az Örökös szilvapálinkája, meg a cikk (újságkivágás), amit a doboz tetején találtam. Balog tragikus dobozba költözéséről számol be. Így ezzel kezdem én is az életrajzot, kézenfekvő, ez van felül. Miért? Mert amit először helyeznek dobozba, az legritkábban kerül fölülre, így logikus, hogy az utolsó betevés van elől, noha időben a legutolsó eseményt dokumentálja. Illusztrálhatnám e tényt, mondjuk, az anyagcsere folyamatával, ami ha normálisan működik. de hagyjuk, a közönségesség messze esik a szépirodalomtól, nem úgy, mint az alma az almabortól. Legjobb, ha idemásolom az egészet. Tessék:

Dobozba költözött J. Balog Szilveszter

Fájdalmas hírt olvashattak a minap a Fővárosi Csordakürt olvasói. Olyannyira fájdalmasat, mely minket, hódsárrétieket egyenesen megrendít: városunk szülötte, J. Balog Szilveszter, volt Kanális-parti - újabban ideiglenesen állandóra bejelentett fővárosi - lakos, munka- és kötetnélküli versíró, a hajdani gabonakereskedő, csónak- és kutyatulajdonos, bőkezű mecénás, később állami ösztöndíjas, ultramaratonista sóbálvány a kora reggeli órákban szerencsétlenség áldozata lett. Itt meg kell jegyeznünk, hogy - amint arról a megrendíthetetlenségi jegyzőkönyv is tanúskodik - jártságának pórulásáról kizárólag ő maga tehetett. Ugyanis már megint figyelmen kívül hagyta a "Megkerülni, átlépni kötelező" jelzésű kutyaszart, melyet aznap hajnalban helyezett el egy ebrendész, a veszélyes utcasarkon. Úgy tetszik, hiába vonyította egész éjszaka a RÁDIÓ BLÖKI az emzéperiksz hullámsávon a forgalmi rend változását mindaddig, amíg az elnöki jogkörrel fölruházott elnökhelyettes - mármint a szomszéd kutyagazda gyereke - be nem szüntette az adást úgy, hogy a hírfölolvasó-műsorszerkesztőt levitte az utcára, dolgát elvégezni. "Már megint..." - írtam fennebb, mert J. Balog kutyaszar dolgában visszaesőnek, mondhatni klinikai esetnek számít. Bujdosó nagy sebességgel rohant bele a kutyaszarba, azt is mondhatnánk, nem a látási viszonyoknak megfelelően haladt: bántotta, elvakította a másnaposságtól és a reggeli csípős széltől amúgy is könnyes szemét a korai nap.

Belerohant a kutyaszarba, megpördült, s a helyszínen azonnal szárnyát, kisvártatva pedig kedvét szegte. Szemtanúk szerint az égre irányította tekintetét, sóhajtott egyet: "A rosseb a jó..." és itt elakadt a szava. Így, sajnos már soha meg nem tudjuk, hogy mi volt utolsó kívánsága. Egyesek szerint ezek után még körbenézett, majd lassan fátyolfelhősödő tekintettel úgy döntött: a mondatot nem fejezi be. Talán rájött, hogy iskolába, óvodába igyekvő kiskorúak is vannak a közelben. A "rosseb" miatt többen úgy vélik, hogy J. Balog pösze volt, és valami rossz ebet akart emlegetni, ám ezt teljes biztonsággal kizárhatjuk, mert Vesztikénk soha nem volt oly kifinomult, hogy egy közönséges kutyát ebnek szólítson, társaságban is a "hé, maga" megszólítást kedvelte. No, de J. Balogról most már vagy jót, vagy semmit. Magunk közt szólva: elég hitványak az irományai, melyek közül némelyiket nem átallott versnek titulálni. A fővárosi megrendíthetetlenség szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta: a kedvszegőkém jelentése szerint J. Balog józan életű, nemdohányos, de agyérelmeszesedésben szenvedő volt - erre utal a zsebében talált levélnyi Cavinton is. Ez utóbbi tény megmagyarázza, hogy miért nem tudott soha klasszikus formában verset írni: annyira elfelejtette a verstant, hogy na. Ráadásul agyérelmeszesedését nagyban befolyásolta egy hatalmas röggé kövesedett bokorkínrím. Még az sem jutott eszébe soha, hogy saját könyvtárában a föllelhető szakirodalmat időnként föllapozza, tanulmányozza. A szóvivő azt is elmondta, hogy J. Balog páros bordájú volt, ami anatómiai, de legalábbis bibliai képtelenség, lévén hogy férfi volt hősünk. Mindenesetre ez a tény több kérdést vet fel: 1.) nem igaz, amit a bibliában írnak az asszony teremtéséről. 2.) igaz, amit ott írnak, de akkor J. Balog nem férfi - egyenesen nő volt. 3.) ha nő volt, hogyan nemzett két gyermeket? 4.) nem ő nemzette. 5.) ő nemzette, de a Teremtő büntetésből elvette asszonyát, és visszahelyezte a bordát. - A nyomozást nagy erőkkel folytatják.

Végül: meg nem erősített hír az ESDEPRESS jelentése, miszerint J. Balog Szilvesztert Hódsárrét önkormányzata posztumusz avanzsálta költővé. Verseinek kötetben történő eltemetésére későbbi időpontban tesznek intézkedéseket, s erről a Nagyérdeműt időben tájékoztatni fogják. Az együttérzők kegyeletüket, bánatukat addig is fojtsák magukba, mert kies városunkban a szépirodalomnak nyomtatott fóruma egyelőre nincs. Én, a magam részéről ezúton teszek ígéretet, hogy munkásságát maradéktalanul fel fogom tárni, elért eredményeimről, felfedezéseimről időről időre ingyenes tájékoztatót fogok kiadni, mely minden lakásba, otthonba el fog jutni.

-esde-

Az ollózás szegélyén ceruzával följegyezve, hogy mikor, és hol jelent meg. Ezt elfelejtettem naplómban rögzíteni, de majd pótlom, ha legközelebb felkeresem a kegyhelyet.

1987. március idusán (hétfő)

Nem jöttem pár napig, gyengélkedtem az átélt izgalmaktól, meg a szerzői jogdíj bitorlójának pálinkájától. Mindenesetre addig tüzetesebben vizsgálódtam, J. Balog személyét illetően. Így jutott tudomásomra, hogy amit magáról állított - t. i. hogy ő egy férfikorpusz - az semmi mást nem jelent, mint azt, hogy J. Balog a porzó, zárvatermő növények csúcsán belsőbb, osztódó szövet, azaz sejtcsoport, minden sejtje osztódik, vagy osztódásra kész állapotban van (erekció?), ezért a fejlődő növény növekedését, új szervek kialakulását segíti elő. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy J. Balog nem is embertől (majomtól?) származik, hanem valami növényi eredetű lény lehetett. (Ám akkor hogyan volt páros bordájú!?) De van itt más probléma is, mert éppen valamelyik őse lehetett egy hangszekrény is, ha azt az értelmezést veszem figyelembe, hogy maga a korpusz a hangszereknek tölcséresedő, a hang felerősítésére szolgáló része - ez mondjuk jobban megfelelne J. Balog vélt személyiségének, már ha egyáltalán elhisszük, hogy valaha irodalmár volt. Mert a hangszerek általában rendelkeznek ilyen herkentyűvel, ám ez nem tévesztendő össze a gégemetszettek gégemikrofonjával, mely szintén hangszekrény, jóllehet a funkció hasonló. A harmadik föltevés teljességgel valószínűtlen, mert a bűnügyi szakirodalom sem férfi, sem női corpus delictit nem ismer, ez nem élőlény, hanem egy hímnős - avagy nemtelen, becstelen - fogalom.

1987. március 21. (hétfő)

Megint nem csináltam semmit, viszont a Pörnyegödörhöz címzett fogadóban beszélgettem egy emberrel, aki ismerte J. Balogot, ámbár gyanús a dolog, mert ha igaz, akkor J. Balog nem volt kortársunk, vagy pedig az alábbi történet valamelyik őséről szól, ki ugyane nevet viselte. Mindenesetre oly szép(en berúgtunk az adatközlővel), hogy följegyeztem. (De nagyképű vagyok! Bekapcsoltam a magnót.) Adatközlőm nem járult hozzá, hogy nevét nyilvánosságra hozzam, tisztában vagyok a történet ily módon hiteltelenné válásával, a helyzetet rontja, hogy ő is csak hallotta dédnagyapjától, de íme:

Lassan minden emlékké válik. Eltűnt helyéről az öreg Balog háza is. Előbb a Sárkány palota állott az újabb épületrész helyére, most meg ősi résznek romjain épül fel a Szűcs tánciskolája. Nagyon öregek voltak már azok a falak. Lehet, hogy azok között álmodozott a szép Orbók Terézia. Uraságszékje állott a sarkon, és a leány apja volt benne a székálló mester. Vágta a juhot, meg a kecskét s aztán mérte szemérmetes hajadonok tányérjába, mely tányérok liliomokat és bazsarózsákat hordoztak, vasárnapokra a font húsokat. Egy kis levesnek, ha a beteg, vagy gyöngélkedő ember megáhított. Holdvilágos éjszakákon a garabonciás diákkal ment le csolnakázni Hódsárrét tavára, kikötvén a Nagyszigetnél andalogni, enyelegni a szerelmetes Orbók lány. S ez lett bűne meg a veszte. Egy kecskeköröm leplezte le. Ráfogták, hogy boszorkány, mert az ördöggel cimborál. Talán éppen most hullott sárba a vályog, vagy kő, amelyik a leány ablakában egy havas éjszakán ezeket a kecskeköröm nyomokat megőrizte. Persze, hogy azzal cimborál. Öregasszonyok tették a törvényt, mondták és szőtték a halál hínárját. Máglyát alá, mondták abban az időben. Vagy nem tudunk mi annyira menni, mint Szöged városa? Legalább csak részben is. Ott egy héten hármat égettek el, s nálunk nem akadna legalább csak mutatóban? Szegény Orbók Terézia. Ellene volt még a bíró uram is. Lehet, hogy némiképpen a diák miatt. Arra is húsz pálcát akartak verni az öreg templom előtt, de meglépett a nagyiskolából. A szégyent nem vállalta. Mikor azután már rakták a máglyát a szép Teruska alá, egyszerre csak zene-bona támadt. Még ilyet Hódsárrét nem ért meg. Pedig négyeltek már fel benne embereket s tűzték ki koponyájukat Tarjánnak, Tabánnak, meg Susánnak, Csúcsnak kapujában. Irtózatos eset ez, fel kell menni vele egész a királyig. Lázadás, ribillió. A hóhér kezéből ragadták el ifjak tüzes seregben a szép leányt. Nem lesz hát népünnepély, nem lesz égetés. És az ifjak között volt egy szép magas szőke legény. Ki merészel? - kérdezte Zsarkó uram, a bíró. Az ifjú pedig mosolygott. Én, mondotta, Ausztria császárja és Magyarország királya. J. Balog Szilveszter volt. Úgy járt itt inkognitóban. Még akkor nem tudták, hogy mi az, rang rejtve, Sté Gilrád néven fordult meg a nagyiskolában. Így beszéli a néphit, a legenda, a szájról-szájra szálló mese a szép Orbók Teréziáról, akit máglyára akartak vetni, merthogy holdvilágos éjszakán elment a Nagyszigetbe, ahol bizonyosan az ördögök gyűlésén vett részt. A falak, melyek most lehullottak a Tárkány palota táján, ha tudnának szólni, tán mondanának ríkató mesét letűnt világról. Ennyit mondhatok, öcsém, J. Balogról. Ami az örökkévalóságban csak egy porszem talán, a mi gondolatvilágunkban azonban egy örökkévalóság!...

Itt ríva fakadt adatközlőm, fejem az asztalra csuklott, a diktafonban pedig kimerült az elem. Valaki talicskát szerzett, hazatolt. Ágyamban ébredtem, most úgy írok, hogy bal kezemmel fogom a jobbikat, hogy ne remegjen. Kegyetlen dolog másnaposnak lenni, így el kell mennem a szerzői jogdíj bitorlójához, pálinkát inni. Meg talán akad valami még abban a kartondobozban.

Március 28-án, hétfőn este

Fekete keretű papírlapot találtam a dobozban, leginkább egy gyászjelentéshez hasonlít, de nem egészen az. Tartalmát feljegyeztem:

Alulírottak a nagy csapástól mélyen sújtva jelentik, hogy a forrón szeretett egyetlen fiú, unoka és unokaöcs

J. Balog Szilveszter

életének (elmosódott szám, valószínűleg a sok sírástól, vagy a kiömlött pálinkától) évében kétheti súlyos szenvedés után f. hó 29-én szüleinek karjai közül dobozba költözött. Engesztelő sámántáncot - emlékbeszéd és közös imádság után - a Pap Eréről elnevezett kiserdőben tartunk, tábortűz mellett és szalonnasütés közepette, sötétedés után. A telihold és a tűz fénye által mindenki könnyű szerrel - gyalog, mint Balog - odatalál.

És következik a bánatosok felsorolása, dátum, stb., melyet most mellőzök ide írni, majd később feljegyzem.

(Én, Béres Dezső, most befejezem a napló közlését, szombat van, kezdődik a meccs, majd hétfőn folytatom.)