Béres Dezső: Följegyzések egy kurkász naplójából XI.
Öt év alatt hány salto mortale?

Búgócsiga szélén flaszter

Kilencbe járó üveglikker

Régi emlék színes golyó

Múltból felénk csillogó

Illata nincs de

Nem hervad sose.

- ez ugyan se nem vers, se nem dalszöveg, ám valahogy csak kanyarított rá valamit a mi emberünk, és ezt danászva állított be Császtvay István jr. - a junior, azaz ifjabb - MÁV-tisztviselőhöz a forgalmi irodába. A mi emberünk magas, szikár, szakállas ember volt, ám ez most teljességgel érdektelen, nincs is idő leírni, hogy fantomképet alkothassunk róla, mert máris előállt követelésével: leghőbb vágya, hogy pályafelvigyázó legyen, és ezért mindenre képes, mindenre kapható. Na, ugyan ki más lehet a mi emberünk, ha nem J. Balog? De ez csak később derül(t) ki. Császtvay jr. - a junior, azaz ifjabb - higgadt ember volt, hát mindjárt meg is kérdezte: ugyan miért? - Hazám hasznos tagja kívánok lenni - vágta magát vigyázzba nagy bokacsattogással a mi emberünk. - Hát az nem olyan egyszerű, ezt mindenki mondhatja. Meg kell ám ezt alaposabban indokolni - és egy megalázó kézmozdulattal mutatott helyet, hamarosan pedig már szivarral kínálta Császtvay jr. - a junior, azaz ifjabb - régen látott kenyeres pajtását, mert időközben fölismerte J. Balogot. Mondta is rögvest, hogy jé! Balog! Azután pedig összeölelkeztek, csak úgy, ülve, mert egymás mellett ültek a MÁV-állomás forgalmi irodájának forgalmi díványán, más ülő alkalmatosság nem lévén, és a forgalmi tiszt asztalához mégsem telepedhettek le. Hát nem máris előkerült a pálinkás butella? Ami ráadásul igazi, népművészeti cserép, (mézes~)mázas. És figurázott. Nem elég, hogy hódsárréti agyagból égették - szikes is ám erre a talaj rendesen, és sehol másutt nem lehet annyi szíkivirágot szedni, mint itt, meg mákvirágot, csak utóbbiakat karcerba, előbbieket vázába teszik - még versikét is pingált rá egy ügyes kezű csúcsi fazekas mester. Mert itt ahány városrész, annak mind külön tálasa (cserepese), külön stílusa vagyon mindmáig. A vers így szól:

Tegnap előtt fájt a torkom

S nem hagyott a Salan cserben.

Hőhullámban izzadok ma,

De bízom én e csodaszerben.

Izzad ma a kezem, lábam,

Hogyha a nap forrón csókol.

Pár csepp Salan a lábvízbe,

S kacagok az izzadókon.

Egy üveg ára 1. 20. és 2. 40.

Mondom, a versike csupa, cikornyás bötűkkel pingálva a butella falára. Meg csókolódzó galambpár. Hát nem megható? Igaz ugyan, hogy látszatra az utolsó sor nem illik az addig költői bravúrral vezetett sorokhoz, ám tudnunk kell, hogy J. Balog a tényköltészet híve és mestere. Mert ugyan ki másé lehetne ez a remekmű, ha nem az övé? Így hát az utolsó sornak is ott a helye - míg valaki össze nem töri a butellát, merő véletlen iszákosságból. Történt pedig mindez J. Balog miniszterelnöksége után, színi direktori karrierje előtt, és Bodnár János hitös színköri csősz működésének idején. No, hogy így helyére tétett térben, időben az esemény, folyassuk tovább, mint hőseink a MÁV-állomás forgalmi irodájában a kisüstit, a történést. Szóval - erősködött J. Balog a mondókájával - nagy igazságtalanság történt velem: megbuktattak, akkorát buktam, mint kezdő ministráns az oltárlépcsőn, ha túl hosszú a miseing. Engem, a miniszterelnököt! - Harsogta volna, de szavai zokogásba, majd a pálinkás butellába fulladtak. Utána köhögnie kellett, ám ezt Császtvay jr. - a junior, azaz ifjabb - néhány hátbavágással elintézte. Így hát folyatódhat a mese: - Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, mint szoktavolt dédike a fonalat terítőhorgolás közepette, ámbár ezt lehet, hogy mondtam már, de nem tesz semmit, kedvenc szófordulatom, kibuktattak a miniszterelnöki bársonyszékből, elődöm lett az utódom, igaz, őt meg én buktattam ki, amikor még elődöm volt, így lett az elődöm az utódom. Ugye, érthetően mondom? Pedig már az általam életre hívott és fölkent szolgáimból álló KiGondoló Bizottság (röviden: KGB.) nemhogy kigondolta, de a kitűzött feladatot messzi túlszárnyalva, ki is dolgozta az első öt éves tervet az iparra, a mezőgazdaságra vonatkozóan. Sőt, gondoltak a művészetek minden ágazattyára is. Gondoltak a rádióra, a tévére, a filmgyártásra. Számomra a legizgalmasabb az volt, amikor a cirkuszművészet számára is készítettek ötéves tervet, itt kidolgozták például, hogy egy légtornász csoportnak öt év alatt hány salto mortalet kell ugrania. Gondoltak a selejtre is: megszabták az elvéthető ugrások számát. Egyszerűbben fogalmazva: kidolgozták, hány ugrás tűr el egy halálos áldozatot. És visszafordítva: hányszor lehet belehalni egy halálos ugrásba. A norma elérése után kedvezménnyel mehettek volna művészeink nyugdíjba. Szívem csücskében mégis a színház művészete áll, erre most szándékosan nem térek ki, elég legyen annyi, hogy naptárreformomhoz és az ötéves tervhez igazodva, minden színi társulat ötnaponként tartott volna új bemutató előadást. Na, igyunk, és gyújtsunk rá. - ez a kis intermezzo lehetőséget biztosított Császtvay jr. - a junior, azaz ifjabb - számára, hogy udvariatlanul közbevágva, de érdeklődjék a naptárreform felől. J. Balognak több sem kellett, annyira boldogan kezdte magyarázni, hogy elhitte: ismét ő a miniszterelnök. - A KiGondoló Bizottság (röviden: KGB.) naptár-albizottsága elfogadta javaslatomat. Eszerint az év első napja miniszterelnöki kinevezésem napja. Egy év változatlanul 12 hónapot számlál. A hónapok neveit nem bántjuk. Egyelőre. Hogy a népek teljesen össze ne legyenek zavarva. Minden hónap hat hétre oszlik. Egy hét öt napra. Fölvilágosodott népünk nem jár zsinagógákba és más templomokba, így a szombat és a vasárnap teljesen fölöslegessé válik, mint fölösleges a Húsvét meg a Karácsony. Érthető, ugye? A hét hétfőn kezdődik, pénteken ér véget. A napok neveit sem változtatjuk meg. Egyelőre. Azért mulatni is kell a népeknek, ezért évente öt ünnepnapot jelöltünk ki. Az én születésnapom, az "A" jelű ünnep az egyik két napos, a másik pedig, a "B" jelű, királyunk születésnapja. Az enyém azért elsőbbrendű, mert mégis csak általam működik az ország, a király csak protokoll-figura. Az év első napja, kinevezésem napja, egy napos ünnep. Nem lehet mindig berúgni, mert kevéssé vagyunk munkaképesek másnaposan. És ha mindenki másnapos, és aznap fekszik le, akkor ki mondja meg, hogy aznap van, vagy másnap? - ezen hosszasan elgondolkoztak. Repülőgép zúgott kacskaringva az égen, és színes füsttel odaírta: Üdvözlet Hódsárrétről. Addig gondolkoztak, hogy szivarjaik kialudtak ujjaik között, a pálinka megállt félúton a butella és ajkaik között, megállt a füst gomolygása az irodában és a levegőben, ahogy röptében állt meg a légy és a repülő, a mozdony füttye is elakadt, a szemafor félúton tilos és szabad között, bakter kezében a zászló, sorompó le és föl között, utas egyik lába a vagon lépcsőjén, másik a földön, tisztára olyan lett minden, mint egy hódsárréti anziksz. Így hát soha nem tudjuk meg, miért akart J. Balog pályafelvigyázó lenni. Hacsak valaki postára nem adja ezt a képeslapot.