Béres Dezső
Részletek egy kurkász naplójából (V.)

Abban az időben, mikor még négy part mosta Magyarország fenekét, mert Magyarország tenger volt, és szárazföldekkel határos, az egyik part azúrkék ege alatt egy fáradt vándor holtan roskadt össze. Szökött volt, de nem rab - ápolt, ám ápolatlan külsővel. A Fogadó a zetnai barna medvéhez nevű, italkimérésnek, nőtlen tisztiszállónak, kuplerájnak álcázott elmegyógyintézetből szökött - ámbár az is lehet: küldték, mert állandóan küldetéstudata volt, hát kinevezték nagykövetnek. Más források szerint meg száműzték, csak nem úgy, mint Hervay Gizella a szivárványt. Nos, nem igazán lehet eligazodni a forrásokon, a történetírás mindig az adott kor diktatúrája szerint újra meg újra átírja a történelmet. Az irredenta sajtó tükrében száműzöttként tartják nyilván, míg a Zsdánov-féle kultúrpolitika szerint nagykövet, aki állomáshelyére utazása közben halálozott el. Az irredenták szerint ott temették el, ahol holtában rátaláltak, a szoc.- reálosok szerint hazaszállították, márvány sírboltozatot emeltek fércnél maradandóbb anyagból készített koporsóba - szarkofágba? - helyezett teteme köré-fölé.

Messziről, még tán az Ó/enciás tengeren is túlról jött ember volt, aki meghasonlottan élt önmagával, kétségbeesetten, életének hiábavalósága fölött merengve. J. Balog Szilveszterről van szó, a tanácsrendszer egykor hatalmas kultúrnépbiztosáról, ki nemesi származása ellenére kapta meg e hatalmas, kitüntető, bizalmi állást. Atyja még a cárevics nagytekintélyű államtanácsosa, ő maga pedig pallérozott elme, minden irodalmaknak szakértő professzora, tévedhetetlen, aki csak egyszer tévedett. De akkor végzetesen. Ez a tévedése sodorta a bolsevista forradalom alvilágába. A diktatúra, felismervén kivételes intelligenciáját, felhasználta nyugat-európai kampányánál, mintegy bizonyítva, hogy a volt uralkodó osztály értékeit ők igenis megbecsülik, mert "önszántukból" térnek jobb belátásra, s lám, oly kiváló műveket alkotnak, mint teszem azt a "Miként állítsuk a harmonikát a forradalom szolgálatába?" című remekbe baszott - bocs, szabott - írást, amit a következő fejezetben fogok ismertetni. Megbecsülték, de balog mód lesték a burzsoá szemétből kikotort csillogó valamit, melyről nem tudni: közönséges üvegcserép, vagy valami opál-, jáspis-, netántán gyémántkőnek vala az töredéke.

A cári udvar zenei főhadbiztosa ahelyett, hogy lett volna belőle sztarec, beállt kultuszminiszternek, a proletárdiktatúra szolgálatában. Hiába, Hajnal(~ka) ágyúcsöve (csiklója?) akkorát szólt, hogy azt J. Balog zenére érzékeny füle még ily messziről is meghallotta. Az ébredő, szép új világ eme kakaskukorékolása boldogsággal, önbizalommal töltötte el, majd szétrepedt rajta a hálóing. Boldog jébalog volt, annyira, hogy nem is soká szót emelt a vallásszabadság mellett. Szubjektív, idealista filozófiája (empiriokriticizmus), mely, mint tudjuk, tagadja az anyagi világnak az emberi tudattól független létezését, és a dolgokat a tudat jelenségeiként, az érzetek kapcsolataiként fogja fel, nos, ez sodorta bajba. Ettől kezdve zavaros az életrajza, mint ez korábbi jegyzeteimből kiderül. Batramoskodva kereste a kivezető utat, mely visszavezethetné, de lelkileg összetörten kellett rádöbbennie: az életben nincsenek visszafelé vezető utak.

Tragikuma legyen tanulság a könnyelműeknek, a hiszékenyeknek, az elemek erejével kontár módon játszadozó b(m)űvészinasoknak. Nem hatódhatunk meg egyéni tragédiáján, részvétünk a diktatúrákban legázolt százmillióké, nem hatódhatunk meg, mert életével fizette meg a tandíjat a késői jébalogok meg zsdánovok, csicserinek okulására. De nem okulnak Az intelligencia ez önmagát száműző (?) Coriolánusának bukása és árva halála messzi idegenben, tanulságul szolgálhatna a felforgatással kacérkodó entellektüel úrfiak számára, akik még mindig úgy tanulják a forradalom lélektanát, hogy a tandíjat népek millióival fizettetik meg. A sújtó kéz utoléri őket! Utolsó percük sivár, kétségbeesett, vigasz fénye nélkül való Júdás-halál! A nép pedig nyögi egy minden eddiginél hatalmasabb kapitalizmus, egy újabb, kegyetlen burzsoázia, az imprializmusnál is átkosabb zsarnokoskodását. Uff, én beszéltem!