Béres Dezső:
Följegyzések egy kurkász naplójából (VIII.)

Mindenre Elszánt papírfecniket talált a dobozban, hol alul, hol felül, s mivel számozva nem voltak, így alig tudta azokat valamiképp összerendezni. Mindenesetre az alábbbi szöveghalmazt kanyarította azokból:

MONOLÓGOK

Írta J. Balog Szilveszter

(Épp, ahogyan az ápolatlan ápolt J. Balog rögzítette a m-i klinika pszcihiátriai osztályán. A sorszámokat már Mindenre Elszánt adta a céduláknak, ennek ellenére dramaturgiai, logikai sorrendet ugyan ne keressen senki, végülis csak egy beutaltról, és Mindenre Elszántról van szó. Valljuk meg őszintén: egyikőjük sem röpdösött szárnyas lovon, parnasszusi magaslatokban - megjegyzés tőlem, ki közreadja, a Kurkász; Mindenre Elszánt naplóját.)

A szöveget gondozta, sajtó alá rendezte, azaz: C Mindenre Elszánt.

(Magyarul: ellopta J. Balogtól, de ez nem tesz semmit, J. Balog is lopott egész életében. Erről majd valamelyik, következő fejezet is tanúskodni fog, amikor is bebizonyítom, hogy nem mástól: Cs. Szabó Lászlótól is lopott, egy novellát, amiből színdarabot kanyarított. Lehet, azzal buktak meg a hódsárréti Nyári Színkörben, abban a dunántúli kis falucskában pedig, a fennmaradt, egyetlen, kézzel kanyarított röpcédula - plakát?- szerint, a szép fogadósné vendégszeretetét maximálisan kihasználva, az alábbi opusszal.)

1.

Aggodalo Margaréta: Jé! Balog úr! Én leend az osztályos főnővér, maga meg a beteg, hát heseljen e feslett lepellel fedett kerevetre, ne feleseljen, az ágytakaró feselve, maga meg heseljen, ne feleseljen, az ágytakaró huzata eme huzatban húzatva, hát beillesztem az ablaktámlákat, maga meg pizsamagatyó popsiról húzatva le, úgyni, nadrágocska lecsussz, ez csak egy polibécske vitaminocska injekciócska, hogy Balog úr megerősödjék, hát ez nem fájhat, ilyesmit oly kerekded fenekecske, mint a magáé fel sem vesz, mint tűpárnában varrótű, áll fenekében az injekciós tű, combja is vastag, mint a csuklóm, hát ne mondja, hogy csontikát találtam volna el, na, ez megvolna, egészségére aranyom.

2.

Hisztike: Jé! Balog úr! Újra itt? Én az osztályos főtakarító, maga meg a beteg, persze, hogy nem emlékezik rám, már akkor is tökrészegen hozták be, hát lesszíves a papucsát az éjjeliben tartani, mert én így takarítani nem tudok, nem oda, nem a bilibe, az különben is ágytál, mit keres ez itt, tele szarral, az ápoló miért nem vitte már ki, én az éjjeli szekrényre gondoltam, oda a papucsocskát, a ruhácskát meg ne az infúziós állványra, hanem a folyosón található akasztós szekrénybe, vállfára akassza, gyümölcsleves kulacsát pedig tálcán tartani, mert foltragacsot hagyni mindenütt, és én nem győzni lemosni - ja, én w.c. papírt nem adhatok, mert nincs benne a kgstben illetve a költségvetésben, mert mindig ellopják, hozzon mindenki magának, nem baj, ha azzal vonul végig a folyosón, így nem csak az ápoltak, de a kezelőorvosok és az ápolók is tudják, hogy szarni megy, és rendben van az anyagcseréje, s ha ráadásul véletlenül keresnék, teszem azt nagyvizit, vagy telefon, vagy látogató, hát mindenki tudja, hogy hol keressék. Értettük egymást, Balog úr?!

3.

Fiziko Terápia: Jé! Balog úr! Én csak másodállásban vagyok foglalkoztató- és idegekig ható főnővér, hallom, megalakítja a Pszichiátria Blúz Bendet, nagyon helyes, remélem, szügsége van szólóénekesre, ám ha van már jelöltje a női ápoltak között, remélem, a vokálkórusba még beférek, higgye el, nő létemre gyönyörű a kontrabasszusom. Nálam megrázóbb élményt már csak az nyújt, mikor galvánkezeléskor elromlik a berendezés, nálam megrázóbb élményt már csak a 220 volt nyújt. Ám 220 nem tud énekelni. Amúgy, lesz ideje a zenekari próbálkozásra, mert elnézegetvén májfunkcióját, hosszabb ideig élvezhetjük teljes közelségben egymás auráját, természetesen tanulmányozhatja klinikánk parkjának flóráját, faunáját is. Mit?. Itt, csak tusoló, félreértett, szauna nincs, csak aura és fauna, ja, van egy Flóra, nem szappan, a női osztály beutaltja, tőle óvakodjék, esélye nincs, józsefattilai magaslatokba ne merészkedjen, azt a Flórát rég elszerette Illyés Gyuszi bácsi - legalábbis azt hiszi magáról, hogy ő az a Flóra. Nem fogja föl, hogy már Gyuszi bá't is rég elkísértük, papírzsepivel integettünk induló vonata után, s hiába lessük az érkezési oldalon, ő már vissza nem jő soha. Egyébként magának elárulom, hogy nem is vonattal ment, hanem beszállt valami ladikba - nem a Katalinba, maga kis butuska, amire, illetve akire maga gondol, az költő, színésznő - a ladikban volt egy révész, ha jól emlészem Kháronnak hívták, lehet, hogy Károm, a folyó meg talán a Sztiksz, de lehet, hogy csak a Duna-Majna-Rajna csatorna valamelyik révállomása, elképzelhető még a Sió csatorna is, mindegy, találkozunk még, ha terápiásan kibeszélte magát Amnéziának, az osztálykezelő főorvosnőnek.

4.

Amnézia: Jé! Balog úr! Én az osztálykezelő orvosnő vagyok, maga a beteg. Hát mondja el, hogy miért vannak megvonási tünetei az alkoholhiánytól?

Ha el akarja vágni az ethilizálás végtelenített fonalát, miért ideges, miért kell inni, ha Szorongásos Depresszió, ez a kedves hölgy, az intézet keskeny folyosóján, annak lépcsőházában pincétől padlásig kergeti?

5.

J. Balog: Hát azért, drága doktornő, mert akkor reggel betörőt, kisvártatva nyulat fogtak a hódsárréti konflisállomáson. (Amnézia érdeklődő tekintettel hallgatja.) A betörő elébb az egyik befogott konflislovat akarta betörni, lehet, nem is betörő volt, hanem állatidomárnak hitte magát, és ez így már közelebb áll színidirektori képzelgéseihez. Majd, hogy a kocsisok meg akarták verni, futott, mint a nyúl, de elfogták. Hát így fogtak nyulat is, betörőt is a sárréti konflisállomáson, majd' egyidőben, majd' egyszerre. A betörő is, a nyúl is én voltam, üldözöim között meg ez az egyáltalán nem kedves, de annál inkább útálatos kurva, a Depresszió, ő kerget itt is, a klinikán, maguk meg sietnek segítségére, mert elfognak, lefognak, kényszerzubbonyt húznak rám, így azután könnyed játékszerévé válok, izibe. Ja, ezt a szót nem szeretem. Egyszer kértem valamelyik csapostól egy pint bort, izibe. - Erre nyakon öntött az egésszel. Akkor megtanultam, hogy bort csak kupába, pohárba, esetleg kancsóba rendeljen az ember, sohasem izibe.

(Több szöveg nem maradt fönn, de mint tudjuk, az előadásnak talán nem is lett vége, mert közönségesen félbeszakadt, illetve közönségtelenül, mert a nézők egyszerűen nem várták meg a végét, másnapra pedig egy-két, munkanélküli napszámoson kívül nem járt arra senki. Azért érdemesnek tartom közreadni, mert mégis csak színháztörténeti esemény volt ez, sőt a kapcsolódó bűncselekmények végett a kriminálpszichológia is esettanulmányt készíthetne a rendelkezésre álló dokumentumokból. De azt kijelenthetem, hogy a Terror Háza bezárásának ötletéhez sem J. Balognak, sem Mindenre Elszántnak semmi köze.)

No, mára pá. Ja, annyit mondhatok, hogy a Cs. Szabó művének színpadi adaptációját folyamatosan másolom, kivéve, amikor nem locsolkodni vagyok - egy kockás abrosz fölé bukva, markolászván egy kupa bort.