Béres Dezső
Följegyzések egy kurkász naplójából (IX.)

J. Balog Szilveszter a forradalom alatt társulatával menekült, épp akkor, mikor bemutatni készültek a Kean, a színészkirály című darabot, s nem tudott megmenteni mást, mint a koronát, a sokágút, a címert és a nagy csomó kellékpénzt, amit jancsibankóban hajítottak utána a honfitársai. Mit tesz egy király, ha kiesik a szerepéből? Moziengedélyt kér, vagy legalább egy trafikot. J. Balog egyik kurtizánja és egyben felesége, a fenséges hercegnő, belátván, hogy az autó többé nem fut a családi címerrel s inas sem ül a volánnál, legföljebb a suszterinas háborgatja őket, aki szegény, tizedszer hozza a számlát, hát szerényen beérte egy trafikkal a Lipótmezőn. De az engedély még nem pénz, és a gazember kifőzdés sem ad a koronára semmit, csak a pengőre. Vettek egy csomó négyes, meg tizenhármas dohányt s kitették az ablakba az újságokat, azután az újságokba a hirdetést. Jöttek társnak valók: Látja, kérem - így mondta elegánsan, ahogy egy hercegnőhöz illik - csak áru kell, és kész az aranybánya!. Bélistás tisztviselők és kisemberek dőltek be, s a busás nyereség reményében nyugtára átadták az ezer és kettőezer pengőket. Olyan emberek, akik a proletárdiktatúra idején teli szájjal hasították a dalt: "Nem akarunk cifra rangot, ágas-bogas koronát, szerszámot a naplopónak, kaszát, kapát, boronát!." Most "ah, fenség!" meghatódottsággal olvasták le keservesen megkuporgatott utolsó pénzüket. A boldogság lett az övék, a pénz azonban? Az a hercegnőé lett. És mit tesz egy vérbeli hercegnő, ha pénzt kap? Költ, mint a poéta, vagy mint Mária Terézia idején költe a tiszt. Költött. S költészetében sötét balladák születtek. Bélistás könnyek és szegény emberek panaszával vegyesen. Mert minden pénz elúszott. Nincs! Voltak a történelemben más nagy asszonyok is. És mégsem dobták ki azt, aki a bor árát kérte. De az idők letűntek, és J. Balognét, a hercegnőt csalás és sikkasztás miatt letartóztatták. Milyen csúf, szinte bántó ez a tény. A hercegi koronához illatos kendő passzol, orgonavirággal, melyből Palermo nyara árad. S apródok, kik zajtalanul, halkan járnak, s lantot pengetnek a folyondáros ház ablaka alatt. A hercegnét a Markó utca fogadja szállással. Nem az ősi vár kacsalábon forgó tornya, melyet megvív az aranysarkantyús vitéz. A Markó utca. Ide kerül mindaz, aki a máséba markó'. Hanem a kisemberek furcsán védekeztek: azért adtuk oda neki a pénzt, mert hercegnő. Tehát az a büszkélkedő demokrácia nem úgy fest, ahogyan mondják? Vagy a gondolat más, és más az élet?. Egy kis hazugság csupán. S egy kis bedőlés. Azután szomorú, tépő balladák. De a ballépést a hiszékeny Bélistások követték el. Lehet azonban, hogy csak a régi gesztus az egész: az apródi mozdulat, mely hódol a mesebeli előtt. Csak egy kicsit drága hódolat; nekik, és a hercegnőnek is.

J. Balog, mostmár egy kurtizánnal fogyatkozva, ám újfent menekülőre vette a dolgot. Meg sem állt Párizsig, ahogy száj szájnak adta - madár röppen így, ágról ágra - a lesújtó hírt is, miszerint ott meg öngyilkosságot követett el. Szédítő magasból zuhanva, nyomasztó adósságok és büntető följelentések elől szökött a világnak fővárosába, hol ragyogó otthonra, édes fogadtatásra találhat iramodó életünk összes kalandosa, kultúrskiblere. Tegyük hozzá: csak addig, míg a pénze futja. Utána suhog a végzet ostora, a "möszjő"-ből persona non grata-t gyaláz a rend őri hatalma. Futni kell hát tovább vagy megpihenni a Szajna habjaiban, lenni étek az ragadozó halaknak, vagy éke-dísze-függeléke egy homályos manzárd szemöldökfájának, vagy mestergerendájának. Vagy valami más ölén a halálnak. Ez a jébalogok sorsa. Most, hogy bevégezte, tartozunk megvallani: nem volt ő rossz ember. Könnyelmű, kegyetlen, léha, de szíve, zsebe nyitva a kérő szóra, akkor is, ha üres volt. Halála illő életéhez. Akkor jött a vég, mikor elfogyott a van, elfogytak a kurtizánok, elfogyott a becsület, a gyönyörök szivárványa, nehéz borok mámora - a szenvedések tajtékos mélyében elmerülni: a bátorság is elfogyott új életet kezdeni. Megtagadta volna magát, ha becsületes garast költ, és nem az összecsalt és összelopkodott seregnyi aranypénzeket dobálta volna szét nagyúri mozdulatokkal. Párizs, a bomló szerelem városa lett a halálra ítélt siralomháza. Önmagának lett kegyelmes hóhéra. Átfutószálló cafat szobájában dörrent a pisztoly. Meg kell jegyezni: úri módon.

Történt mindez akkor, mikor lapok adták hírül, hogy merényletet terveztek, de lelepleződtek, a bolgár király ellen, továbbá Margit, a kengyelfutó nő, günyüasszony és gyalogsátán, ismét csalásra vetemedett, valamint Bodnár János hitös színköri csősz Hódsárrét viriliseihez eljuttatott közleményében lemondott csőszi státusáról, miszerint: "Tudomásomra jutott, hogy J. Balog és kommandója meg sem állt Párizsig, ahol tovább folytatták kétes üzelmeiket, s miután főbe lőtte magát, már visszatérni nem áll szándékában, így az engem ért sérelem már elintézést nem nyerhet, én a színháznak tájékára sem megyek, úgyhogy keressenek másik csőszt." Mi volt a sérelem oka? Pétör komájával egy szép napon, este felé, letelepedtek a színház garádicsára, pipákra gyújtottak, hogy megvitassák a világ forgandó dolgait, mikoris váratlanul jött egy fehérnép, fene szépasszony, kutyát vezetett, vagy a kutya őt, már megállapíthatatlan. Pétör komája tött egy megjegyzést, hogy: "hű, micsoda pirimadonna!". Erre tromfolt rá a mi csőszünk: "nem pirimadonna ez, hanem kutyapecér. Hát nem látod: kutyával van." Na, erre kapott egy hatalmas pofont Piritől, a damonnától, akiről később kiderült, hogy J. Balog társulatának egyik kurtizánja. Nagy volt a sérelem mindkét fél részéről, a dolog nem nyert elintézést, s most már, mint említettem, nem is fog soha.

Végezetül üzenem "ábrándos kislány" jeligéjű olvasómnak, hogy válaszoljon helyettem a fölvetett kérdésre a népdal:

"Nem jó, nem jó este a kapuba kiállni."