Csányi Erzsébet
A feledés mint szabadság

Az alkotás, az ihlet állapota valóban a feledés ködét feltételezi. Magány kell hozzá és az élet nyűgein való pillanatnyi, de erőteljes felülemelkedés. Felejteni minden külsőségest, s csak a megérzésekre összpontosítani. Valami fontosabbra emlékezni, egyfajta ősmúlttal töltekezni. Így hát feledni és emlékezni egyaránt nagyon jól kell tudnia annak, aki a művészettel kíván viszonyba keveredni.

A mitológiai történet szerint a múzsák az ihlet pillanatában képessé teszik a költőt arra, hogy emlékezzen az egyedül igaz képre, szóra. Hogy élesen körvonalazza, megragadja a káoszban a rendet, mert a születő mű a harmónia letéteményese.

Hogyan egyeztethető össze az alkotói hangulatnak ez a megfeszülő-összpontosító-fegyelmező racionalizmusa - az emlékezés - azzal a tejes ködben való lebegéssel - feledéssel -, ami egyben maga a szabadság, s ami a lét lényegiségével való kapcsolat zónáját jelenti?

Az ihlet pillanatában az erős fantáziaműködés Freud szerint is mind a három idősíkot magába foglalja. Az ábrándozás a folyamatos vágy fonalára fűzve a jelen, a múlt és a jövő nyomait is szükségszerűen hordja.

Emlékezés és feledés, összpontosítás és lebegés, ezeknek az ellentétes irányú tudaműködési folyamatoknak a kereszttüzében edződik a mű.

Teljes szabadságról tehát szó sem lehet. A feledés csak a fölösleges külső törmelékre vonatkozik, de ez is a szabadság egy különleges neme.

A teljes feledésből-szabadságból mű nem születik.