Aleksandar Šaranac
A Lem doktor-féle kúra

Azt mondod, elvesztetted a memóriádat? Látod, néha velem is megesik az ilyen. Hogy pontosabban fogalmazzak, minden egyes alkalommal, amikor eszméletvesztésig leiszom magam. És hidd el nekem, utána egy egész esztendőre van szükségem, hogy felidézzem ismét, amit egyetlen este felejtettem el. És ami, testvér, nem kevés. Ezért én ilyen esetekben az öreg Lem doktor receptje szerint járok el. Egyszerűen beülök az időgépbe, visszautazok a múltba, és ott útját állom a berúgásnak.

Felébredek én másnapos fejgörcsökkel a minap reggel. Észreveszem, hogy semmire sem emlékezem. Mindjárt tudom, hogy hányadán állok. Beülök az időgépbe, és visszatérek az előző estébe. A legjobbkor érkezem, nyomulok épp be a vendéglőbe.

- Megállj, be ne menj oda! - kiáltok még amolyan félig testet öltött állapotban. Látom, az a másik megtorpan, és sápadtan mered rám. Nem hiszi el a szemének, hogy önmagát látja. Hogy kicsit magához térjen, bevezetem a kocsmába, és rendelek egy kört. Mindent részletesen elmagyarázok neki, azt mondom: csak csínján az alkohollal, elveszíted tőle az emlékezeted. Azt feleli, rendben, és hogy jelét adja, milyen sokra tartja róla való gondoskodásomat, rendel nekünk egy újabb túrát. Azután felidézünk néhány közös gyermekkori emléket, hozzálátunk megemlékezni a régi szép időkről, s eldöntjük, hogy kutya bajunk se lesz, ha rendelünk még két italt; kigomboljuk a gallért és - rendelés rendelést követ - másnap mindketten teljesen emlékezettelen ébredünk. Természetesen kölcsönösen jól leszidjuk egymást, s arról vitatkozunk, ki tehet arról, hogy nem tudtunk megálljt parancsolni időben, de rájövünk, hogy ezt nem tudjuk megállapítani addig, amíg vissza nem szereztük a memóriánkat, és bepréseljük ezért magunkat az időgépbe. Ismét az utolsó pillanatban érkezünk, amikor már kisérem be magamat a vendéglőbe. Rohanunk, amennyire csak tudunk, s alig-alig sikerül az ajtó és mi közénk állni. A tegnap esti tandem teljesen zavarba jön, amit mi tüstént ki is használunk, a hónuk alá nyúlunk, és út közben elmagyarázzuk nekik, a vendéglőben eltöltött esténél mennyivel kellemesebb a városban tett séta, és hazavezetjük őket. Így az eset közmegelégedésre végződik.

Egy másik alkalommal, sokkal reménytelenebb a helyzet. Már meglehetősen kipirosodva találok magamra, és megértem azt, hogy senki, még saját magam sem akadályozhatom meg azt, hogy eszméletlenre ne igyam le magam. Erőszakot alkalmazása mellett döntök ezért, arra számítva, hogy még mindig jobb, ha pár véraláfutással, s nem pedig emlékek nélkül ébred másnap az a másik én. Lendületet veszek, hogy lekeverek neki egyet, aki azonban részegen megbillen, és kitér a pofon elől, de nem marad rest a törlesztéssel. A jelek szerint az ital hihetetlen erőt ad nekem, mert másnap egyadta kéken ébredek. Beülök az időgépbe, és visszatérek, hogy megnézzem, részegen hogyan döngölöm be józan önmagamat a sárgaföldbe. Eldöntöm, hogy ezúttal nem avatkozok a verekedésbe, nehogy még több verést kapjak, hanem inkább kivárom azt az egy évet, amíg az emlékezetem visszatér. Végső soron, az az egy esztendő nem is olyan hosszú.

Hát ide figyelj, ha jobban belegondolok, ez az időgép nem is olyan zseniális találmány. Jobb lesz, ha a problémáddal máshoz fordulsz.

Fordította: Beszédes István