Beke Ottó
Tükörképek

Szabó Palóc Attila A Remetelakban című szövege egyfelvonásos színdarab, a múlt heti Kilátóban jelent meg. Történetét tekintve a két központi szereplő, Emil és Tamás azonosulását beszéli el. A fejlődési irány fokozatos kibontakoztatásának elve, melynek jeleként a szöveg azonos jellemzőkkel ábrázolja a főszereplőket, megköveteli, hogy Emil és Tamás (jellemüket és cselekedeteiket tekintve egyaránt) egymás tükörképei legyenek. Színdarabról lévén szó, a szereplők analóg ábrázolása, majd pedig azonosulása nyelvi megnyilatkozásaik szövedékéből hámozható ki.

Emil és Tamás lelki alkatára egyaránt jellemző, hogy irtóznak a fegyverektől. Amikor Emil oda bobja társának az övében megbúvó pisztolyt, megkérdezi: "Még sohse volt ilyen a kezedben?", amire Tamás azt válaszolja, hogy "Csak puska... a katonaságnál". "... és irtóztál attól is!" (Emil), "Csak megvetéssel tudtam a kezembe venni..." (Tamás) Tamás tehát irtózik a fegyverektől. A katonaságban csupán megvetéssel tudta kezébe venni a puskát, ahogy most is megvetéssel tekint a barátjától átvett pisztolyra. Tamásnak ezt a lelki beállítottságát tapasztalva Emil azonnal leszögezi, hogy a fegyverekkel szemben tanúsított ellenszenv őrá is jellemző. "Látod ez is közös bennünk! De így kellett lennie. Neked kellett adnom a pisztolyt, mert én is ma fogtam először ilyet a kezembe, s nem engedhettem, hogy lemaradj mögöttem."

Gyermekkori élményeik, sőt anyáiknak külső megjelenése is hasonlóságot mutat. "Az én apám is korán meghalt (...) Még anyáink fényképei is hasonlítanak, ha jobban megnézed." (Emil) Szokásaikban is megdöbbentő hasonlóságok tapasztalhatók: "amikor legutóbb abban a külvárosi kis szállodában jártam Nórival, a kijelentkezésnél a recepciós épp könyvelt, és épp a te nevedet (vagyis Tamásét) írta a velünk szomszédos szoba száma mellé... Kilestem, ahogy odanyújtottam neki a hitelkártyámat. Nem igaz, mondtam, nem igaz, hogy ebben is egyformák vagyunk!" (Emil) Mindketten megcsalják feleségüket, sőt azonos szállodát, szomszédos szobát választanak a bűnös légyottok lebonyolításául. A két főszereplő tehát hasonló gyerekkori meghatározottságokkal és szokásokkal jelenik meg a darab narratívájában. Ezen felül azonos családi háttérrel rendelkeznek. Mindkettőjük, az apák elvesztése révén, félárva, s mindketten nős férfiak. Emil felesége Tüsi, Tamásé pedig Fanny. Dialógusukból kiderül, hogy a szövegben elbeszélt történéseket megelőzőleg Emil meggyilkolta Tamás feleségét, Fannyt. Tamás tehát amellett, hogy félárva, barátja gyilkossága folytán özveggyé vált. Mint már utaltam rá, s amint az értelmezés címével is érzékeltetni igyekeztem, személyeiket nem jellemezheti hosszabb ideig tartó különbözőség. A szöveg éppen azt beszéli el, hogy a két (azonos tulajdonságokkal, megegyező családi háttérrel) felvonuló szereplő cselekedetei - melyek puszta közjátékok gyanánt távolságot teremtenek az egymást másoló személyek között, megbolygatván, s ideig-óráig fölborítván a köztük lévő azonosságot -, az akció-reakció törvényének megfelelően, egy tett szülte tett folyományaként, miképpen simulnak el, szűnnek meg a különbözőségek, helyreállítva ezzel a két férfi közti analógiát.

Tüsi halála, melyet Emil megnyilatkozása kódol ("Tüsi ma reggel meghalt"), szimbolikus jelentésű. A nő elmúlásának átvitt értelműségét a következő, Emiltől kölcsönzött idézet értelmezi. "Ránéztem reggel Tüsire, ahogy felébredtem mellette az ágyban. Valami állat ész nélkül nyomta a dudát odakint az utcán. Még a holtakat is felébreszti vele, gondoltam... És Tüsi felébredt. Akkor már értettem, hogy igen... ő meghalt." A főszereplők sorsának alakulása a másolás technikáját követi. A szimbolikus jelentésű halálnak, melyet Emil a feleségét szemlélve észlelt, Tamás nejét is meg kell érintenie.

Az egymás tulajdonságait és sorsát másoló szereplők elve ekképpen tud érvényesülni. Emil nejének szimbolikus halála Tamás feleségén tükröződik: "És amikor rádöbbentem, hogy Tüsi meghalt (...), kinéztem az ablakon (...) és láttam Fannyt, ahogy az udvaron eteti a kutyákat, és az ő arca is ugyanolyan sápadt, az egész lénye ugyanolyan halottnak tetszett, mint Tüsi ott mellettem..." (Tamás) A nők átvitt értelmű elmúlását ok-okozati öszszefüggésben követi tulajdonképpeni (erőszakos) haláluk. "Hát nem lehetett csak ennyiben hagyni ezeket a dolgokat, be kellett segítenünk egy kicsit ezeknek a csajoknak... Nélkülünk még meghalni sem tudtak, olyan szoros a kötelék..." (Emil) Emil a szövegben ábrázolt történéseket megelőzőleg gyilkolta meg Fannyt, Tamás feleségét.

A megegyező tulajdonságokkal, azonos sorssal szereplő személyek másolása ezen a pontot csorbát szenved. A fegyverektől irtózó, félárva férfiak megegyezése, akik egyaránt megcsalták feleségüket, sőt mi több: a megcsalás aktusát egyazon szállodában, szomszédos szobákban hajtották végre, ideiglenesen megbomlik. Tamás figuratív özvegysége valóságossá válik. Mindenben megegyeznek tehát, csakhogy Tamás felesége ténylegesen halott, Emilé viszont csupán képletesen. A két személy elkülönböződése, amely az özvegység valóságos, illetve szimbolikus ténye körül játszódik le, csakis átmeneti lehet. Tükröződésük egyébként megszűnne. A történet szerkezetének és a szereplők szimmetrikus paradigmatizáltságának megfelelően Emilnek is át kell lépnie a figuratívból a szó szerinti özvegységbe. Tüsinek meg kell halnia.

A fenti érvelésnek megfelelően a szövegnek mozgósítania kell az asszonyt. Tüsi haladéktalanul meg is jelenik a színen: "belép az ajtón, csacsogva beszél", majd rövidke megszólalását követően "Tamás felkapja a földön heverő fegyverét, mindketten Tüsire céloznak, és egyszerre lőnek. Vér fröccsen, Tüsi holtan rogyik össze". A két férfi közti megfelelés átmeneti felbomlását követően ismételten helyreáll. Most már mindketten özvegyek. Ténylegesen azok. Emil és Tamás személye újból egymást tükrözi, másolja. A családi állapotukban beálló analógia azonban önmagában még nem lenne elegendő a két férfi személyének maradéktalan megfeleléséhez. Az egymás felé tekingető tükörképek cselekedeteiben megnyilvánuló azonos irányúság is szükségeltetik. A történet menete természetesen ezt is megoldja. Nem akármilyen módon léptek át a tulajdonképpeni özvegység talajára, hanem ebben is egymás segítségére voltak. Tamás gyilkolja meg Emil feleségét, vagyis Tüsit, s Emil Tamásét, vagyis Fannyt. Az azonosság tehát teljes mértékű: tulajdonságaikban, állapotukban és tetteikben egyaránt tapasztalható.

Amennyiben azonban a történet nem zárná le véglegesen Emil és Tamás sorsát, s ily módon a nyitottság kategóriájával élne, a főszereplők egymást tükröző arculatának olvasói illúziója veszélybe kerülne. Hogyan győződhetnénk meg róla, hogy Tamás és Emil személyének szimmetriája a továbbiakban is érintetlen marad? Mi szolgálhatna biztosítékként, hogy a szöveg határain túlmutató továbbgondolás nem szakítaná el egymástól az analógiában gyökerező személyeket? Létezne-e egyáltalán bármiféle garancia arra nézve, hogy a szereplők megmaradnak társuk másolásának funkciójában? Nem, semmiféle biztosíték sem lenne. A történet azonban ezt a problémát is megoldja. Mindkét szereplőt, Emilt és Tamást is az időközben megérkező rendőrség közbeavatkozásával a halottak közé utalja. "Ebben a pillanatban egy könnygázgránát repül be az ablakon, hatalmas füst kerekedik. Kintről több sorozatlövés hangja hallatszik, majd a bentről jövő lövöldözés (Tamás és Emil golyózáporának) hangja elhal. Amikor eloszlik a füst, Emil és Tamás kiterítve fekszik a földön."

Állandósul a főszereplők egymáshoz viszonyított azonossága. Emil és Tamás személye a nemlétezés állapotában véglegesen egymás tükörképeivé válnak.