Balogh István
Jaroslav a fellegekben

(Rádiójáték)

Személyek:

Jaroslav Hašek

Josef Švejk

Úristen

Arkangyal úr Gábriel

Szent Péter

Szerző

Szerző: Kedves Hallgatóim! Ma olyan történetet mesélek, amelynek se füle, se farka! Ámbár volt olyan kritikusom, ez egy gyomorbajos emberfaj, aki nem nevet soha semmin, nos, ő azt mondta, ez a történet a második évezred végén megesett balkáni béketárgyalásokat példázza. Én meg azt mondom, nem példálózunk, mert minek, a ma embere úgysem ért a példálózásokból. Különben is példálózni hülyeség, amint ez a történet is leginkább ehhez közelít.

Zene

Rádiójátékunk a Mennyország Kapuja előtt játszódik, pontosabban: túlnyomórészt ott történik minden. Leszámítva az előzményeket. Dehát az ógörög drámák világa óta tudjuk, hogy minden történésnek megvannak a maga előzményei, amelyek kiváltják a későbbi folyamatokat. Természetesen a mi esetünkben is így van. Rádiójátékunk történetének előzménye, hogy egy bizonyos cseh író, akit sokan világhírűnek tartanak, egynémelyek meg éppen a legnagyobbnak, megírt volna egy regényfolyamot, Josef Švejk katona kalandjait az első világháborúban. Szerzőnket utolérte végzete, orvosai szerint túlzott alkoholfogyasztása miatt. Dehát ez nem igaz! Történetünk épp erről szól, mert kiderítjük a színtiszta igazságot, hogy az Úristen nevében rendelte az égbe Prágából azt a bizonyos cseh írót, Jaroslav Hašeket, Arkangyal úr Gábriel, ugyanis segítséget kért tőle. Tudom, hogy csodálkozol eme állításomon, kedves hallgatóm, de ez a színtiszta igazság. Jaroslav urat csendben, virradat táján, fölszippantotta az ég.

Zene

Így adódott aztán, hogy Jaroslav úr, az ismert cseh író, valamint a prágai kocsmák és sörözők beavatott ismerője, miután hosszabb, kényszerű ágyban fekvés után letette a kanalat, egy ingó lajtorján találta magát, s arra eszmélt, hogy felhők között mászik-mászik, egyre felfelé.

Zene

Jaroslav: Mi a fenét keresek én egy létrán? S minek mászom felfelé? Hová vezet ez az ingó lajtorja? (Erősen szuszug, zihál, erőlködik.) Még lekárhozom róla. Akkor aztán annyi! Talpam alatt felhők, fejem fölött felhők. Mi ez a gomolygó világ?

Legalább valami feltételes megálló lenne errefelé, meg valami kocsma. A nyelvem odaragadt a szájpadlásomhoz. Nyelni se, köpni se tudok. Ilyen sem esett velem eddig!

Mit keresek én a fellegekben?

Zene

Szerző: Ám Jaroslav urat megsegítette az Úristen, mert mielőtt teljesen kimerült volna, s folyadék hiányában teljesen kiszáradt volna teste, mint egy öreg kostökzacskó, amelyet annakidején egy fogatlan számadó juhász kezében látott a magyar Alföld egyik pusztai csárdájában, gyöngyházfényű csapóajtóhoz vezette sora, az égi kiskapuhoz.

Jaroslav: (meglepődik) Nézd csak! Micsoda művészbejáró! És micsoda küszöb!

Szerző: Átlépi Jaroslav úr a küszöböt, mert a titkos, égi művészbejárónak is van küszöbe, a Menny Tornácán találja magát. Olyan az éppen, mint gazdag falusi parasztház oszlopos gangja. Középen díszes ajtó, ügyes faragóember munkája, rajta virágok, báránykák, pufók angyalkák, kígyóként tekergőző indák, középen a háromszögbe foglalt mindenlátó szem. A kapu mellett portásfülke, benne Szent Péter, az égi bebocsátó, de ő most nem látszik. A tornác előtt elhunytak, legyilkoltak, hősi halottak, balkáni háborúk áldozatainak végeláthatatlan tömege. Várják bebocsáttatásukat.

(Áttünés. Zene, majd lárma)

Tömeg: (Zúgolódik. Hangok, kiabálások.) Nyissátok ki a mennyek kapuját! Hol van Szent Péter? Velünk senki sem foglalkozik? Ezért estünk el a harctéren? Én a haza hőse vagyok! Úristen, tekints le ránk! Miért nem jön Szent Péter? Stb.

(Áttünés, zene, Mennyország)

Úristen: (dühösen) Arkangyalok! Csináljatok már valamit! Elegem van a tornác előtti zúgolódásból! Akárha a világ tengerei morajlanának nagy vihar előtt! Olyan tornádó előtt, amelyet nem én teremtettem! (meghökken) Hanem ki?! Tegyetek ott rendet, hogy bejöhessen a Paradicsomba, akinek itt a helye, a többivel meg le a Pokolba!

Gábriel: Teremtő Úristen! Nemsokára megérkezik a felmentő sereg!

Úristen: Sereg? Nincsenek még elegen a Mennyek Kapuja előtt?

Gábriel: Megoldjuk! Mindent megoldunk! Egy pillanat, és minden helyére kerül.

Úristen: Egy pillanat? Nekem egy pillanat annyi, mint az embereknek az örökkévalóság! Azt akarod, hogy az örökkévalóságig zúgolódjonak a megboldogultak?

Zene

Szerző: Ilyen hiábavaló párbeszédek zajlottak akkoriban az Úristen és Gábriel arkangyal között. De mire is célzott a főangyal, amikor azt jelezte Mennyei Teremtőnknek, hogy azonnal megjön a felmentő sereg?

Jól sejtitek, kedves hallgatóim, Jaroslav úrra célzott.

Ahogy Jaroslav úr belép a csapóajtón, eléáll egy ártatlanul mosolygó, katonasapkás, kövérkés, számára felettébb ismerősnek tűnő alak.

Švejk: Üdv néked, húsz korsók vitéze! Végre valaki, akivel komolyan lehet beszélni!

Jaroslav: (csodálkozva) Nahát! Te itt?

Švejk: Infanterist Josef Švejk, szolgálatra jelentkezem, egyéves önkéntes uram!

Jaroslav: Mi a fene van itt?

Švejk: Bonyodalom. Mennének befelé, de Szent Péter nem nyit kaput.

Jaroslav: Kik ezek?

Švejk: A harmadik balkáni háborúk hősi halottai, eltűntjei, de leginkább az áldozatai. Képzeld, ezek végül szétlőtték Szarajevót! Én megmondtam már annakidején, hogy oda még a császár, a legfelsőbb hadurunk, nagybácsikája is kárnak ment el. Őt is szétlőtték. Vagy hatot eresztettek a hasába!

Jaroslav: Harmadik balkáni háború? Hát nem kettő volt?

Švejk: Én mindig mondogattam, három az igazság! Senki nem hitte el nekem, csak az az úr a bolondokházában, aki Szent Cirillnek és Metódnak mondta magát, hogy dupla adagot kapjon ételből-italból. Persze hogy azok ott lent az ezred végén rendeztek még egy balkáni zivatart. A harmadikat. Mert soha nem férnek a bőrükbe!

Jaroslav: (csodálkozik) Az ezred végén? Jó sokáig mászhattam én azon a kegyetlen létrán! Hát csoda, hogy annyira megszomjaztam?! Švejk! Lehet itt inni valahol egy korsó sört?

Švejk: Itt nem lehet inni még vizet sem. Nem is vagyunk szomjasak.

Jaroslav: Én mindig szomjas vagyok!

Zene

(Nagy zúgás a mennyek kapuja előtt, megérkezik a Mindenható személyes követe, Arkangyal úr Gábriel.)

Gábriel: (szuszog, erőlködik) Ezek a szárnyak! Mindig megmacskásodnak, ha a hátamra akarom teríteni őket! ( Hivatalos hangon) Ön Jaroslav Hašek, a nagy cseh író?

Jaroslav: Én vagyok.

Gábriel: (elcsukló hangon) Mentsen meg bennünket, író úr!

Jaroslav: (elképedten) Én?

Gábriel: Ön. Mert itt már az Úristen tudománya is csődöt mondott. (felsóhajt) Nézzen csak be a portásfülkébe!

Jaroslav: (Hallani, hogy odalép) Ez lenne itt Szent Péter úr? Ül szegény magába roskadtan.

Gábriel: (fátyolos hangon) Hosszú idő óta nem szólal már meg, az Istennek sem. Ül csak, ül, se lát, se hall, orra padlóig lóg. A Mindenható azt hiszi, a Menny Kulcsa sincs már ott az övén.

Jaroslav: (kicsit biznytalanul) Arkangyal úr Gábriel, hogy tudnék én, bűnös lélek, segíteni az Égi Hatalmaknak? Az Állatok Világa című nagyszerű folyóiratnak voltam valaha a szerkesztője, s egykor a teremtésben konkuráltam Teremtő Atyánkkal is, aztán nagypéntek éjjelén a legkedvesebb prágai kuplerájban az asztal alá ittam feldkurát úr Otto Katzot, tudja, az a tábori pap, aki zsidó hitét cserélte katolikusra, s aki akkortájt éppen új hite vértanújának készült. Ezzel megbocsáthatatlan halálos bűnt követhettem el.

Gábriel: Nyugodj meg, fiam! Hogy ki a bűnös, azt az Úristen maga dönti el. Megkísértéseidről nem te krétázol, hanem mi, idefönt.

Jaroslav: Az mindjárt más. (kíváncsian) Mit tehetnék én, amit az égiek nem tudnak?

Gábriel: A dolog nyitja infanterist Josef Švejk kezében lehet.

Švejk: (lelkendezve) Istenem, de szépen beszél rólam az Arkangyal úr!

Jaroslav: (elképedve) Mi lehet a dolog nyitja, Švejk?

Švejk: (nyugodtan) A máriás.

Jaroslav, Gábriel: (megdöbbenve) A máriás?!

Švejk: Ja, uraim, a máriás, ha kettesben játsszák, komolyabb dolog, mint bármi a világon!

Zene (áttünés)

(mesélni kezd) Amikor hosszú bolyongás után idetaláltam a Mennyek Tornácára, Szent Péter nem akart beengedni.

Szent Péter: (nagyon hivatalosan) Állj meg, te legény! Te talán nem is ide tartozol!

Švejk: Az nem baj, kérem szépen.

Szent Péter: Mondd, hogy kerültél ide?

Švejk: Nem tudom, kérem szépen, de már leülnék egy kicsit, csak a lábaimat megpihentessem. Sokat jártam, azt hiszem, többször körbejártam a világot. Ez mind egy csendőrőrmester miatt történhetett így. Ő annakidején, még 1914-ben, amikor megüzentük a hadat Szerbiának, Putímban elfogott engem. Akkor szintén körbejárva Dél-Csehországot igyekeztem katonai egységemhez, a drága Lukáš főhadnagyhoz Česke Budejovicébe. Az őrmester, miután letartóztatott, mint nagyon veszélyes elemet, nagyon jól bánt vélem, még vacsorát meg sört is hozatott a helyi Kandúr vendéglőből, no ez az őrmester, bizonyos Flanderka, termett előttem mindig, s rámkiáltott, megint csavarogsz, te spion, mint annakidején? (dörzsöli a lábát) Milyen jót tesz, ez a dörzsölés a lábamnak. Mondd, kedves apó, én most hol vagyok?

Szent Péter: A Mennyország Kapujában.

Švejk: (meglepetten) Akkor te Szent Péter vagy?

Szent Péter: Én vagyok az égi bebocsátó.

Švejk: (hízelegve) Akkor bocsáss be engemet!

Szent Péter: (fontoskodva) Nem lehet! Mert te gyanús alak vagy. Látod, én ismerlek téged. Katonácskám, téged nem az Úristen teremtett, hanem egy cseh író. Lehetséges, hogy nem is jöhetsz be mihozzánk, mert ide csak Isten teremtményeit várjuk.

Švejk: (közbevág) Jaroslav úr, ama cseh író viszont Isten teremtménye! Amit ő megalkot, közvetve az is Isten műve.

Szent Péter: (elbizonytalanodik) Hm. Hm. Még igazad is lehet. Ki kell ezt alaposan vizsgálni!

Zene

Švejk: (újra mesél) És elment Szent Péter valahova. Én meg ideültem a garádicsra, unatkoztam nagyon, s elővettem zsebemből a kártyát. Rakosgatni kezdtem, csak úgy, minden cél nélkül, amikor visszajött Szent Péter:

Szent Péter: ( fontoskodva) Jól mondtam én! Ki kell vizsgálni a te ügyedet. Pontosan meg kell állapítani, kinek a teremtménye vagy! (közvetlenebb hangon) Mi az a kezedben?

Švejk: Kártya. Láttál már ilyet?

Szent Péter: (fontoskodva) Én ne láttam volna? Csak lenézek innen a földre, és mindent meglátok, mindenhova belelátok. A kártyákba is!

Švejk: Jó neked, ha belelátsz a kártyákba!

Szent Péter: Minden kártyajátékot tudok. A legnagyobb földi mesterektől lestem el a kártyamindenség lényegét.

Švejk: Bizony, végtelenek a te lehetőségeid.

Szent Péter: Furcsa, hogy már jó ideje nem jelentkezik bebocsáttatásra senki. Így semmi dolgom nincs. Agyoncsaphatnánk az időt.

Švejk: Csapjuk agyon! De én csak máriást játszom.

Szent Péter: (lekezelően) Legyen máriás!

Švejk: Itt a pénzem. Egy része jó ferencjóskás, a többi meg köztársasági. Rakjad ide te is a mennybéli pénzeket!

Szent Péter: A Mennyben nincsen pénz. Itt nincs is szükség rá. Nekünk minden megadatik.

Svejk: Nektek igen. De nekem? Hátha be sem mehetek? Akkor engem veszteség érhet. Olyan törlesztést nem kérek, mint amilyennel a siralom völgyében kecsegtettek a papok, Isten fizesse meg! Nekem valódi pénz kell.

Szent Péter: Igazad van. Majd teremtetek pénzt az Úristennel.

Švejk: (mérgesen) Hozomra játszanál? Sose gondoltam volna egy szentről, hogy nem akar fizetni.

Szent Péter: Fizetek én. Csak később. (magas lóról) Különben sem fogok veszíteni. Mondtam már én a legjobb mesterektől tanulhattam.

Švejk: De azért, ha mégis veszítenél?

Szent Péter: Zálogot adok.

Zene

Švejk: (Újra mesél Gábrielnek és Jaroslavnak) Szent Péter úr és én elkezdtünk szépen máriásozni. Egész idő alatt, míg tartott a játék, Szent Péter úr azt hajtogatta, ő az első mindenek előtt.

Én meg mindent megjátszottam, ő meg mindenbe belebukott. Végül mindent elnyertem tőle, de minthogy semmije sincsen, adóssága fejében zálogba adta nekem övéről a Szent Kapukulcsot!

Zene

Szerző: A famózus kártyaparti óta nem nyitható a Mennyeknek Kapuja, mert Szent Péter úr nem rendezte máig sem a tartozását. Švejk bebocsáttatásáról meg még nincs döntés, hja, Isten malmai bizony lassan őrölnek! Míg el nem dől sorsa, a Mindenható nem parancsolhat neki.

Jaroslav úr, az író, aki torzóban hagyta élete fő művét, mert az égiek elparancsolták a fehér papír mellől, hogy nekik segítsen, s ezért az emberiség szegényebb lett, mint lehetett volna, ha kicsit még itt marad az árnyékvilágban. De ez az égieknek nem jutott akkor eszükbe, mert ők a maguk dolgát tartják mindenek felett legfontosabbnak. No, Jaroslav úr előbb átkozni akarta sorsát infanterist Josef Švejk miatt. Majdnem kiszaladt száján, kellett nekem ilyen hülye regényhőst teremtenem, aki ráadásul úgy csal a kártyán, mint a güzü! De nyelvébe harapott, mert nem tudta, hogy a csalásra jó hasonlat-e a güzü? Aztán hosszan hümmögött, állát sejtelmesen simogatta, s végül így szólt:

Jaroslav: Arkangyal uram! Ez egy nehéz eset. Amint látom, Szent Péter úr, ahogy Jurajda szakácsunk mondogatta volt, a gaki állapotába esett. Most nézi a köldökét, mint a keleti bölcsek, s eltarthat még hosszú ideig, amíg megvilágosodik elméje.

Gábriel: (kétségbeesetten) Segítsen rajtunk, író úr, az ég is és a föld is hálás lesz önnek ezért! Láthatja, a Mindenható Úristen is tehetetlen, mert nem ő teremtette Svejket.

Jaroslav: Ja! Rólam ugyan elterjedt, hogy húsz korsók vitéze vagyok. De én isten nem vagyok. Parancsolni sem tudok. Švejk úr szuverén alak.

Švejk: Ugyan már, egyéves önkéntes uram! Lazábban! Nem látja, görcsbe rándult Arkangyal úr arca, s testét biztos a kínok kínja emészti. Rázkódnak a szárnyai!

Gábriel: (hangosan nyög)

Jaroslav: Én égi dolgokat nem tehetek! Bűnös vagyok, hatalmas az én vétkem, mert az Állatok Világa szerkesztőjeként világra segítettem Khún mérnök bolháját, amelyet a borostyánban fedeztem fel és teljesen vak volt, mert a prehisztiorikus vakondon élősködött, és ez is vak volt, mert az ükanyja a földalatti vak gőtével párosodott, és ez a gőte a posztojnai cseppkőbarlangban tanyázott, amely akkor a Balti-tengerig ért. Megalkottam szellemem sarából a kénhasú bálnát, az agyafúrt bubut, az ingerlő szarvas pacsuhát, amely egy házimacska a Kilimandzsáró tetején. Világosan látható a felsoroltakból, hogy teremtésben erősen konkuráltam az Úrral!

(engedékenyen) Na, ne remegjen itt tovább! Arkangyal úr Gábriel! Megmondhatja az Úristennek, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek megoldani ezt a felettébb komplikált helyzetet, amely azzal fenyeget, hogy felborulhat minden, amiről eddig azt hittük, hogy a legjobban és a legpontosabban megalkotta teremtéskor Mennyei Atyánk. ( felemeli hangját) Önnek, Infanterist úr, tökéletesen igaza van. A máriás, ha ketten játsszák, a legkomolyabb dolog a mindenségben.

Zene

Szerző: Jaroslav úr kisasztalt kért a tornácra, mellé meg két széket. Kívánsága az Úrnak nem jelentett akadályt.

Jaroslav: No, üljünk neki, Švejk úr! Itt a kártya, osszon! Kezdődjön a világ legmagasztosabb dolga, a kettesben máriás!

Gábriel: (megijed) De író úr! Mit cselekszik?

Jaroslav: (magabiztos) E gordiuszi csomót én megoldom! A dolog számomra most már rettentően egyszerű. Én éppen úgy csalhatok a kártyán, mint Švejk úr, egyszer visszanyerem tőle a Szent Kapukulcsot. Akkor majd odaadom Szent Péter úrnak, és minden hibátlanul működhet újra, mint a teremtés kezdetétől Švejk úr megjelenéséig.

Gábriel: (repesve) Ön zseniális ember!

Jaroslav: (fölényes) No, igen! Dehát...

Gábriel: (megijed) Mit dehát?

Jaroslav: Dehát ez hosszantartó, nehéz, idegeket megviselő, kegyetlenül őrlő folyamat lesz. Addig is ideteremthetne az Úristen egy jó korsó sört a prágai Szent Vencel sörözőből!

Zene

(érzékelteti az isteni csodát)

Szerző: Be sem fejezte mondatát a zseniális író, máris ott állt előtte hatalmas, gyöngyöző korsóban a habzó árpalé, Szent Gambrinus igazi remeke. De azonnal látta Jaroslav úr, hogy nem jól van így, s ezért szólt:

Jaroslav: Švejk úrnak is egyet!

Szerző: És úgy lőn. Az író, aki némelyek szerint a világ legjelentősebb alkotója, s aki néha egyéves önkéntes, látá, hogy így már jó. Az Úristen hatalma nagy. Aztán elkezdődött a nagy viadal, az ádáz csata, a kettesben máriás.

És folyik mind a mai napig, és ki tudja még meddig, mert hát, mint tudva lévő, ez a legnagyobb, legfontosabb és legfenségesebb dolog a mindenségben.

Ha az Úristen unja már az egészet, elküldi arkangyalát, nézné már meg, mi újság a Mennyek Kapuja előtt? Gábriel csak kibicelni tud, s ha halkan meg is kérdezné Jaroslav úrtól:

Gábriel: (könyörög) Író úr, hol tartunk már, mikor nyitjuk a kaput?

Szerző: Azt válaszolja erre a prágai sörözők beavatott ismerője:

Jaroslav: (fennhéjázva, dühösen) Ne zavarjon pitiáner dolgokkal, kérem, mondtam már, hogy ez a legkomplikáltabb ügy, amely a teremtés kezdete óta létrejött.

Gábriel: (hitevesztett) Az Úr úgy véli, ön, mint Švejk úr teremtő atyja, megparancsolhatja neki, hogy szolgáltassa vissza Szent Portás úrnak a kulcsát!

Jaroslav: (megdühödik) Mondtam már elégszer, hogy Švejk úr szuverén alak! Döntéseit én nem befolyásolhatom. Abban tökéletesen igaza van, hogy nem szolgáltatja vissza a kártyaadósság tisztázásáig a zálogot. Ha visszaadná törlesztés nélkül, s megtudnák az esetet a máriásozók lent a földön? Egy világ dőlne bennük össze. Ezt nem akarhatja az Úristen sem! (kissé megenyhül, hamiskásan súgja az arkangyalnak) Én vezetek most. Lehet, nemsokára győzök. Dolgozom rajta erősen.

Szerző: Még kacsint is az Úr szárnyas hírnöke felé, jelezvén, csak semmi pánik! Annakidején Szent Péter nem csalhatott, s ezért alulmaradt egy olyan dörzsölt máriásozóval szemben, mint Švejk úr.

Jaroslav: (magabiztos) Csak bízzanak bennem, én lépten-nyomon átejtem Švejket! Már igen gyönge a koncentrációja. De könyörgöm, ne zavarjanak minket! Ám esedezve kérjük Mennyei Seregek Urát, teremtsen ide nekünk két jó korsó sört az újonnan nyílt Dayton-kocsmából!

Švejk: (örömmel) Nekem baksört! Meg kortyocska sligovicát mellé!

Zene

Szerző: S ez is lőn. Mert az Úristen igazán hatalmas. És e történetnek még mindig nincsen vége, nem is lesz tán soha. Nézz csak szét a világban, kedves hallgatóm, leginkább azt veszed észre, hogy akik csak tehetik, hozatják ám a jó korsó söröket az Úristennel, isznak, mint a kefekötő, és módszeresen dolgoznak azon, hogy az örökkévalóságig eltartson az a feladat, amit az Úristen szabott ki rájuk. Javítaniuk kellene mindazon, amit Mennybéli Atyánk a teremtés pillanatában jóhiszeműen elkapkodott. Mert nem számolt az emberi furfanggal, tehetséggel, ami mindig olyan irányba hat, kevesebbet tenni, jobban, sokkal jobban élni!

A harmadik balkáni háborúk áldozatai, hősi halottai, elesettjei, eltűntjei, elemésztettjei, megnyuvasztottjai, akik Szent Péter kártyaadóssága miatt ott állnak még mindig a Mennyeknek Kapujában, majd megbékélnek sorsukkal is, egymással is. Lesz idejük hozzá! Hol van még az utolsó ítélet napja? Hacsak Arkangyal úr Gábriel meg nem unja a folytonos járkálást, és el nem küldi maga helyet Arkangyal úr Mikáélt, akinél ott az a bizonyos trombita, s azt, ha megfújja, jaj nekünk akkor, parázna bűnösöknek, istennel konkuráló íróknak, sörivóknak, borivóknak, kettesben máriásozóknak!