Kollár Árpád: post k. d. - avagy a kisebbségi irodalom bejövetele kisradonovácra

 

 

szögeket ver a plafonba, fényesre csiszolt

acélszögeket, az utca lomha bazaltkockái

 

közé, a padló repedéseibe tuszkolja az

isten árnyékát, azt célozza minden ütésével,

 

a hortyogó isten minden rezdülését követi,

könyvszagú, szigorú tenyerének íve.

 

kezének sebhelyeitől nyugtalan ez az elkurvult

város. izgága repedések, pergő idővakolat,

 

ikonná meredt dögszagú emlékhuzat;

kalasnyikov dance-re ropjuk már a kulti

 

béke táncot, koponyánkon ütemre koccannak

a szétfröccsent betűk. betűzd, tűzd be, tűzd ki

 

a málló házfalakra: hic fuit deže kostolanji, és tömd

szádba a kozmás szólepényt. - jöttek azután afféle

 

versturisták, bronzképű kulturlovagok. naftalingolyó

szemükkel mérték, kutatták sosemvolt emlékeinket:

 

"kezének sebhelyeitől nyugtalan ez az elkurvult város"

- mondták és bekukkantottak a szégyenlős üregekbe,

 

be a padló kámfor repedéseibe,

bele a buta bazaltkockák közé,

 

bele a város tátongó végbelébe,

még oda is bedugták izgága, kíváncsi naftalinszemük,

 

s mi illemtudó bennszülöttek büszkén mutogattuk a titkot,

amiről bárki többet tudhatott nálunk.

 

csak néha, különösen lusta és különösen poros délutánokon,

mikor álmosan legel a butaság a flaszter kátyúi között,

 

ha árnyék suhan át a délutáni szunyóka felett,

mertük elhinni: talán mégis itt járt közöttünk.