Kollár Árpád: post k. d. - avagy a kisebbségi irodalom bejövetele kisradonovácra
 
 
szögeket ver a plafonba, fényesre csiszolt
acélszögeket, az utca lomha bazaltkockái
 
közé, a padló repedéseibe tuszkolja az
isten árnyékát, azt célozza minden ütésével,
 
a hortyogó isten minden rezdülését követi,
könyvszagú, szigorú tenyerének íve.
 
kezének sebhelyeitől nyugtalan ez az elkurvult
város. izgága repedések, pergő idővakolat,
 
ikonná meredt dögszagú emlékhuzat;
kalasnyikov dance-re ropjuk már a kulti
 
béke táncot, koponyánkon ütemre koccannak
a szétfröccsent betűk. betűzd, tűzd be, tűzd ki
 
a málló házfalakra: hic fuit deže kostolanji, és tömd
szádba a kozmás szólepényt. - jöttek azután afféle
 
versturisták, bronzképű kulturlovagok. naftalingolyó
szemükkel mérték, kutatták sosemvolt emlékeinket:
 
"kezének sebhelyeitől nyugtalan ez az elkurvult város"
- mondták és bekukkantottak a szégyenlős üregekbe,
 
be a padló kámfor repedéseibe,
bele a buta bazaltkockák közé,
 
bele a város tátongó végbelébe,
még oda is bedugták izgága, kíváncsi naftalinszemük,
 
s mi illemtudó bennszülöttek büszkén mutogattuk a titkot,
amiről bárki többet tudhatott nálunk.
 
csak néha, különösen lusta és különösen poros délutánokon,
mikor álmosan legel a butaság a flaszter kátyúi között,
 
ha árnyék suhan át a délutáni szunyóka felett,
mertük elhinni: talán mégis itt járt közöttünk.