Zynthanova: kivonulás, városalapítás, (jó?) szomszédság
A zEtna harmadik (ezúttal nem csak) virtuális írótáborának felhívása

A zEtna 2003. évi virtuális írótalálkozója a Zynthanova: kivonulás, városalapítás, (jó?) szomszédság címet viseli. A műépítész Valkay Zoltán negyvenkilenc helyet jelölt ki a maga tervezte ún. bolygóváros jövendő polgárainak lakóhelyül. Lakójog elsősorban új szöveggel, másodsorban elektronikus formátumban felhasználható valamely társművészeti (főként képzőművészeti), illetve multimediális alkotással szerezhető.

1. A helyfoglalás folyamatosan a virtuális város negyvenkilenc e célra kijelölt lakóhelyének megteléséig tart, de legkésőbb 2003 októberének végéig. A helyfoglaló művek témája a kivonulás (visszatekintés a régi/elhagyni szánt lakóhelyre). A résztvevő az el nem foglaltak közül maga választhat lokációt, s ezáltal közvetlen szomszédot, ami a második fázist döntően befolyásolja.
2. A második fázis a városalapítás, az élő város megszervezése, illetve dialógus kezdeményezése (kötelező kapcsolatteremtés) a lakótársakkal.
3. A harmadik szakasz témái már az adott együttélés, a szomszédság mibenlétéből fakadnak (pl. közélet, politika, háború és béke, egyéb...).
4. Lehetőség van a menet közbeni betelepülésre is, amíg van szabad lakhely, azt elfoglalva, ha nincs, vendégségben egy befogadó barátnál, annak hozzájárulásával. A későn érkezőknek eleve kapcsolódniuk kell vendéglátójuk, vagy egy más városlakó mondandójához.
5. Amennyiben valamely részvevő kezdeményezi, és képes ehhez alkotótársakat bevonni, lehetőség van a fő témához kapcsolódó belső sorozat indítására.

A beérkező művek fizetőértékének elbírálását Valkay Zoltán (az új város főépítésze), Verebes Ernő (Zynthanova készülő himnuszának szerzője) és Beszédes István (a helyi Semmi Újság szerkesztője) összetételben valutavizsgáló bizottság végzi, s a bevándorlási engedély megadása mellett a legjobb alkotásokért pénzjutalommal is járó Pro (vagy inkább Kontra) Urbe díjakat is odaítél. Megalakítását követően a városvezetési feladatok végzését magisztrátus veszi át.

A virtuális írótalálkozó pár rendezvény erejéig kilép az elsődleges valóságba is, s reményeink szerint körvonalazza ezzel egy új, a zEtnán megszokott, megújulást, kapcsolatteremtést, játékos elmélyülést szolgáló szellemben zajló őszi-téli találkozó hagyományát.

A következő tájékozódást elősegítő alapító dokumentumok letölthetőek a www.zetna.org.yu/nova.html címről:
– lakóhelyek (várostérkép)
– a bolygóváros leírása
– a főépítész jegyzetei
– kemence-város
– a visszavonulás kertje
– a csillagokba írt város
– a dombon virág nő
– a kézlenyomatszerű város

Szövegek a nova@zetna.org.yu mail-címre küldhetőek.
Képzőművészeti alkotások emellett a zEtna postacímére (24400 Zenta, E. Kardelj rakpart 19/10.) is.

Belső sorozatok:
Volt egyszer egy ország (az Üzenet készülő 2003 téli számának témája)
A visszavonulás kertje (a zEtna Biopoétika rovatába)