Siralomvölgy

, a középkori katolikus dogma szerinti elnevezése szürke hétköznapjainknak, amely a történelem folyamán ugyan jelentőségét vesztette a köztudatban, evoluált, deevoulált, reevoulált? ( na jó a spanyolcsizma és a kaloda elmaradt), de a szürke homokszemek megmaradtak, s megmaradtak az emberek is, kisbetűvel vagy éppen naggyal, embere válogatja. A Király ugyanúgy trónol, csak éppen koronáját, palástját cserélte fel mobiltelefonra, hitelkártyára, s vadiúj Armani öltönyre. S maradt a fuldoklás is. A levegőért kapkodás, miközben igyekszünk kikecmeregni óráról-órára, napról-napra, évről-évre, közben talán becsapjuk magunkat egy-két apró nyalókaédes álommal, előre elárult meglepetéssel, s hisszük, még egy napot megértünk, megéltünk, vagy csupán átvészeltünk., pedig csupán süllyedünk önmagunk kakofónikus sötétségébe. Saját asztrológusunk fülünkbe súgja azt, "azt, amit senki más, s még saját magam se tudhatok magamról," pár hasas bankjegyért még az átkot is feloldja rólunk, persze ha emellett kizárólag az Álomgyár űdítőjét fogyasztom, s mellé huszadik alkalommal is megnézem a fantázialovagok fénykard csatáját légüres térben. A reklámra adni kell. Isaura csókot nyom lázban égő arcomra minden este félnyolc után, csakis a TVX-en, ezt kell nézni, a sztárriporter pedig kisgyermeket fojt kaviárba, mert a napi híradagért mindenkinek meg kell küzdenie, így neki is, a Légszomj butik kölcsönöltönyében. Hajadat dörgöld sósavval, kiváló szer a korpásodás ellen, toroköblítőként pedig patkányméreg, vagy legalább is egy olcsó konyak a szabadkai piacon. Mert That s Way of Life! Ösztönök felböffenése miután rálakatoltad a kulcsot mindennapi szalmaszáladra, s minden este Alahhoz, az Úrhoz, Buddhához, vagy éppen Belzebubhoz fordulsz egy kis igazi szíverősítőért, közben holnapra megigéred, hogy holnapra új ember leszel (kisbetűvel, nagybetűvel, embere válogatja), s nem ébreszt benned pajzán vágyakat Dobó Kata, ahogy leteríti a gonoszt az Európa Expressz elsőosztályán... Ha egyikhez sem megy, akkor marad a varázsdoboz, Isaurával, a sztárriporterrel (a Légszomj butik kölcsönöltönyében), s a remény, hogy ma kihúzzák számaidat, vagy éppen legalább nyersz egy reklámpólót, de csakis azt, amelyen pirossal írja azt, hogy :"Túlélő".

Horváth Zsolt- Tádé
tadeus@sksyu.net