Beke Ottó
A félreértésről

Ugye ismered, amikor írás avagy beszéd közben a szöveg bonyolításának fő irányítója már nem te vagy?

Ugye ismered, amikor a jelölőkkel való szakadatlan küzdelem során a szavak remegő és szerelmesen egymásba kapaszkodó szintagmái átveszik fölötted az uralmat, s már nem te vagy az, aki egymás mellé illeszti a szavakat; azt, amikor már nem te írod a szöveget, hanem az ír téged?

"Tollbamondás vagyok, - így szól a költészet (...) a szemed előtt formálódom." (Derrida)

Ugye ismered (nehogy félreértsd: ez nem vers, nem akar verssé válni, csupán így van tördelve: így tördelte magát); tehát ugye ismered, amikor szöveget olvasva rejtett jelentéseket lehelsz piros rúzsos ajkaiddal a sorok közé; amikor sosem hallott és ismeretlen szándékok erdő-susogása lepi el a képernyő felületét; amikor a föléledő jelentések és szándékok furcsa alakokba rendeződnek, majd izzó-tüzes ruhát öltenek magukra, amitől te megrémülsz és hátrálsz, pedig a kivonatolt erdő-susogások meg az izzó-susogó ruhák csak pillanatnyi lát(szat)képek voltak az értelmezés tájékán, hogy pillanatnyi pihenő, lélegzetvétel után sebesen libbenjenek szét a denotáció egén?

Ugye ismered a félreértést?