Danyi Zoltán
Fejezetek

Papír és toll

Bevett egy fájdalomcsillapítót, néha egy nyugtatót, máskor megivott fél üveg pálinkát. Várta, hogy elmúlik, hogy majdcsak elmúlik valahogy. Elmúlik a tél, a tavasz, a nyár. Vagy a fűszeres ősz legalább.

A konyhaasztalhoz ült, és bekapcsolta az olvasólámpát. Szerette, ahogy a korán sötétedő délutánokon a papírlapot megvilágítja, az arca pedig árnyékban marad.

Szardíniát reggelizem

Mindennap pontosan akkor, amikor a szomszéd lakásban bekapcsolják a rádiót, a házunkkal szemben levő udvaron nyílik a rozzant kertkapu, és belép rajta egy ápolatlan külsejű, kopaszodó, szakállas férfi, szűk és kopott melegítőben meg házi papucsban. Egy mocskos fekete edényből tápot szór az udvaron tolakodó csirkéknek, azután megfordul, kilép az udvarból, és a kaput behúzza maga után. Soha nem sikerül elsőre becsuknia, a kapu mindig kinyílik, és a férfinak mindennap ugyanúgy vissza kell lépnie egyet. Másnap, amikor a Kossuth a pontos időt jelzi ("Hat óra van. Híreket mondunk."), a kopott melegítős férfi ismét jön, kinyitja a rozzant kertkaput, megeteti a csirkéket, behúzza maga mögött a kaput, de kinyílik, így hát visszalép egyet, és becsukja rendesen.

Újév másnapján is így történt, pontosan reggel hatkor, amikor keserű izzadsággal a nyakam körül felriadtam.

A rozzant kertkapu kinyílt, és belépett rajta az ápolatlan külsejű férfi házi papucsban, a koszos edényből tápot szórt a csirkéknek, azután a kertkaput behúzta maga után, de nem sikerült elsőre becsuknia, ezért visszalépett, és becsukta rendesen. A szomszéd lakásban a híreket mondták. A nyakam körül nyirkos izzadsággal ébredtem.

Halkonzervet reggeliztem, kenyér nélkül. Az olajos falatokat rágcsálva azon gondolkodtam, hogy lényegében kétféle ember létezik: érzékeny ember és sértődékeny ember.

Az érzékeny ember - gondoltam, miközben egy pohár vizet engedtem magamnak - megértő és szolgálatkész, azonban nem önfeláldozó. Ha valami aljasságot vesz észre, azonnal hátat fordít. Következésképpen, ha túl sok igazságtalanság veszi körül, az érzékeny ember teljesen elszigetelődik, ami a végletekig megviseli. Hiszen, gondoltam, nem magányra született: az elzárkózást nem neki találták ki, ezért ha ilyesmire kényszerül, az érzékeny ember végtelenül szenved. Kimegy a folyó-, vagy tó-, vagy tengerpartra, a hullámokat nézi, és a semmibe bámul.

Vele ellentétben a sértődékeny embert nehezebb kiszámítani. Mindenekelőtt önmagát, legfőképpen a saját érdekét tartja szem előtt. Ha megsértik, azonnal bosszún, elégtételen és előnyszerzésen töri a fejét. Ugyanakkor azonban, mivel hiú, mindenáron leplezni akarja a sértettségét, édeskés mosollyal úgy tesz, mintha mi sem történt volna, látszólag elfelejti az egészet, közben pedig végig azon töpreng, hogy miként állhatna bosszút a lehető leghatásosabban.

A megfelelő pillanatban, az éj leple alatt, amikor senki sem gondolná, a sértődékeny ember az ellenfél háza elé lopózik, és ökölnyi kavicsokkal megcélozva, diribdarabra töri a hálószoba összes ablakát, gondoltam, és kiittam a maradék vizet a pohárból.

Aznap kezdett esni, és egész délelőtt hullt a hó. Persze nem maradt meg, délutánra nyom nélkül elolvadt.

Nevetnek a porban

Mindenszentek napja volt, a délutánok korán sötétedtek. A napraforgómagot rágcsáló férfi megkavarta tepsijében a gesztenyét. Vérszínű parázs száll az alacsony égbolt felé, fekete korommal elvegyülve.

Iszkander Edrahimmal a padon ültünk, Bogdán mellett. Musztafa, mivel a padon már nem fért el, a háromlábú sámlin foglalt helyet.

Iszkander egy sárga fűszálat rágcsált, Musztafa ábrákat rajzolt a levegőbe, én hunyorogva fürdettem arcom a kései, gyenge napfényben. Amikor Bogdán az olvasás feléhez ért, mindhárman hangosan felnevettünk. És azután már nem is tudtuk abbahagyni. Addig kacagtunk az oldalunkat fogva, hogy végül Bogdán is nevetni kezdett. Először csak halkan, maga elé, majd egyre hangosabban. Végül mind a négyen ledőltünk a padról, arcunk belesimult a porba.

Musztafa még akkor is a könnyeit törölgette, és egyre csak azt hajtogatta: "Tovább, tovább!"