Fekete J. József
Státus van, jövőkép nincs¹

"A Balkán, a Balkán. Már a nevét illetően is egyesek úgy magyarázzák, hogy a hegyből, hegyláncolatból származik. Én nem így tudom, hanem hogy a 'bal'-ból, ami mézet jelent és a 'kan'-ból, ami viszont vért jelent."

Bordás Győző: Katonaszökevény

A vajdasági magyar irodalom sorsa egyenes arányban áll a vajdasági magyarság sorsával. Tehát az lesz vele, ami velünk. Nem vagyok túl optimista, ugyanis a demográfiai jelek és a politikai konstellációk arra utalnak, hogy mértani haladványban kifejezhető sebességgel veszünk ki erről a vidékről, mégcsak nem is annak az árán, hogy áttelepülések nyomán beolvadunk az anyaországi nemzettestbe, hanem egyszerűen fizikailag megsemmisülünk itt, és ugyanez lesz a sorsa a vajdasági magyar irodalomnak is, aminek immár emberöltőt meghaladó múltja van, s ami belátható időn belül regionális magyar irodalomként a lexikonokba kerül majd. De a hátralevő ki tudja hány évtizedet azért - nem tudom mennyire futja időnkből és energiánkból - alkotó emberek munkái jelzik majd, tehát irodalmunk nem veszik el, azonban szemmel láthatóan nincs lehetősége beolvadni az egyetemes és általános magyar irodalomba, megmarad egy különleges produktumnak, ami magán viseli a regionalitás jellemzőit, megőrzi kapcsolatát az itteni más nyelvű irodalmakkal, kapcsolatát természetesen az anyaországi irodalommal, az emigrációs magyar irodalommal, amit szebben szórványirodalomnak neveznek, illetve Magyarország EU-csatlakozásával minden ilyen megkülönböztetés értelmét veszíti, és kapcsolatát a világirodalommal. S miként eddig is, a továbbiakban is ezeket a kapcsolatokat a szervilizmus, az alárendeltség folyamatosan ható tudata határozza meg. A hátra lévő idő felbecsléséhez nem árt tudni, hogy a szórványokban a felezési idő 12-13 év. Ahol ma százan élnek, 12 év múlva 50-en, 25 év múlva 25-en, 38 év múlva 12-13-an lesznek. Aztán hatan, hárman. S ami a szórvány sorsa, az a sors vár a ma még tömbmagyarságra is.² A 2003-as Kanizsai Írótábor tanácskozásán elhangzott vitanyitómnak dióhéjban ez volt a mondandója. Akkor nem volt alkalmam szólni a magyarságot egészében érintő globalizáció hatásáról, aminek azonban már akkor is tapasztalható volt porhintéses politizálási nyomulása a határon túli magyarok irányában.

"Kötelesség és nyűg, szakmai kihívás és a szimbolikus politizálás eszköze a határon túli magyarság." Ezzel a mondattal kezdi Hushegyi Gábor Törzsök Erika Kisebbségek változó világban című könyvének ismertetését az ÉS-ben,³ és ezt a mondatot akkor értelmezzük helyesen, hogy ha tudjuk, a papírra vetője maga is a határon túli magyarság soraiba tartozik. Ha nem határon túli vetette volna papírra ezt a mondatot, iróniát éreznénk mögötte, pökhendi fölényeskedést esetleg, a határon kívül rekedtekkel való pengeváltás kezdeményezésére is gondolhatnánk, ám az, hogy egy határon túli írta ezt a mondatot egy másik határon túli szerző könyve kapcsán, teljesen más olvasatot követel: megállapításait kőkemény valóságként éli meg a - megint csak egy másik határon túli - olvasó. A Pozsonyból vizsgálódó szerző azt tapasztalta, hogy az ezredforduló táján megjelent számos, aktív politikusok és kutatók által írott, a határon túli magyarság kérdéseivel foglalkozó kötet közül egyedül Törzsök Erika könyve tekinthető kritikai platformot érvényesítőnek, olyannak, amely új alternatívákat tár elénk a jól hangzó és lelkesítő szólamok kliséi helyett.

Lássuk elsőként, miből is fakadnak ezek az olykor jól hangzó, olykor lelkesítő szólamok, vagy visszataszítóan megkopott klisék! A magyarság tulajdonképpen addig élt egységes nemzeti keretben, amíg az ország nem volt független. Gazdasági, kulturális fejlődését az 1867-es kiegyezés gyorsította⁴, Ausztria motiváló hatására rohamos fejlődés kezdődött, olyan, amire se korábban, se később nem volt példa a magyarság életében, és amilyenre a magyarországi kormányzó és ellenzéki pártok elsöprő többsége a 2004. május elsejei EU-csatlakozást követően számít.⁵ A felfelé ívelő gazdasági tendenciát, a polgáriasodás útjait egyengető társadalmi átrendeződést, a civilizációs vívmányoknak a kulturális értékekbe való átminősülését Trianon nemzeti tragédiája törte derékba, aminek következtében a magyarok nemzeti szuverenitást szereztek, de innentől fogva csupán a csonka nemzet szuverenitásáról beszélhetünk, hiszen az önállóság megszerzésének ára a nemzetcsonkítás volt, a trianoni határok tiszta magyar lakosságú területeket is utódállamokhoz csatoltak. A nemzetépítés vágyálma ennélfogva letért a demokratikus folyamatok éltetésének útjáról az elcsatolt nemzettestek potenciális visszaszerzését célzó "kulturális nemzetépítés"⁶ szellemét engedte ki a soha se kellően ledugaszolt palackból, így a Horthy-korszak politikájának következtében "revánsvágyó, kultúrfölényt hangoztató, antiliberális, provinciális és 'neobarokk'⁷ Fekete Balázs értékelése szerint: "Nem kétséges, hogy a trianoni békeszerződés után alapjaiban megváltozott helyzet nem megfelelő és rendkívül egyirányú érzelmi megközelítése, a saját felelősség szinte teljes feltáratlansága egyértelműen szerepet játszott abban, hogy Magyarország a két háború közötti időszakban olyan társadalmi és politikai kényszerpályára sodródott, ami alapvetően lehetetlenné tette a nemzetközi viszonyok összefüggéseinek helyes felismerését, és egy megfelelő - a nemzeti érdekeket hosszú távon szem előtt tartó - politika kialakítását."⁸ A kommunista érában ügyesen megideologizálta a hatalom az "elszakított nemzetrészek" kérdését: a szocialista államok internacionalista testvériségének eszméje fölöslegessé tette a határokon kívül rekedtekkel való foglalkozást, vagyis egyszerűen a szőnyeg alá söpörte a kérdést, vagyis a kötelességet gerjesztő, nyűgöt teremtő, szimbolikus politizálásra kényszerítő - mondjuk ki: problémát. A probléma jegelése lehetetlenné tette a kérdés össztársadalmi feldolgozást mind Magyarországon, mind az elszakított nemzetrészeket magába foglaló, környező államokban.

S hol állunk a jelen pillanatban? Bozóki András, a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke szerint: " A 2004-ben beteljesült régi álom, az európai integráció, az unióba való belépés egyúttal azt jelenti, hogy lassan-lassan begyógyíthatók a trianoni sebek. Azt ígéri, hogy a sérült nemzettudatra épülő, állami szintre emelt etnocentrikus revánspolitika meghaladható."⁹ Igen ám, de milyen áron ­ kérdezhetjük megint? Nem a határokon kívül rekedtek újbóli cserbenhagyásáról van szó a csatlakozási porhintés mögött? - vetődik fel a gyanú az ezerszer kijátszott kisebbségiben. Nem csak a szőnyeg alá söprés ismétlődik? Hiszen a határon kívül rekedteket, az "elcsatolt nemzetrészeket" magukba olvasztó államokat, azokat, amelyek most kívül rekedtek az unión, azokat is egyszer, biztosan nem hamarosan, kebelére öleli az egységesülő Európa? Mert bizony a 2004-es csatlakozási körből kimaradók között igencsak sok a magyar nemzetiségű, de nem magyar állampolgárságú, magyar érzelmű polgár. Rájuk vonatkozik a leplezetlen "lassan - lassan" - időbeli megjelölés.¹⁰

Mit gondol minderről a magyarországi magyar? Amikor 2003 tavaszán az EU-csatlakozásról tartottak népszavazást, a választópolgároknak csupán a 45,6 százaléka voksolt, kevesebben, mint a csatlakozásra váró országok bármelyikében. Egy későbbi fölmérés kimutatta, hogy az absztinensek között ugyanannyian helyeselték a csatlakozást, mint amennyien szavazatukkal is támogatták azt. Mi vezérelte a passzív támogatókat? Minden bizonnyal a Monarchia idejéből visszamaradt, és a szovjeturalom évtizedeiben megcsontosodott polgári frusztráció, ami azt a meggyőződést gerjeszti, hogy a változás eleve jó, de haszonélvezője nem a személy szerinti szavazópolgár lesz, hanem a gazdasági és politikai oligarchia erősödik majd, amely már előre "lebeszélte az egészet". A szavazástól való távolmaradás ilyen vetületben passzív ellenállásnak tűnik, ami a dolog rosszra fordultával könnyen előhúzható, és kijelenthető: Én nem szavaztam! A választói aktivitás hiányának Bozóki András a következő olvasatát adja: "a nemzettudat szempontjából az emberek nem tulajdonítanak döntő jelentőséget a csatlakozásnak, vagy pedig a nemzettudat kérdései - több mint nyolcvan évvel Trianon után - a kisebb, radikális csoportok kivételével nem számítanak égető problémának a lakosság többsége számára." Más szóval, aki ma még nem érzi marginális kérdésnek az "elszakított nemzetrész", a határokon kívül rekedt magyarság ügyét, azt tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy a magyarság európai integrációja a magyarság határmódosítás nélküli integrálódását ígérő mézesmadzag mellett ugyanakkor a nemzetcsonkítás sajátos - vélhetően ideiglenes - megerősítése is részben. "Európának nincs oka, joga hencegni."¹¹ Ráadásul az se kizárt, hogy Susan Sontagnak van igaza, amikor azt állítja, hogy "Európa a múlt".12

Miben is rejlenek a Törzsök Erika által (is) felkínált új alternatívák? A mai, magyarországi megközelítések tulajdonképpen két platformról közelítenek a témához. "Az első és egyben legradikálisabb a határon túliak és a magyarországiak politikai, társadalmi, szociális, gazdasági, kulturális és nyelvi homogenizálását hirdeti, amely a határok feletti nemzetegyesítési politikai folyamat nemzeti-konzervatív elképzelésének szeretné alárendelni a határon túliak cselekvését és gondolkodását. A második koncepció mérsékeltebb, ez ugyanis árnyaltabb képet formál a különböző politikai, jogi, társadalmi, gazdasági keretek között élő magyar közösségek helyzetéről, ám elvitatja a határon túli magyar közösségek autochtonitását, töredéktársadalommá degradálja őket, figyelmen kívül hagyva a többségi nemzettel és a régióval fenntartott kapcsolatrendszerüket."¹³ A Törzsök Erika által képviselt liberális megközelítésből fakadó harmadik alternatíva elutasítja az aszimmetriát megtestesítő paternalizmust, a martiriológiát, a szimbolikus politizálásra épülő, a kultúrfölényt hangsúlyozó ellenzéki és kormányzati magatartást, és ehelyett a tények tudomásulvételére helyezi a hangsúlyt, valamint arra, hogy a magyarországi felelős kormányzati szervek szembesüljenek a tudomásul vett tényekkel. Ehhez persze, bármennyire fájó is, el kell vetni a határon túli archaikus homogén magyarságtudatot feltételező tudománytalan elképzelést, és a magyarországi, valamint a határokon kívül rekedt magyarság viszonyát nem szabad csupán a magyar-magyar viszonyra redukálni, hiszen a globalizációs folyamatok, Magyarország EU-s csatlakozása új gazdasági, szociális és migrációs helyzetbe hozta az ottani magyarságot, a határon kívül rekedtek pedig az illető ország belső viszonyainak diktátuma szerint élnek, és a szimbolikus politizálás szólamaival ellentétben őket is helyzetbe hozta a globalizáció. Ne feledjük, hogy a csatlakozás előkészületeinek idejében, a státustörvény megfogalmazásakor és a határokon kívül rekedtek autonómiatörekvéseinek deklarációiban újfent felvetődött a nemzeti identitás tartalmának firtatása, annak meghatározási szükségszerűsége, hogy "mi a magyar", "ki a magyar".¹⁴ Ezekre a kérdésekre egyelőre nem létezik egyértelmű, hivatalos, érvényes meghatározása, de az biztos, hogy "többféle hiteles és konstruktív módon lehet magyarnak lenni"¹⁵: "A keletre - a sumérokig - visszatekintő 'turáni magyar' és holdudvara éppúgy létező és meghatározott körökben érvényes tudati és érzületi minta, akárcsak a nemzeti kötelék minden változatát elutasító 'világpolgáriság'".¹⁶ A magyarságtudat mellé most már intézményesen hitelesítve odakívánkozik az európaiság¹⁷ ismérve, ami metaforikus kivetülésében a gazdasági haladás és érvényesülés, a polgári biztonság és a mindennapi élet civilizációs eredményeinek reménye testesül meg. S valljuk be, csábítóbb perspektívát kínál, mint a határokon kívül rekedt nemzettársakkal szembeni empátia, vagy szimpátia. Pataki Ferenc szociálpszichológus¹⁸ a kettős identitástudat működésében rejlő potenciális veszélyekre figyelmeztet: "Ma még csak sejthetjük, hogy a kettős (tudniillik a nemzeti és az európai) érdekérvényesítés egyidejű kényszere s a 'nemzeti - az európai ­- a globális' együttlátása mifajta nehézségeket támaszt. Az integrációs fejlemények nyomában elővételezhető a>partikularitások lázadása': a nemzeti-etnikai, regionális, korporatív ideologikus-hiedelmi, vallási és értékválasztási dilemmák kiéleződése és folyamatos konfrontációja." Ugyanő fejti ki, hogy "a történelem nem kínál más alternatívát e fenyegetésekkel [bevándorlók, vallási türelmetlenség, elzárkózó autonómiák stb.] és a kordában tartható feszültségekkel szemben, mint az új életminőséget és közös jövőprogramot képviselő Európa eszméjét." Tőkéczki László meglátása szerint egyik is, másik is túl fekete. A sokszínűség, s ebbe beleértendő a multikulturalitás¹⁹ felszámolása szerinte feleslegessé teszi az emberek nyolcvan százalékát, egy elért technikai szint felett ugyanis egyre kevesebb termelőre lesz szükség, ugyanakkor egyre nagyobb tömegek válnak képességek és iskoláztatás hiányában, vagy a lakóhely rossz pozicionálása folytán termelési résztvevőként alkalmatlanná. Ennyit a jövőprogramról. Az életminőségről pedig: "Az úgynevezett tudományos-technikai, majd kommunikációs-informatikai 'forradalom' nem tud új embert teremteni, legfeljebb mérhetetlen zavart tud okozni az emberi fejekben mindaz, ami egyre ellenőrizhetetlenebbül körbefonja őket. Az értékkötöttség nélküli tudás és információk önző célokat szolgáló spekulációkká és látszatokká növekedve degradálnak emberségükben tömegeket. A médiavezérelt tömegtársadalom pillanatnyilag még soknyelvű, de már egylényegű zsigeri világot épít, amelyben a libertinizmus nevében tiltják meg a valóban alternatív életformákat, világnézeteket, gondolatokat és érzéseket. Európa értékmentesítése immár eléggé előrehaladott állapotban van. A permisszivitás már olyan mértékű, hogy az átcsap tiltásokba mindazokkal szemben, akik hagyományaikhoz, szerves életformáik kötöttségeihez ragaszkodnak."²⁰

Mindezek alapján nagyon is kézenfekvő Hushegyi Gábornak Törzsök Erika könyve nyomán fakadó megállapítása, miszerint: "Magyarország előző és jelenlegi kormánya lebecsülte mind a globalizáció és a határon túliak modernizációs készségét, igényét, mind az EU-csatlakozásból természetesen következhető migrációt. Ez utóbbi legjobb bizonyítéka a státustörvény, annak filozófiája, amely ebben az új történelmi helyzetben, a személyek szabad mozgása mellett egy hamis modernizációellenes szülőföldön való boldogulás ideát erőltet." Tehát a legújabb kor filozófiájából még mindig nem veszett ki a manicheus megosztás évezredes elve, az európai integráció közhelyesen olvasztótégelyként emlegetett működésében - a globalizáció motorjában, az európai - nemzeti skizofréniában továbbra is ott működik a Mi és az Ők megosztottsága, ami a francia polgári forradalomtól kezdve az Erény és a Bűn szimbólumaiban öltött testet, ma pedig, a mi, határon kívül rekedtek szempontjából a Bent lévők és a Kint maradtak kettősségében tárgyiasul. Igaz, mozdul egy szűk réteg, amely aktív ellenállást kínál a majd évszázados kirekesztés elfogadásával szemben, amely a lehatárontúliazókat tartja határon túliaknak, de ez kevés, szinte elhanyagolható polgári magatartás, a nemzeti büszkeség sziket törő virágzása, ám a lényegen semmit se változtat.

Státus van, de a jövőkép hiányzik.

Nem csak a határokon túl, hanem azokon belül is kérdéses a jövőkép megléte. Tellér Gyula írja erről az Európa fényben-homályban című dolgozatában: "a nemzetek, köztük a magyarok jövőjére vonatkozó jóslás lehetetlen. Csak annyit mondhatunk: a nemzetért, fennmaradásáért, kibontakozásáért immár elsősorban a politika alatti szférákban nyílik cselekvési tér. A nemzetet csak önmaga tarthatja fenn és védheti meg, s ehhez immár az eddigieknél sokkal kevesebb eszköz áll rendelkezésére. [...] Amennyire a nemzet tagja védelmezi a nemzetet, annyira képes a nemzet védelmezni a hozzá tartozókat. Itt nekem is csak kérdéseim vannak. Van-e veszélytudatunk? Elég erősek vagyunk a védekezésre? És főleg az önkifejtésre? - Lojálisak lehetünk nagyobb szervezeti keretekhez akkor is, ha azonosságunk nemzeti. Volt már ilyen a magyar történelemben. Most újra meg kell tanulnunk. S hogy még pontosan mi mindent, nem látható előre."²¹

1 Hozzászólás az 52. Magyarkanizsai Írótábor Egyik lábunk Európában, a másik a Balkánon, a szívünk pedig.? - témájú tanácskozásához, melyre ma kerül sor a városháza dísztermében

2 Gazda József közlése

3 Hushegyi Gábor: Modernizáció vagy skanzen. Törzsök Erika: Kisebbségek változó világban. A Református Egyház Misztófalusi Kis Miklós Sajtóközpontja. Kolozsvár. 2003. Élet és Irodalom. 2004/29

4 "Nem véletlen, hogy a magyar történelem 'leggyümölcsözőbb' időszakai az önálló magyar államiság első öt évtizede, illetve az úgynevezett>boldog békeidők' korszaka (1867 1914) azokkal esnek egybe, amikor Magyarország mind gazdasági, mind politikai és kulturális értelemben az Occidens, azaz a Nyugat része volt. Ezzel ellentétben, amikor Magyarország a közép-kelet európai történelem sajátosságai miatt az Orientalishoz sodródott, akkor mindig a visszafejlődés vagy a stagnálás jellemezte az ország és így a magyarság helyzetét is." Fekete Balázs: A visszanyert történelem. Nagyvilág, 2004/8; 669. o.

5 A témát részletesen kifejti Palócz Éva, A Konjunktúra-, Piackutató és Számítástechnikai Rt. (Kopint - Datorg) tudományos igazgatója az Élet és Irodalom 2004. május 28-i számában adott interjújában: A csatlakozás felér az 1867-es kiegyezéssel.

6 Bozóki András: Az európai csatlakozás dilemmái. Mozgó Világ. 2004/5

7 uő.

8 Fekete Balázs: A visszanyert történelem. Nagyvilág 2004/08; 667. o.

9 Uő.

10 Bozóki András optimizmusa egy ötven évvel ezelőtt Nyugat-Európával kapcsolatos meglátásra alapul: "Amíg az államok kizárólag a nemzeti szuverenitás alapján szerveződnek, nem lesz béke Európában. [...] Az európai országok lehetőségei túlságosan korlátozottak ahhoz, hogy egymagukban biztosítani tudják népeiknek a gazdasági prosperitást és a legfontosabb szociális eredményeket. Az európai államoknak következésképp föderációva, úgymond európai entitássá kell szerveződniük, ami lehetővé teszi számukra a gazdasági egységesülést." Bozóki Jean Monnét-t Ernest Witrich: After 1992: The United States of Europe. New York - London. 1989. Routledge, 24 - könyve alapján idézi.

11 Konrád György: Belépőbeszéd. Mozgó Világ. 2004/5. Az előadás elhangzott az Európai Unió kapujában című, 2004. április 16 - 17-én a parlamentben rendezett nemzetközi konferencián.

12 Vö. Nagyvilág, 2004/8; 664. o.

13 Hushegyi Gábor

14 Eleddig az is tisztázatlan kérdés, hogy az egyesült Európa nemzetek egyesülése-e, vagy egy új, nemzetek fölé helyezkedő és helyezhető identitás.

15 Pataki Ferenc: Az európai identitás kérdőjelei. Mozgó Világ. 2004/5. Az előadás elhangzott az Európai Unió kapujában című, 2004. április 16 - 17-én a parlamentben rendezett nemzetközi konferencián,.

16 Uő.

17 ". az európai identitás alapja a kereszténység, a szabadságot és a racionalitást önálló értékeknek tekintő filozófia, a római jogból kisarjadó belső jog és a múlt tiszteletén alapuló és különböző nyelveken megszólaló kultúra." Lánczi András: Nemzetek és Európa. Nagyvilág. 2004/8; 676. o.

18 Akadémikus, a Pszichológiai Intézet Széchenyi-díjas kutatóprofesszora, egyetemi tanár (ELTE).

19 "Az olyan sokat dicsért multikulturalitásnak semmilyen többlete nincs, ha az csak primitivizáló libertinus keveredés és keverés. Színvonalas művelődéshez öntudat és honosítani, hasznosítani képes saját kultúra szükséges, tehát elhatároltság, ami nem 'kirekesztés', hanem a létezés rendje." Tőkéczki László: A nemzetek és Európa. Nagyvilág. 2004/8; 686. o.

20 Tőkéczki László: A nemzetek és Európa. Nagyvilág. 2004/8; 685. o.

21 Nagyvilág. 2004/8; 674 . 678. o.