Gobby Fehér Gyula
A törvény summája

1. A tanár szerint az egész világ kifejezhető számokban.

2. A számok mögött mennyiség és minőség, viszonyok és szorzatok, növekvő és csökkenő adatok, összeadandó és kivonandó lehetőségek bújnak meg.

3. A tanár fizetése éppen elég volt az albérletre, az élelemre, minden évben egy új ruhára, két pár cipőre, három szaklap előfizetésére.

4. Egy héten huszonhat órát tartott, három lyukasórája volt, kétszer ment el a sakkszövetségbe, kétszer moziba, szombaton táncra, vasárnap a szüleihez.

5. Egy harmadikos tanulólány különórákat kért tőle. Nem hitt a sikerben, de a lány szülei egy különóráért hatszáz dinárt fizettek. Heti három óra ezernyolcszáz dinárt tett ki. Havonta ötezer négyszáz dinárt, közben egész fizetése nyolcezer százötven dinár volt.

6. A tanulót Eszternek hívták. Két melle olyan volt, mint két hatalmas kúp. Két karja olyan, mint a henger.

7. Eszter semmit sem értett a matematikából. A tanár megállapította, hogy Eszter nem érti a világot. Megkísérelte megmagyarázni neki.

8. A második héten összefeküdtek.

9. A harmadik héten minden alkalommal háromszor voltak együtt.

10. A negyedik héten Eszter jeles osztályzatot kapott.

11. Ötödik héten Eszter nem jött el a keddi órára, a tanár éjjel tizenegykor kereste otthon telefonon.

12. Hatodik héten a tanár felkereste Eszter szüleit, megkérte tőlük a lányuk kezét. Eszter édesapja tizennégy perc vita után kilökte a tanárt az előszoba ajtaján.

13. Hetedik héten a gimnázium igazgatója két másik kolléga jelenlétében kihallgatta a történtekről a tanárt, majd megkérte, hogy saját érdekében azonnal mondjon fel.

14. A tanár kileste Esztert, szerelmet vallott, és két percig csókolgatta a kezét. Eszter közölte vele, hogy a tornatanár százkilencvenegy centi magas, nyolcvanhét kiló, a farka harminc centi hosszú.

15. Eszter kijelentette, hogy a világ nemcsak számokból áll. Szereti az erős embereket, utálja a matematikát, és ha feleségül megy a tornatanárhoz, akkor reggel kilenc óráig fog aludni.

16. A tanár újabb kihallgatást kért az igazgatótól, de az nem fogadta. Azonnali felmondását János bácsi, az iskolaszolga kézbesítette számára.

17. A tanár kiszámította, hogy maradék pénze még tizenegy napra elég. Csak abban az esetben, ha naponta fél kiló fekete kenyeret, egy liter tejet és egy pohár joghurtot fogyaszt.

18. Huszonegy általános iskolát, tizennégy középiskolát hívott fel munkát keresve. Mindenütt erkölcsi bizonyítványt kértek.

19. A tizedik nap reggelén nem borotválkozott meg.

20. Tizenegyedik napon kiment az új temető melletti vágányra. A zombori gyors tizenhét perc húsz másodpercet késett.

21. A szerelvény mindössze hat kocsiból állt.

22. Két sírásó támaszkodott a lapátra. Nézd. Mondta a borostás. Nézd, az a paci levetette a zakóját.

23. Lesz munkánk. Mondta az alacsonyabbik. Senki se menti meg ezt az alakot.

24. 1996. november hatodikán délelőtt 10 óra negyvenkét perc harmincöt másodperckor vágta át a Zomborból érkező vonat a tanár nyakát.

25. A rendőrség a zakó zsebében egy Édes Eszteremnek címzésű levelet talált, amelyet azonnal archivált, mert nyilvánvalóan az öngyilkosság elkövetésének dokumentuma volt.