Gobby Fehér Gyula
Elenyésznek én napjaim

Esmeraldának én hordtam a tejet a közeli önkiszolgálóból.

Esmeraldát Rózsinak hívták, de a szálloda vendégei miatt kénytelen volt nevet változtatni. Esmeralda éppen nekem való lány volt, de mire megismertem, a város férfihadának vált a célpontjává. Sokat keresett, a legtöbbet az igazgató úr vette el tőle. Mindnyájan belőle éltünk, akik ott dolgoztunk. A portás is, a pincérek is, a takarítónők is, még én is, aki kifutófiú voltam.

Beleszerettem Esmeraldába.

Tejet ivott, és folyamatosan öltözött előttem. Cseppet sem haragudott, ha Rózsinak szólítottam. Korsóból itta a tejet, közben ledobta magáról a ruhát. Kortyintott, majd kikapcsolta a melltartóját is. Kortyintott, majd kikereste a fogasról az új számhoz szükséges öltözéket. Az öltözék leginkább egy színes, pókhálószerű rongy volt. Mikor eligazgatta magán, több korty tejet ivott.

Szép vagyok? Kérdezte.

Én mindig ugyanazokkal a szavakkal válaszoltam.

Nagyon szép vagy.

Eleinte azt hittem, figyel a szavamra. Később csúnya szavakat soroltam fel.

Ronda dög vagy. Mondtam. A kövér Dorogi szeretője. A Roncsák kapcája. A Krancsár kurvája.

Mindig mosolygott, igazított a haján, aztán szaladt énekelni.

Éjjel a folyosó végén, a futószőnyegen aludtam, hogy lássam, ki járt a szobájában. Nappal én takarítottam az öltözőt, hogy megérinthessem a székét, megsimogathassam a tárgyait, elolvashassam leveleit.

Szép vagyok? Kérdezte, mikor testére igazította a soron levő pókhálót.

Rózsika, szeretlek. Mondtam. Testem, lelkem a tiéd.

Csak mosolygott, és szaladt a tapsoló férfiak elé.

Rózsika, légy az enyém. Mondtam. Lehet, hogy szegények leszünk, de egész életünkben szeretjük egymást.

Mosolygott, és ivott még egy korty hideg tejet.

Rózsika, nem tudom elviselni az életet nélküled. Mondtam. Ha arra gondolok, hogy mások bámulják a kebledet, mások simogatják a fenekedet, mások ölébe ülsz, én megbolondulok.

Mosolygott, aztán kiment a szálló nagytermébe, ahonnan vihogás, taps, és fület hasító kiabálás hallatszott.

Rózsika, feleségül veszlek. Mondtam. Te leszel gyermekeim anyja.

Kortyolt a tejből, aztán kiszaladt. Nem voltam képes elviselni a férfiak üvöltését. A nagyterem úgy harsogott, mintha farkasok laktak volna benne. Másnap tej helyett egy aranygyűrűt adtam neki. Nem vette el tőlem, türelmetlenül lökte el a kezem.

Rózsika szeretlek. Mondtam.

Hol a tejem? Kérdezte.

Rózsika, vágyok rád. Mondtam.

Egy átkozott üveg tejet sem vagy képes idehozni? Kérdezte.

Rózsika, elmegyünk innen örökre. Mondtam. Te leszel gyermekeim anyja.

A sarokba vágta az aranygyűrűt, letépte magáról a pókhálót.

Hol az igazgató? Ordította. Ebben a vacak vidéki szállóban már tejet sem ihat az ember?

Rózsika, szerelmem. Mondtam.

Hülyékkel vagyok kénytelen dolgozni? Kérdezte.

Rózsika, egyetlen szerelmem. Mondtam.

Dobjátok ki. Ordította az öltözőbe berontó pincéreknek. Én mindig idiótákkal kerülök össze?

Aztán csak ültem mellette egyedül. A kés a mellében, én a tükör előtt. Éreztem, nincs tovább. Az öltöző hirtelen hidegnek tűnt, mintha az új lakó érkezéséig kikapcsolták volna a fűtést.