Gulyás József
Találkozás a Hídemberrel

T. Örök Csabával, a Hídemberrel (így nevezte magát) beszélgetünk az utcán, Szabadkán. Összefutottunk. A boltból jöttem s egyszer csak előttem teremett ruganyos lépteivel.

- Hirtelen azt hittem, Újvidéken vagyok - mondom neki - és megijedtem, mert nem emlékeztem rá, hogy elutaztam volna.

- Én meg azt hittem - válaszol -, hogy téged látlak, de csakugyan te vagy - és hozzáteszi - olvaslak.

(A Magyar Szóban folyó Feljegyzéseimre céloz.)

- Én is téged - ebben a percben. Mert ezt mondod, de azt gondolod: Ezeket én már mind rég megírtam, de jobban, legalábbis, teszed hozzá (magadban), meg tudtam volna írni.

- Nohát.

- Most fáj az neked, hogy megírtalak?

- Fáj. a lábam a cipőben. Mit gondolsz, hol van ide Újvidék?

- Elég messze lehet. De nem gyalog jöttél talán?

- Dehogynem! Vonattal. Nekem a repülő a járművem.

- Tudom. Mallorcára jártál vele borért, a titós időkben, én meg szalmát ettem kenyér nélkül. És mind a ketten szocialisták vagyunk, igaz? Még valameddig. Két utolsó. Ameddig, addig.

- Igen, titkon - vág közbe.

- Hát nem egészen. Egyikünk például nem. De a lényeg most: Fáj az neked, hogy megírtalak?

- Háttee, tulajdonképpen nem, igen, nem. De én most temetésre jöttem.

- Jó helyen vagy. Korán jöttél, igaz, kicsit korán, korábban, de kezdetét vette már a dolog.

- A rokonaim.

- Neked vannak rokonaid is? Te, te. boldog.

- Anyám ágán.

- Csakugyan nem Újvidéken vagyok? Ott még én is az lehetnék, a kritikusaim közelében, noha anti-boldog, de az az igazi vagy igazibb, nem?

- Haj-haj.

- Haj ám. De ha egyszer te is templomba járó ember leszel, mint Németh Pista, imádkozzál értem is, te ruganyos, már csak félruganyos léptű barátom. és köss békét azokkal, akikre úgy haragszom. vagy ők haragszanak rám?... mint én magamra, náluk is jobban, csak más okból.