Sáfrány Attila versei
Véges-végtelen
Az első lépésig a névtelen időt
elképzelni,
gondolatban megérinteni magad,
ám addig is kié lesz az idő
mindig a retteneté,
pedig te sem vagy már gyermek
az idő megközelített
vele a félelem is,
de hol maradt az a mozdulat?
Kétségbeesés
Imbolygó menés
(És, és, és)
És(z)be vésett
Az idő
(Valaki elkésett)
Határok szegélyén
Az erek útján a szívig,
a vöröstől a fehérig
elterülő mélyben, ott benn,
csend ülte meg az embert,
majd a semmiből kirobbant a hang.
Az óriások nevetnek így.
És a halál.
Vetés és elvetés
A lírát elvetettük
az ősz napjaiban,
s isteni könnyek esőjében
kikeltek abból a rímek;
majd azokat is elvetettük
- maradék magunkat megettük -,
az előbbi siralommal együtt
a tél fagyára bíztuk,
hogy szabadon legyünk
egyedül.
