Szakmány Piroska versei

Szőlő

mosom a fürtöt
kezembe simul
bogár mászik elő
pár szem elgurul
mint újságzörgésre
reggel az álmom

a csapot elzárom
s míg a szökött
szőlőszemet ízlelem
konstatálom
édes valahol
most is vagy
és fájsz nekem
mint ez az eső
kitartóan
csendesen

Narancs madaram

hiába küzdök éjről-éjre
sikítva görcsben
menekülve
homályos szobákban
avitt kárpitok közt
kezdődik újból a kín
társam csak egy volt
időn és téren át
a holtak tavából
érkezett hozzám
de ma ő is
elhagyott
az ablak szilánkjain
narancs madaram
drága vére
állhatok egyedül
a magam határain
szédülve

Parittya

magamba fáradtam
elég a sok tinta
a sok kétágú kín
érzelem
a hajam és a szívem
gubancos spárgaköteg
a konyhai fiókban
elkerül az álom
a szobában molylepke
köröz pedig utálom
teát főztem most hűl
az imám mint egy kavics
elrepül észrevétlenül

Ez is

ez a nap is egy
sovány szelet
a mindenségből
az idő szárnyának
tolla hullik
harang kondul
a toronyban komoran
és egy szelíd
sosem hallott
hang odabenn
néha sajog
hogy piciny a seb
mit a létbe karcolunk
s egyszer összeomlik
minden amik voltunk
s lenni mertünk
de ha majd lehullunk
te halk isten
tartsd alánk
hűvös markodat