Balázs Attila
Mindig*
Mindig rád gondolok, édesem! Arra a koromfekete madárra két kemény combod között.
Átkelvén a körúton, miközben dübörögnek a villanyökör-villamosok. Göndör madár? Tülkölnek az autók, s szidnak villanó tükreikből a taxisok.
Én csak a te bodor öledre gondolok.
Bútorüzlet előtt, oh! Székek, szekrények, daráltfa-darabok! Fiókok, ágyak, friss asztalok:
én csak a tiédre gondolok.
Amikor a postás csönget.
(Amikor megint.)
Amikor a villanyszámlát hozzák.
Amikor a zsebemet motozzák.
Amikor a maradék örömet kobozzák.
Amikor ki akarják kapcsolni a telefont.
Amikor lehordanak, hogy miért tettem, amit tettem a szemeteskukába.
Amikor a tolóablak előtt félretolnak, hogy tessék, csak toljam ide magam bátran holnap - ez is egy ok:
Édesem, én csak rád... én csak rád, de mindig rád:
gondolok.
Amikor kapatosan átkacsázok az Erzsébet hídon, s amikor a guta kerülget, úgy mászok fel a meredek hegyoldalon, fel a sorjázó lépcsőkön. Kapaszkodom veszett gorillaként, habzó szájjal a várban koslatok:
Kedvesem, oh, édes kedvesem, régi nyomok egy borospince környékén - lőré(s)ben az igazság! -, a barom konok:
In vino veritas, kezdetben félszáraz szerelmem, én megintcsak rád, de nagyon gondolok.
Mert benne vagy te minden verejtékező spricceremben, szinkópásan lüktető eremben, félrecsúszott sérvkötőmben, a cipőm kopásában, az idő múlásában. Vándorbotom fáradt görbülésében. Seggem ülésében.
NEDVESEM!
Benne vagy a tarkóm gyöngyözésében. Az odalenn piszkosan kanyargó Szürke Duna tükrében, az éhenkórász sirályok röptében, a roggyantan ívelő, kicsontozódó hidakban. Az unott, babasegg-arcú pincérnő fénylő, pedánsan borotvált lábikrájában stb.
Kaláris, kaláris...
Egy klárisért a Klári is.
DE TE!
Benne vagy a toronyóra méricskélő kongásában. Arrébb tévé üvölt fel, közvetkezésképp abban is benne vagy. A hordószónokok döngésében. Itt van például T., aki hablatyol hebehurgyán. Szemérmed Nelson Mandela bölcs feje ősz tincsek nélkül, Fidel szakálla kubai szivar nélkül, Gorbacsov képzelt parókája. Pincérnő, szemüveget kérek! Üvegszemüregem az asztalterítőt leokádja.
Mindenütt szőr nő(l).
Tiszta gyapjú - PURE WOOL! Nekem viszont minden szálam kihull.
Édesem, lóg a nyelvem! Ezekből is láthatod, hogy én mindig csupáncsak tereád fogadok - fél-bohémul múló, felfordult, félretaposott, félreragozott, félrelobogtatott, félrelapozott, kellőképp meg nem alapozott, másoktól elháborúzott, elgonoszult életemben.
.............
Oh, politikák! Zászlók, vezérek!
Mindenki hallgat, amikor kérdek.
Polgárháborúk, útlevelek, határok, köztünk is egyre mélyül az árok.
Polgárháborúk, útlevelek, határok, a te arcodon is mélyülnek a ráncok. Napfény, Hélia D(é), hol vagy, hol vagy te, hé? Édesem, szép nőm? Betegen emelkedő hőm.
Háborúk, történelmek, tűnt kényelmek. Pusztába ordított kérelmek. Részeg, duhaj esték, ki itt a kifingó azték?
Éjszakák, rémült ordítások:
- Anyám, vak vagyok!
Közben csak a kurva Tungsram purcant ki megint, haslövéses pénztárca int, de azért jó balkáni angolként:
- Főúr, ha borra is, most innék egy kis szilva-gint!
A fák között tökig az avar, nagy itt is a zűrzavar.
Drágám!
Ne dobd el az égő cigarettát! Amúgy hát tényleg döglött kígyóként lazul a nadrágszíj, fillérekért megfeszülsz, akár az íj. Ha pattan. Pöttömül pöszmötölsz - azt mondják: "Halihó, már adtam!".
OH, KEDVESEM! Polgárháborúk, csukló csiklók, faszt se érő útlevelek és bekattant határok, valahányunkon ül valami fura átok.
OH, KEDVESEM! Polgárháborúk, útlevelek, határok, lelkünkben is egyre feneketlenebb az árok.
OH, KEDVESEM! Polgárháborúk, útlevelek, határok, utánunk már csak a tatárok!
(Könnyedébben!)
Kapd el az adminisztratív néni csecsét, hátha meglesz a fontos pecsét!
Kapd el az adminisztratív bácsi pöcsét, hátha érdekedben mozdítja az öccsét.
IHAJ, CSUHAJ! (Jebiga.)
Én mindig a pinádra gondolok. Édesem. Arra a szurokfekete kanlégy-fogóra két puhuló combod között. Egyszer volt egy szinte hadnagyocska, bádog- vagy ólomvégű cigaretta, srapnelhüvely. Kartárs, kartács, futóárok, messze a tengeri homárok. Egyébként köszönöm, talán még jó(l) vagyok, csókoltatnak téged a "nagyok", miközben a (magyar) Nap felettünk ragyog. (!)
Polgárháborúk, útlevelek, határok. Hova tovább?
Ül, sőt guggol felettünk, hogy meglegyen a kellő táv, a Kényszerű Átok.
De Te csak gyere velem, Édesem! Akár a pingvinek földjére. Lesz ott sok erotika, kevesebb retorika. Mi elfelejteni madzsar, megtanulni pingvin. Szopni málnaíz jégcsap potyán, közösen kifigurázni jegesmedve. Lenni jó szórakozás. Medvét majd szétvetni méreg. Nap lemenni, mi baszni nyomban, majd aludni soká deden. Lábadról lenyalatott érdesen a selyem harisnya. Senki nem látni minket töksötét. Aludni töksötét. Ragadozó eltörni saját boka, omázsa... Kotorska. Szarajevó, Vukovár, Eszék, varjak itták ki az emberek eszét?
Ez pedig itt a felsejlő vég.
Visszaút nincs - ez a gondolat itt: "valóságos kincs".
AND szól a borzas holló:
- Bús picsába! NEVER MORE! Visszamenni, ha nincs már vész, nem lehet azt ALWAYS.
P.S. DÁRLING! BÉBI! Ha hülyén is, de én mindig... Mindig csak rángatom... Rángatom, csavarom, facsarom, gyötröm, kifordítom, ráncigálom, cincálom - ezeket a nem-vers, néha duplán vagy triplán kopogó mondatokat. Akár húrsorvadásig. Szent Antal pedig csak néz. Nem szól semmit.
Polgárháborúk, útlevelek, határok, legjobb lesz, ha megint lefáradok.
Nézem a plafont bután, ki itt az eszét eldobta orangután?
Összeszorítom maradék fogam, puha paplanba mégiscsak: eresztem magam.
Elfogyott a kék.
Távol felettünk az ég.
Lelkem legmélye kavarog, egyszer még a pinádba kavarok!
Ennyit minden nosztalgiáról. Csók.
Polgárháborúk, útlevelek...
* Részlet Balázs Attila: Vágyak gyűjteménye (Új Palatinus-Könyvesház) című regényéből. Megjelent a 76. Ünnepi Könyvhétre.