Balogh István
Átváltozás

Amelyben Szent Pál prédikál minékünk arról, hogyan akart nemzete színe előtt Kajafás, a kooptált főpap Pilátussá lenni.

A nyugati kultúrkör, amelybe hitünk szerint első királyunk, Szent István óta mi, magyarok is beletartoznánk, eszmei alapvetésében két nagy gondolkodó áll. Platón, az ógörög filozófus, aki a metlikai tölgyfák alatt heverészve beszélgetett tanítványaival, s akinek dialógusai kapcsán azt találta mondani Whitehead, hogy az őt követő gondolkodók tételei (mindmáig) csak filozófiai lábjegyzetek lehetnek a nagy ógörög gondolataihoz. E nagy gondolkodó mellesleg megtagadta a demokráciát, s követői, tanítványai között számos demokráciaellenes összeesküvő találtatott. Az ógörög filozófus dialógusai nem csak gondolkodási mintánk alapvetését jelentik, de útmutatóink abban is, hogyan vitatkozzunk, hogyan fejtsük ki nézeteinket, miként igyekezzünk meggyőzni igazunkról hallgatóságunkat. Platónt azóta sem tudjuk túlszárnyalni. Miért? Mert ő utálta és elítélte a hazugságot, elvetette a lódítást, mint érvelési alapot, zseniális gondolkodó volt és valóságos művésze az irónia megfogalmazásának.

A másik eszmei alapvetőnk cselekvő egyéniség volt, Szent Pál. Ismerjük őt, mint kereszténygyűlölő Saulust is, kinek elméje megvilágosodott a damaszkuszi úton, mert találkozott a föltámadt Jézussal, és nem átallott világot váltani, hív szolgájává lenni a keresztény gondolatoknak. Leveleket írt a krisztusi követőkhöz, s e levelekben világot sarkaiból kiemelő cselekvésekre buzdított, amelyeket a követők végre is hajtottak, s ki is fordult sarkaiból az akkori világ. Szent Pál sok helyen megfordult, prédikált a gyülekezetekben. Körünkben is járt, csak emlékezni nem akar senki erre, mifelénk. Pedig, miután fellépett a legnagyobb és legbecsesebb székesegyházunk szószékére, arról regélt, hogyan is történt Jézus urunk elítélése, kínszenvedése, s mi esett keresztre feszítése után. Némelyek azt mondják, hogy Szent Pál mindezt a pisidiai Antiókhiában prédikálta, mások meg azt, hogy ő a mi tájékunkon sohasem járt. Mindezen személyek ugyancsak tévednek, vagy félrevezetni akarnak minket, hívő utódait István szent királyunknak, mert volt (és van) egy másik Antiókhia is, mely a miénk, s amely vagyon a Kelen hegy lábánál, ahol Szent Pál szintén megfordult, hittérítő útja erre is elvezetett, szólott is mihozzánk, s bizony mondom néktek, nem sok sikerrel.

Fellépett hát Szent Pál legbecsesebb szószékünkre, s prédikálni kezdett, minékünk, okulásul a jóra. Elmondta Jézus urunk történetét, különösképpen azt hangsúlyozta, miként fogadták tanításait, cselekedeteit és csodatételeit a jeruzsálemi egyház hamis módon felkent vezetői. Fennhangon hirdették ama álnok férfiak azt, hogy egy ácsmester fia, kinek anyja Mária, s kinek testvérei Jakab, Józsué, Simon és Júdás, s akinek nővérei is vannak, hogyan taníthat zsinagógában csak úgy, hogy hallgatói álmélkodnak rajta! Szent Pál dörgő hangon bizonyított nékünk, s idézte Jézus kijelentését, nincsen próféta tisztesség nélkül, csak az ő hazájában és házában!

Aztán bekövetkezett a naiv Júdás tanítvány szerencsétlen szerepe, elárultatása után elfogták Krisztusunkat s vitték Kajafás, a kooptált főpap elé, akit Annás, az ipa, varázsolt puccsszerűen e tisztségébe, sokaknak ámulására. A nép viszont örült e kooptálásnak, igazán remélte ettől sorsa jobbra fordulását.

Egybegyűltek hát Kajafásnál a főpapok, az angazsált írástudók és a vének elkötelezettjei, s keresték Jézus urunk ellen a hamis bizonyságot. Valójában nem találtak semmi kivetnivalót, de félrevezető ötleteiket azonnal közhírré tették, hangoztatták a nép előtt a hamisat, mintha igaz lenne, bizonygatták, mennyivel többe kerülne az egyszerű halandóknak, jámbor zsidóknak minden, ha Jézus királysága bekövetkeznék! S a két hamis tanú, akik utoljára következtek, olyat tanúsítottak, amely élő ember által nem valósítható meg. Azt mondták, a vádlott előttük kijelentette, hogy leronthatja az Úristen templomát, és három nap alatt újra felépítheti azt. Meghallván e tanúságot, Kajafás, a kooptált főpap mindenki előtt ordítani kezdett Jézus urunkra, az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é Krisztus, az Istennek fia?

Szent Pál magasba emelte jobbját, kihegyezte mutatóujját, érces hangja zengett templomunkban, ahol mindnyájan elférünk, mi, Árpád és Csaba uraink utódai, a Kelen hegye alatt. Pál, jó urunk, nyilatkozta nékünk: - Krisztusunk rámutatott Kajafásra: Te mondád!

És Kajafás meg a többi főpap megszaggatta ruháját, gyászolni kezdtek rettenetesen, s fennhangon hirdették a népnek a védhetetlent, káromlást szólott! Méltó a halálra! Akkor szemébe köpdöstek a mi Urunknak, arcul csapdosták őt, némelyek pedig botokkal verték.

S reggeledvén a főpapok, az elkötelezett vének és szolga írástudók tanácsot tartottak Jézus urunk ellen, hogy őt megöljék. És megkötözvén őt, elvitték és átadták Krisztusunkat Poncius Pilátusnak, a helytartónak. Jézus urunk állt a kevély helytartó előtt, aki megkérdezte, te vagy-é a zsidók királya? Jézus urunk válaszolta, te mondád. Pilátus előtt pedig vádolták őt a főpapok, leginkább a kooptált Kajafás meg Annás, az ipa, az elkötelezett vének és írástudók, de a mi Urunk semmit sem felelt. Ezen Pilátus igen elcsodálkozott.

Poncius Pilátus, római szokás szerint, valamely ünnep tiszteletére pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani, a sokaság kedvéért, akit azok akartak. Húsvét közeledvén, Jézus urunk mellett egy nevezetes foglya volt akkor: a rabló és gyilkos Barabás. Jeruzsálem főterén összegyűlt a nép. A római helytartó menteni akarván Jézusunkat, eme elvetemültet állította mellé, mert hitt abban, hogy ember nincs a föld kerekén, aki ne a véreskezűt ítélné el. S kérdi az összegyűltektől Pilátus, melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek, Barabást-é, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívtok?

(Pilátus sejtette, hogy Jézust irigységből adták övéi ítélőszék elé. Azt nem tudta, miért ez irigység? A hamis vádról hallgattak a szerzők. Minden azzal kezdődött, hogy Annás, az ipa, jelezte a kooptált Kajafásnak, e Názáreti tanításával vesztünket okozhatja majdan, mindenáron el kell pusztítanunk őt! Pilátus viszont kívül akart maradni a zsidó történéseken, mert felesége az üzente neki, ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába, sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta.)

Pilátus kérdése után síri csönd támadt az ország zsúfolt főterén, majd Kajafás, a kooptált főpap nagyot kiáltott, hangja betöltötte a szent várost, közeli és távoli hegyeket, völgyeket: Barabás! És Annás, az ipa, is kiáltott, Barabás! És a főpapok, és az elkötelezett vének, és a szolga írástudók mind azt kiáltották, Barabás!

A nép sokasága előbb megdöbbent, fülének nem hitt, aztán köpni kezdett a téren, megcsalatkozott vezetőiben, szótlanul sarkon fordult, hazament. Jézus urunk követői nyilatkoztak, de hangjuk nem törhette át a simulékony szolganép, a talpnyalók hadát. Barabás, kiáltozta az árulók hada! Kajafás, a kooptált főpap Pilátushoz fordult, s azt mondta, a tömeg nagy része nem kívánt nyilatkozni, szó nélkül elvonult a térről, cselekedetükkel mellénk álltak, engem támogatnak, míg a maradók majd fele velem van, s ez azt eredményezi, a megkérdezhetők nagy többsége, Barabást kívánja kegyelemre. Pilátus ráhagyta, legyen hát Barabás. S megkérdezte a kooptált Kajafástól, a főpapoktól, és a nekik elkötelezett vénektől és szolga írástudóktól, mit cselekedjen hát az általuk kisebbségre ítélt Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? A hitványak pedig felüvöltöttek: feszíttessék meg!

Pilátus látta, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad a nép körében, lelkében, kijelentette, nem én vezettem félre e nemzetet, hanem saját fölkentjei. Fönnhangon pedig vizet kért, megmosta kezeit a sokaság előtt, demonstrálván: ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti, lássátok! És felelvén a jelenlévők, az egész elenyésző része, nagyon nagy hangon, és az egésznek nevében, az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon!

Pilátus ekkor elbocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatván, vádlói kezébe adta, hogy megfeszíttessék. És a vitézek tövisből koronát fontak, fejére tették, és bíbor köntöst adtak reá. És azt mondták, üdvöz légy, zsidók királya! És arcul csapdosták a mi Krisztusunkat. Majd ismét eléjük állott Pilátus, és szólott hozzájuk, íme, kihozom őt néktek, hogy értsétek meg, én nem találok benne semmi bűnt. És Jézus urunk a megfeszítését követelők elé állt, viselve ekkor fején a töviskoronát és a bíbor köntöst. Pilátus torkaszakadtából ordította a jelenlévőknek, ímhol az ember! Atyátok fia! De Kajafás, a kooptált főpap és követői csak azt üvöltötték, s az egekig hangzott e vonítás, feszítsétek meg, feszítsétek meg!

Szent Pál megtörölte homlokát gyarló gyülekezetünk előtt. Nagyot sóhajtott.

Kegyelmes Jézus urunkat megfeszítették a Koponyák-hegyén, ismerjük szenvedéstörténetét. Palástját kockára vetették. Tudjuk azt is, hogy feltámadott halottaiból. De arról kevesen értesültek, hogy Jézus urunk kínhalála után nem sokkal Barabást újra gyilkosságon és rabláson érték, elfogták, s ítélkezni kívántak felette. S a nép megjelent a kooptált főpap, Kajafás, az ő útját egyengető Annás, az ipa, a simulékony főpapok, az elkötelezett vének és szolga írástudók előtt és számon kérte rajtuk Krisztusunk keresztre feszítését, Barabás megmenekítését, a gyilkos által kivégzettek vérét. A kooptált főpap szemébe kiáltották, bizony Káin vére Barabás, akit te megvédtél, Jézus meg a testvérünk, akit elárultattál velünk! - Ezt üvöltötték akkor elöljáróik előtt az igazságot szerető Ábrahám atya ivadékai.

Kajafás a nép elé állt, s szemrebbenés nélkül kinyilatkozta, nem én menttettem fel Jézusotok helyett Barabást akkor, a szavazáskor. Amikor döntöttünk, a megnyilatkozók és a tartózkodók, a nép nyolcvankét százaléka Jézus ellen volt, akit ti Krisztusnak is neveztek. Ti akartátok ezt így, nem én! Én csak teljesítettem követelésteket, mert nem is tehettem másként!

A nép pedig tehetetlenségében, kínjában és dühében felüvöltött, te kezdted elsőként előttünk ordítani Barabás nevét, arra kötelezvén minket, főpapunk, hogy kövessünk téged! Legtöbben köptünk nyilatkozatodra, sokan csalódottan, szavazás nélkül házainkba távoztunk a térről! Hogyan lehet ajándékképpen föltételezni is egy rablógyilkos szabadon bocsátását? Félrevezettetek, megosztottatok bennünket! Ti mondtátok a nép előtt a kopogó intelmet, jaj nekünk, mindannyiunknak, ha Jézus országa eljön! Befogad minden embert! Betegség, éhínség tör ránk! Egymás elől esszük majd el a kevéske kenyeret! Pedig vallatásakor Jézus kijelentette előttetek, az ő országa nem e világon van, és minden igaz embert befogad, mert lelkük és nem testük egyesül a szeretetben. Ti tudtátok, hogy Krisztusunk békét és szeretetet prédikál, mi nem tudtuk mindannyian ugyanezt! Titokként zártátok el mielőlünk az színtiszta igazságot! Hamisságot fröcsköltetek szemünk közé, álsággal tömtétek fülünket!

Kajafás legyintett a népre, hülye banda, vizet hozatott, s miként akkor Pilátus, ő is nyilvánosan mosni akarta két szennyes kezét. Pilátus képében nem tetszeleghetsz, kiáltottak az emberek. Te kígyó, Sátánnak fattya, aki csak Kajafás lehetsz, s az is maradsz minörökké, mert csak Kajafás vagy! Víz árulásodat le nem mossa, mennydörgött és villámlott a nép kooptált főpapja szeme közé akkor, s mert volt erkölcsi ereje és igazsága hozzá, fölrohant a Templom lépcsőjére ledobálta és porba taposta Kajafás a kooptált főpap, Annás, az ipa, a főpapok, az elkötelezett vének és a szolga írástudók varangy testét.

Szeressük egymást, atyámfiai, üzente nevezetes prédikációjában minékünk Kelen hegye alatt Szent Pál. Ama hegyet későbbtől fogva Szent Gellért vértanúnkról nevezzük, ki kezünktől érettünk szenvedett mártíromságot. Aki pedig volt a mi első szent királyunk, István urunk nevelője. S neveltjének bölcsességét és hitvallását azóta is tudjuk és valljuk, mi, magyarok, mindannyian, befogadó nemzet vagyunk, szeretetet és békességet hirdetünk.

2005. január 16 - február 2.