Beke Ottó
A várakozásról

Nem tudom, ismered-e a várakozás perc-karavánjainak szomorú vonulását; a szobák sivatagillatát, a lassan történő vágyakozást; a napellenzővel borított ablak sugárszerelmét, meg minden mást, például a kívánatos és csillogó test látványát, ami egy fény-nyár ígéretes idejében szemérmetlenül tárja föl tagjait, hogy a vágytüzelő napsugárzás barna porral vonja be a duzzadt-kék erekkel behálózott bőrét?

Nem tudom érezted-e már a kamasz-hétvégék forgatagát elhagyó péntek újszerű ízét; s vártál-e már mozdulatlan száj mozgására, hajoltál-e már szótlan-néma (szikár) alak arcához, hogy halljad frissítő forrásként túlcsorduló szavát, miközben a mérhetetlen önuralommal fölvértezett szoborember megszakíthatatlan hallgatásba burkolózott, amitől te szomorú lettél?

..........................................................................................................................
..........................................................................................................................
..........................................................................................................................
...............................................................
.....................................................

Azt írod, ismered a Várakozást. De vajon tisztában vagyunk-e a várakozás lényegével, testével; vajon tudjuk-e egyáltalán: mi a várakozás?

Várakozhatom-e például magára a Várakozásra? (S itt az általad használt nagybetű - látod - máris funkcionálissá válik: perszonifikál.) Hiányolhatom-e az ünnep lassan és méltóságteljesen múló, oda-vissza mozgó, ingázó idejét? Miközben nem várok egyetlenegy személy közelségére, melegére sem, kívánhatom-e azt, hogy várjam egy, a távolságban fölsejlő, s talán éppen a távolléte miatt kívánatos személy testét, közelségét, azét a személyét, aki valójában nincs is?

Miközben az ünnep, a játék és a szimbólum meleget adó egyvelegét hiányolom, azt, hogy nem képzelek szüntelenül magam elé hosszú női tincseket, vagy például jaj-karmokat, várhatom-e, hogy végre megérkezzen a mindezekre való vá(r-gy)akozás ünnepe, az öröm napja, a Várakozásé, mely éppen azáltal tölti be szerepét, hogy vég nélkül elhalasztja, kitolja beteljesülésének pillanatát? De ez már a temporizáció és a vágy kérdésköre...