átvágok a pitvaron,
körülnézek.
Apám régi udvara.
Semmi különös.
Gyomlálni kéne és
lomtalanítani.
Ám helyette
gazként burjánzik a duma.
Hiába is szólítom a hely
süket szellemét.
Pocsolya a közepén.
Körbejárom,
egy arc tekint rám.
A hallgatásba temetkezik.
Hagyom,
még magával ránt
és a holtak pocsolyájában
(enciklopédiájában)
örökre elnémulok.
Lépjünk csak tovább.
Egyes számból többesbe
és vissza.
Már a könyökömön
jön ki,
s most ezt
nyökögöm ki
– vagyogok:
krónikus ismétlés.
Hagyjam hát abba.
Mentés másként:
átvágok a pitvaron,
végig az utcán
– a monitor lezáruló,
fekete csöndjébe.
