Ana Ristović
Pound kinyújtott ujja

 

Ez itt egy olyan szálló,

amelyet hangjukat vesztett költők laknak.

A világvégi tájra tekintő

kis szobákban órákig

tanítja őket a csend.

 

A recepción istenek katalógusát osztják.

Zsebfilozófia jár már az ebédhez.

Idézetek - a függönyön, hol a rohadó zöld

elhomályosította tekintet megpihenhet.

Sebhely-tetoválás az alagsorban,

ugyanott még imaginárius életrajz.

 

Az apáca tetőmedencéje mellett

elgyengült hattyúk tetvészése folyik.

És mielőtt a költő észrevenné, köpenyébe gyűjti az apró ürüléket,

majd helyette a hamburgi muskotály szemenként kihull.

 

A pince fagyasztóládáiban kikölcsönözhető,

egy-kétszáz éves, holt kedvesek.

Ha a poéta puszta illuminációban

a hidegben meghűl és tébécéje lesz

- költőhöz méltó halálra tehet szert.

 

A mozivásznon a halott Pound

emeli villaszerű keskeny kezét,

és reszkető ujját sorra

az ünnepeltek szemébe döfi.

 

Amikor a fölösleges folyadék lefolyt,

mindegyik pupilla fekete cső,

amelyből egyik csődbe jutott mitológia

fürkészi a másikat.

 

A legsikeresebbeknek ketrec is kijár,

hamis, megolvadó acél,

és az alexandriai könyvtár

uzsoralevele.

 

Mint az ablakok késő ősszel,

a múzsák beködösödnek a távolságtartást

nem ismerő költők leheletétől:

a világhoz való kötődéshez kinyújtott kéz kell,

bevert ablak töréspengéjén

pihenő.

 

Esténként azt gyakorolják,

hogy posthumus érezzék maguk:

egyik a másikát szájba veszi,

akárha ostyát,

óvatosan és visszafogottan.

 

(Ford.: B.I.)